Nem konzervatív, liberális

Arról a lapok nem számoltak be, hogy a Fidesznek és az MDF-nek a napokban tartott közös, „nemzetközi sajtótájékoztatójára” hány, Budapestre akkreditált tudósító ment el. Remélhetőleg többen is ott voltak. De mintha csak passzív résztvevők lettek volna, ugyanis információink szerint nem írtak arról a gigantikus botrányról, amelybe e riporterek saját országában a kormány már régen belebukott volna. Azok a tudósítók hallgattak a miniszterelnököt is elért bankbotrányról, akik az Orbán-kormány idején látszatügyekről küldték tudósításaik akár tucatjait.
Mi az, tehetjük fel a kérdést, ami miatt a Fideszt kerüli a nemzetközi média, és ha lehet, „betesz” neki? Az okok nyilván sokrétűek és meglehetősen ismertek. A világlapok egyre inkább globális érdekeltségek kezébe jutottak, amelyeknek sokkal inkább a barátja egy olyan, a nemzeti érdekeket és a nemzeti vagyont boldogan eladó kormány, mint a jelenlegi. Vagy olyan, amelyik egyetlen füttyszóra küld ki mozgó célpontokat iraki terroristáknak, vagy teszi fel hazánkat a terroristák feketelistájára azzal, hogy csaknem harmincezer iraki rendfenntartót képeznek ki nálunk. De a legnagyobb ellenzéki, és korábban kormányzó párt azért bizonyos szempontból még rá is segít arra, hogy a külföldi tudósítók a lehető legnagyobb ellenszenvvel viseltessenek iránta. Ahogyan a Fidesznek nincs médiakoncepciója, arra sincs kidolgozott receptje és rutinja, hogy miként kezelje a tudósítókat. Sőt, bármily meglepő, a médiának, olykor fellobbanó retorikája ellenére, nem tulajdonít jelentőséget. Ahogyan a gazdasághoz remekül értő politikusai és szakemberei vannak, azt hiszi, a média az egyetlen terület, amelyhez nem szükséges érteni.
Akinek ehhez friss bizonyítékra van szüksége, keresse fel a Fidesz internetes portálját (fidesz.hu) és kattintson rá a Kapcsolódási pontokon belül az Újságosstandra, ahol vessen egy pillantást a Vezető konzervatív lapok a világban című felsorolásra. A listán 7 lapot talál. Például a New York Timest. A New York Times soha nem volt konzervatív lap és ma sem az. Sőt. A konzervatívok heveny utálatának van kitéve, amiről tanúskodik az a most megindult mozgalom, hogy posztumusz fosszák meg Pulitzer-díjától Walter Durantyt, aki a lapnak a harmincas években a sztálini Szovjetunióból tudósított kaviárhalmokról akkor, amikor a véreskezű diktátor hétmillió ukránt éheztetett halálra.
A New York Timest, az Egyesült Államok vezető liberális lapját és az Egyesült Államok súlya miatt a világ talán legbefolyásosabb lapját egy konzervatív párt honlapján konzervatívként ajánlani kissé fura. Egy olyan listán, amelyről például hiányzik a Neue Zürcher Zeitung, Svájc vezető konzervatív lapja. Az egyetlen, amely az Orbán-kormány idején tisztességesen tudósított Magyarországról. Az ajánlott hét „lap” közül hat napilap. Egy pedig hetilap. Ez pedig a német liberális, sőt, nyugodtan mondhatjuk, balliberális Spiegel, amelyről Németország konzervatívjai, Franz Joseph Strausstól Helmut Kohlig túl sok jót nem tartottak. Amelyet a Fidesz honlapja a maga autoritásával konzervatív lapként ajánl. Igazán remélhető, hogy az ingyenreklám a Spiegelnél az iraki háború óta bekövetkezett pálfordulásnak szól, ugyanis Augstein hetilapja március óta olyan módon ír Amerikáról és az izraeli–palesztin konfliktusról, ami még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.
Csak az az érthetetlen, hogy viszonzásként liberális pártok miért nem ajánlgatnak soha konzervatív lapokat „liberális” címszó alatt. Nem lenne itt az ideje komolyan venni a médiát? Beleértve az Orbán-kormánynak mérhetetlen sok kárt okozott, a Fideszt ellenzékben látványosan nem tárgyilagosan kezelő külföldi sajtót is?