Elfogadhatatlannak tartjuk az adócsökkentés visszavonását, sőt továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy az átlagkeresetek kerüljenek ki a legmagasabb adósávból – mondta lapunknak Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége alelnöke. Hozzátette: a konföderáció akár a heti munkaidő, illetve az adók csökkentése érdekében is kész a nyomásgyakorlás alkalmazására. – Betartatjuk azokat az ígéreteket, amelyek teljesítésére Medgyessy Péterrel választási együttműködési megállapodást kötöttünk – jelentette ki Kordás.
Mindenféle előzetes egyeztetés nélkül került sor a jövő évi költségvetéssel és adópolitikával kapcsolatos kormányzati bejelentésekre – mondta lapunknak Borsik János. Az Autonóm Szakszervetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy a 2004-es adócsökkentésről már korábban törvény született, ám a kormány mégis ennek ellenkezőjéről döntött. Az érdekvédő szerint az elmaradt adócsökkentés az átlagkeresetű munkavállalók számára havi nettó 3500, azaz éves szinten több mint negyvenezer forintos veszteséget jelent jövőre, miközben az áfakulcsok tervezett megváltoztatása miatt számos termék és szolgáltatás ára emelkedni fog. – Rossz jel, hogy a bejelentett elképzelések hasonlítanak 1995 áprilisára, amikor Horn Gyula, Surányi György és Bokros Lajos ültek egy asztalnál – fogalmazott Borsik. Bár az érdekvédő szerint az infláció és a GDP pontos ismerete nélkül még korai lenne az őszi bértárgyalásokról beszélni, azt azonban kijelentette: szerencsés lenne, ha Medgyessy az Országos Érdekegyeztető Tanácson tájékoztatná a partnereket a kormány középtávú gazdaságpolitikájáról.
A közszféra munkavállalóit tömörítő SZEF–ÉSZT Unió elnökét is meglepte a kormány egyeztetés nélküli döntése. Medgyessy korábbi ígéreteire alapozva – amely szerint a szakszervezetek beleszólhatnak az adó- és járulékkérdésekbe – Szabó Endre abban bízik: a bejelentések nem véglegesek, így az érdekegyeztető fórumokon még lesz lehetőség beleszólni a munkavállalók számára kedvezőtlen elképzelésekbe.
„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!