Veszíteni!

Lehetetlen nem értékelni a magyar jobboldal 13 és fél éve tartó, szinte emberfeletti erőfeszítését arra, hogy vagy veszítsen, vagy csupán kis mértékben győzzön. A vesztésbe olyan mértékű energiát fektet, ami egyeseknek már-már a defetizmus melletti mély elkötelezettséget mutatja. Mivel ilyen hosszan tartó, ennyi időt és munkát lekötő vállalkozás feltétlen segítséget érdemel, hiszen lehetetlen, hogy ne egy vereségkívánó ethoszról legyen szó, ezért néhány hevenyészett ötlettel illik szolgálni a minél alacsonyabb hatásfokú munkát. Remélem, hogy az alábbi tanácsoknak az eddigieknél még módszeresebb, még következetesebb és még általánosabb elfogadása a jobboldal esélyét tovább csökkenti.
Mielőtt rátérnék a beígért tanácsokra, javaslom, hogy a fenti szöveget szó szerint idézzék azok a „jobboldaliak”, akik e lap minden írásában bizonyítékát látják annak, hogy a Magyar Nemzet tulajdonképpen a kommunistákat, a szabad demokratákat, a legkülönbözőbb titkosszolgálatokat, tengelyeket és a titkos szabadkőműveseket szolgálja. Hogy ezen embereknek nagy része, akik évek óta ilyen kampányt folytatnak, az MSZMP megbecsült funkcionáriusai és annak anyagi értelemben is kegyeltjei voltak; hogy ma szintén a kormányon lévők érdekeit szolgálják, netán a jobboldaltól közadakozásból gyűjtött pénzeket elsikkasztják, pusztán véletlen egybeesés. Az is véletlen, hogy eme, a balliberális sajtóban nem támadott urak és hölgyek vádjaik alátámasztására még véletlenül sem tárnak fel dokumentumokat. Ezzel a cikkel tehát végre még szorgos, destruktív munkájuk is nem várt támogatást kaphat.
Miután azonban e lap olvasóinak túlnyomó többsége az orvosi értelemben devianciát nem felmutatók körébe tartozik, nyilván megértik e tanácsadási szolgálat iróniáját.
Akkor tehát a tanácsok. Terjedelmi okok miatt pusztán három.
Kezdjük egy aprósággal. Ez pedig az, hogy miként lehet egy nagy szellemi és anyagi ráfordítással készült kiadványt oly mértékben láthatatlanná tenni, hogy e ráfordítás garantáltan ne térüljön meg. A válasz rendkívül egyszerű. Szinte Kolumbusz tojása. Ne nyomtassunk semmit kiadványaink gerincére. Vagyis se szerzőt, se címet. Ekkora ötletet nehéz kitalálni, de a jobboldalon semmi sem lehetetlen. Ha valaki venné a fáradságot, és megvizsgálná a Magyarországon kapható azon könyveket és könyvszerű füzeteket, amelyeknek a gerince üres, tapasztalhatná, hogy azok kiadói kizárólag jobboldaliak. A sok balliberális és a kevés baloldali kiadó ugyanis tisztában van azzal, hogy egy eladásra szánt könyv a könyvesboltba kerül. Ott is a polcokra. Márpedig a polcokon az esetek nagyobb részében a könyveket úgy helyezik el, hogy csupán az egymáshoz szorított gerinceken látható szöveg azonosítja a könyv tartalmát. Figyelembe véve az általános időhiányt és a kitett könyvek nagy számát, rendkívül kicsi annak az esélye, hogy a boltba betévedt egy olyan könyvet húzzon ki a polcról, amelynek a gerincén nem áll semmi. Ehhez még hozzájön az is, hogy elülső borítóval, tehát lapjával, a szinte teljes mértékben a balliberális oldal kezében lévő könyvesboltok nem sietnek kitenni olyan könyveket, amelyek jobboldali kiadók kínálatában szerepelnek. Ugyanis az ilyen tálalás képes lenne az adott kötet eladási esélyeit jelentősen növelni. Ennyit a jobboldali eszmék és információk terjesztése akadályozásának egyik követendő módjáról.
Most pedig a jobboldali esélyek csökkentésének nézzünk egy, a gerinc meztelenül hagyásánál lényegesen fontosabb módját. Ami a politikailag visszaütő szívtelenség és a korábbi csapattal való nem törődés. Ha egy jobboldali párt kormányra kerül, és annak sikerül egy tehetséges, főként fiatalokból összeálló csapatot kialakítania, akkor a választási vereség után a csapatot el kell bocsátani. Minden de, hogy és ha nélkül. Mégpedig úgy, hogy az elbocsátást követően nem szabad megkérdezni az összeszokott csapat tagjait, vajon találtak-e munkát a sajtó rájuk ütött bélyege ellenére. Van-e ennivaló a gyerek asztalán? Ezt azért nem szabad megkérdezni, mert a hosszú időn át munkátlanul szorongó közgazdász, jogász, közigazgatási szakember netán még arra gondolhat, hogy „jó, lehet, hogy valóban semmi lehetőségük nincs, hogy munkához segítsenek, és lehet, hogy egyetlen baráti céget sem sikerült létrehozniuk négy év alatt, ahol alkalmaznának, mint ahogyan a másik oldalon cégek tucatjainál dekkolhatnak négy évig az ő, kormányzatból kikerült embereik, de legalább látom a törődést”. Ez nem jó, ugyanis az ilyen fiatal netán hajlandó lenne 2006-ban ismét kockára tenni az egzisztenciáját és a privát szférában megtalált, esetleg már jól fizető állását, és hite és lelkesedése parancsára feláldozná egy ismét bizonytalan kimenetelű négy év kormányzati munkáért. A hidegség és a szívtelenség, a vissza nem hívás, a segítség mindenfajta visszautasítása azonban ennek a visszatérésnek az esélyét minimálisra csökkenti. Vagyis a következő jobboldali kormányzati munka minőségének csökkentése érdekében feltétlenül ajánlatos senki sorsa után nem érdeklődni, senkit nem visszahívni.
A gerinctől a szívtelenség gyakorlati megnyilvánulásain át az absztrakciós létrán felfelé haladva a minél rosszabb eredmény elérése érdekében különösen ajánlható a tervezés hiánya. Ez szintén jelenkori, magyar, jobboldali sajátosság, de büszkének kell lenni rá. Mi nem tervezünk. Hiszen ha a földkerekség civilizált országaiban minden párt – beleértve a „mi” koalíciónk pártjait is – stratégiai és taktikai tervek szerint halad, nekünk ezt nem szabad utánozni. Ha a tervezés mindenhol bevált és a mi esetünkben is már többször visszaütött a tervezés hiánya, akkor a jövőben se tervezzünk. Itt van például a média. Vegyük a rádiót, amiből egy sem áll rendelkezésünkre. No nem olyan arcpirítóan sikeres adóra gondolok, mint az egész Lengyelország területének 80 százalékán fogható katolikus Radio Maryja, mert nálunk az egri püspökség adója, amolyan ellen-Maryjaként, még arra sem hajlandó, hogy Egerben megrendezésre kerülő jobboldali eseményeket térítésmentesen bemondjon, de legalább egy kicsire. Amelyik az elmebeteg jobboldal és a valóságban létező, a másik oldal érdekeit szolgáló jobboldali alapítású rádió közötti hatalmas piaci űrt betöltené. És amelyik a legveszélyesebb lenne az ellenfél érdekeire. Egy ilyen rádió létrehozását sem szabad tervezni. Tervezni semmit nem szabad. Nem szabad megtervezni, hogy miként hozzuk létre a médiánkat 2006-tól kezdődően. Mindent a véletlenre kell hagyni. A képzést biztosító intézmények kialakulását is. És amikor majd meglepetésünkre ismét nyerünk, jöhet a nehezen leplezett káosz. Majd a ciklus végi kiebrudalás után az ismét elfecsérelt négy év fölötti düh évei.