Valóban, az Egyesült Államok haderőiben szolgáló katonák hivatásosok, akiknek a feladat végrehajtása nem egyszerűen kötelesség, hanem munka, karrier. Korábban sorozott katonák alkották a személyi állomány gerincét, igaz, az ország nagyhatalmi szerepe, haderőinek jó anyagi körülményei és a magas szintű társadalmi megbecsültség miatt sohasem volt hiány azokban, akik önként választották ezt a pályát. Az első és második világháborúban a kiképzőközpontok alig tudták felvenni a jelentkezőket, ami az amerikai társadalom harcolni akarása mellett jelezte azt is, hogy mennyire meg vannak győződve morális indítékuk helyénvalóságáról.
A változást már a koreai háború is előrevetítette. Ebben a súlyos veszteségek, az óriási kínai létszámfölény és a silány (időjárási) körülmények éppúgy szerepet játszottak, mint az a vita, amely máig tart a tengerentúlon: mennyire vegyen részt az Egyesült Államok a világ dolgaiban, egyáltalán részt vegyen-e? A szovjet fenyegetés valódisága eldöntötte ezt a kérdést, ám a sorozott haderőnek mégsem ez, hanem egy helyi konfliktus adta meg a kegyelemdöfést. Vietnamban ugyanis a háborúban való részvétel morális indokoltságáról már egyáltalán nem volt meggyőződve az amerikai társadalom, s így a behívottak sem. A konfliktus idején hatalmas méreteket öltött a dezertálás, s az 1975-ös szégyenteljes saigoni távozás után Amerika áttért a professzionális, önkéntesekből álló haderőre.
Az önkéntes szónál azonban érdemes elidőzni egy kicsit, hiszen ennek többféle értelmezése lehet. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a legénységi állomány rendkívül fiatal tagjai ezzel sokszor a társadalmi felemelkedés, illetve felszínen maradás egyetlen vagy legkézenfekvőbb módszerét választják. A középiskolát végzett vagy onnan kicsapott és a fegyveres erőhöz jelentkező fiatalemberek és lányok nem elhanyagolható része rovott múltú vagy a bűnbe merülés elől menekül angyalbőrbe. Többször előfordul, hogy az először bajba kerülők büntetését hallgatólagosan azzal a feltétellel enyhítik, hogy azok meglátogatják a helyi toborzóirodát. A haderők aztán nekik gyenge (a munkanélküli-segélynél alig több, havi 1290 dolláros), de biztos megélhetést biztosítanak, nemcsak a fizetéssel, hanem fegyelmezett, rendezett környezettel és munkakörülményekkel.
Az immár Bagdad körüli állásokban homokkal küzdő közkatonáknak a harcok szünetében van idejük gondolkodni korábbi döntésük helyénvalóságán. Az irakiak kemény ellenállása, a 30–90 kilogramm között változó menetfelszerelés, a sivatagban leselkedő betegségek, a háborús emberölést is kísérő bűntudat és az otthonról érkező kritikák óriási próbatételt jelentenek. S ez a dilemma nemcsak őket, hanem irányító tábornokukat, Tommy Frankset is kísértheti. Neki az emberéletekben mért döntések terhét kell kiegyensúlyoznia havi 13 ezer dollárral, szemben egy nagy cég vezetőjének félmilliójával.
***
Elavult felszerelés? Az amerikai hadseregben a csapatok és a hadfelszerelés szállítására használt járművek túl öregek, túl nehezek, és egy benzinkutat kellene utánuk kötni, olyan sok üzemanyagot fogyasztanak – állítja az amerikai tudományos akadémia elemzése. A járművek nagy része évtizedek óta szolgál, az egyes missziók között nem tárolják őket fedett helyen, s ez növeli a karbantartási költségeket, rontja állagukat és ennek következtében teljesítőképességüket. Az amerikai hadseregnek jelenleg 250 ezer katonai teherautója, kamionja és 110 ezer pótkocsija van a csapatok és a hadfelszerelés szállítására. (MTI)
origo.hu
Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”
