Napi sajtószemle

Z MAGAZINE
Az uralkodó nemzetek alapításáról kialakult mítosz szerint ipari és műszaki fölényüket a szabad kereskedelem révén érték el. A szegény nemzeteknek ma azt tanácsolják, hogyha a gazdagok nyomdokaiban kívánnak lépdelni, akkor meg kell nyitniuk gazdaságukat a külföldi verseny előtt. A szegény nemzeteket a gazdagok átverik. Így kezdődik George Monbiot, a baloldali brit Guardian munkatársának cikke az amerikai alternatív napilapban. Csaknem mindegyik gazdag nemzet egy vagy két olyan mechanizmus segítségével iparosodott, amelyet ma a globális kereskedelemre vonatkozó szabályok tiltanak. Az első ilyen mechanizmus a fejlődő iparok védelme. Az új iparágakat védik a külföldi versenytől mindaddig, ameddig nem elegendően erősek ahhoz, hogy egyenlő feltételek mellett versenyeznek. A második az ipari tulajdon ellopása. A történelem azt mutatja, hogy a műszaki fejlődés egyik vagy mindkettő nélkül lehetetlen. Nagy-Britannia ipari forradalma a textiliparon alapult, amit könyörtelen kormányzati beavatkozás segítségével fejlesztettek ki. Az Egyesült Királyság csak akkor fedezte fel a szabad verseny erényeit, amikor a gyártóipar szinte minden tekintetben a világ legjobbja volt. London csak 1850–1860 felé nyitotta meg legtöbb piacát. Az Egyesült Államok, amely ma azt hirdeti, hogy egyetlen nemzet sem fejlődhet szabad kereskedelem nélkül, piacait szinte az angliaihoz hasonló agresszivitással védelmezte ipara fejlődési szakaszaiban.

THE SPECTATOR
Az alma nem esik messze fájától? címen a konzervatív brit értelmiség kedvenc hetilapjában Clyde Prestowitz, Reagan volt amerikai elnök egykori tanácsadója azt írja, hogy Bush elveszítheti a választásokat, ha a háború folytatódik Irakban, és továbbra sem találják meg a tömegpusztító fegyvereket. A szerző bevezetőjében ecseteli azt, hogy az iraki háborút erőltető amerikai neokonzervatívok még május elején azt hitték, a paradicsomban járnak, mert minden a szájuk íze szerint alakult. Ez ma már nem így van. Sőt a bajok csak most kezdenek tornyosulni. Ugyanis mi van akkor, ha az Egyesült Államokhoz hasonlóan más államok is – Kína, India, netán Pakisztán – kozmetikázott hírszerzési információ alapján hajtanak végre megelőző megszállást egy másik ország ellen? Másrészt ki fog hinni a jövőben az Egyesült Államoknak, ha ismét nemzetközi koalíciót akar összetákolni egy állítólagosan a világot fenyegető országgal szemben? Bush bukása, akár a hozzá hasonlóan viselkedett apjáé, küszöbön áll, ahogyan emelkedik a megölt amerikaiak száma, és amint egyre kevésbé tud számot adni arról, hogy az Egyesült Államok mit keres Irakban. Amikor Clinton nekiindult, hogy legyőzze Busht, senki nem hitt győzelmében. Most ismét egy ismeretlen demokrata párti elnökjelölt, Howard Dean látja úgy, hogy legyőzheti Busht. Vajon megismétlődik-e a történelem?