Röviden

Közpénzből mentek pártrendezvényre A Külügyminisztérium és a kancellária körülbelül hatszázezer forintot fizetett közpénzből Bozóki András és Dessewfy Tibor repülőjegyére és szállására. Mindketten szakértőként vettek részt már péntektől a brit Munkáspárthoz közel álló tudományos műhely múlt vasárnapi londoni konferenciájának előkészítésén. A pártrendezvényen kizárólag szocialista politikusok kaptak meghívót. (MN) Országos hadjárat a méhnyakrák ellen Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium reményei szerint megduplázódik a méhnyakrákszűrésen részt vevő 25–60 évesek száma, mivel az országos program keretében ez a korosztály háromévente behívót kap a vizsgálatra . Boncz Imre, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője elmondta: a percek alatt elvégezhető szűrés árát az egészségbiztosító fedezi. Ha az értesítettek 75 százaléka megjelenik a vizsgálaton, akkor a program 3,5 milliárd forintba kerül az egészségbiztosítónak. (Z. N.)

Munkatársainktól
2003. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.