Két bukás

J O B B S Z E M L E

Ha Bush amerikai elnöknek és Medgyessy Péter miniszterelnöknek Dylan Thomashoz hasonló morbid vénája lenne, minden bizonnyal idéznék a bűnről és megváltásról, a teremtésről és a pusztulásról egykor vizionáló walesi költőnek azt a sorát, amelyben annak a fönséges élvezetéről írt, amikor saját csónakunk égését bámuljuk. Kár viszont, hogy Bush esetében az égő csónak globális, Medgyessyében pedig országos.

A világ televíziónézői dermedten meredtek szerda este azokra a képekre (szerzői jog: al-Dzsazíra), amelyeken a középkort felidéző öltözékben, kezükben bottal két sovány ember baktat le a köves hegyoldalról. Oszama bin Laden és vele tartó szárnysegédje, Ajman al-Zawahiri. A képeket kísérő hang – állítólag Oszamáé – arra biztatja az irakiakat, hogy „falják fel az amerikaiakat”. Hogy figyelmeztetése a képsorok sugárzásának napján sem üres fenyegetés volt, aláhúzta az az öngyilkos merénylő, aki Észak-Irakban robbantott fel egy amerikai hírszerzési létesítményt. A merényletben a CIA hat amerikai ügynöke is megsebesült.
Az afganisztáni vagy pakisztáni hegyekben láthatóan zavartalan nyugalommal menetelő két ember bizarr és nem rájuk nézve megalázó kontrasztot nyújtott a földkerekség egyetlen szuperhatalmának vezetőjével, Bush elnökkel, aki ugyanazon a napon sok-sok ezer mérföld távolságra, az amerikai fővárosban, az FBI akadémiáján tartott beszédében értékelte a terrorizmus elleni globális háború eredményét. Noha joggal érik bírálatok, de sokan borzongva idézhették fel magukban Huntingtonnak a civilizációk ütközéséről írt könyvét.

Nagyon sok minden változott 2001. szeptember 11. óta, amikor az egész világ rokonszenvvel fordult az Egyesült Államok felé. A nyugati világ lapjaiból és a német Marshall Alapnak a legújabb, nyolcezer emberen végzett reprezentatív felméréséből azonban már nem a szimpátia tűnik ki uralkodó érzésként. Jellemző a változásokra, hogy – mint a Pew Global Attitudes Projectből most kiderült – az indonézeknek csak 15 százaléka vélekedik pozitívan az Egyesült Államokról, szemben a tavalyi 61 százalékkal, ami szintén azt mutatja, hogy az exsztálinista Heller Ágnes által emlegetett „zsigeri” Amerika-ellenesség minden, csak nem zsigeri.
Josef Joffe, a német liberális Die Zeit című hetilap nemzetközileg is ismert szerkesztője szerint a világ közvéleményében a fordulat tavaly nyáron következett be, amikor kiderült, hogy az Egyesült Államok meg akarja támadni Irakot. Franciaország, Németország, Oroszország és Kína ekkor fordult az Egyesült Államok iraki politikája ellen. A fordulatnak súlyosak lettek a következményei. Nem csak abban, hogy Bush hadügyminiszterének rosszul sikerült megfogalmazásával sikerült Európát megosztani annak „régi” (nem „vén”, ahogyan a minden idegen kifejezésre egy lapáttal indokolatlanul és beteges buzgalommal rápakoló magyar média fordította) és „új” részére. Nem csak abban, hogy az Irak elleni háború okaként elsőként említett tömegpusztító fegyvereknek, sem elpusztításuknak fiolányi nyoma sincs. Nem csak abban, hogy egyetlen hiteles dokumentum sem bizonyítja azt az amerikai állítást, hogy az iraki diktátor és Oszama bin Laden között kapcsolat lett volna. Nem csak abban, hogy a világnak jó része nem hajlandó lenyelni azt a Bush-doktrínát, amely szerint csak az Egyesült Államoknak van joga „megelőző” háborút vívni. Nem csak abban, hogy Washington azt a jogot is kizárólag csak magának tartja fenn, hogy ENSZ-felhatalmazás nélkül indítson háborút. Nem csak abban, hogy Irak – amely nem jelentett terrorveszélyt az Egyesült Államok polgáraira nézve – most már mágnesként vonzza a dzsihádistákat, mint egykor Afganisztán. Azokat, akik törleszteni akarnak Washington általuk globális elnyomásnak és kizsákmányolásnak tekintett politikájáért. Az iraki kaland a terrorizmus elleni globális háború két legfontosabb szempontjából jelent kudarcot. Az egyik maga a terror elleni háború. Oszama bin Laden, mint a képsorok mutatják, a fejére kitűzött, irdatlan összegű váltságdíj ellenére él és dolgozik. Terrorhálózata pedig Balitól Tunézián át Irakig mind aktívabbá válik.

A másik kudarc pedig korunk legfontosabb, leginkább meghatározó konfliktusa, a globális terror legfőbb forrása, az izraeli–palesztin konfliktus, amelynek megoldására nemcsak Bush elnök tett igen komoly ígéretet, de Bush nyomában Tony Blair brit miniszterelnök is. A rendezésre tett ígéretről kiderült, hogy – durván és egyszerűen kifejezve – üres volt. Izrael az „útiterv” követelményei ellenére nem állította le az illegális telepek építését palesztin területen, nem szüntetett meg állandó településeket, tovább építette a két államot elválasztó, palesztin területen futó falat, és tovább folytatta a Hamász-vezetők célzott likvidálását, ami nemcsak a létező összes nemzetközi jogot sérti, de polgári áldozatokkal is jár. A politikai elemzők zöme előtt nem kétséges, hogy Bush az elnökválasztás miatt az amerikai zsidó és fundamentalista keresztény szavazók elidegenítésétől félve már nem mer nyomást gyakorolni Saron izraeli miniszterelnökre a konfliktus megoldására. Holott – a terroristák szerint – addig a világon senki, sehol nem lesz biztonságban, ameddig ezt a válságot meg nem oldják.
Bushhoz hasonlóan új barátai egyikének, Medgyessy Péternek szintén lángokban áll saját csónakja. Szánalmas tűzoltási kísérletei ellenére már csak két út áll előtte: ő és nómenklatúrája a hátralévő időben is annyit lop össze, amennyit csak tud, miközben abban reménykedik, hogy az őt követő Fidesz-kormánnyal háttéralkut köt, amelynek következtében nem töltenek hosszú éveket börtönben, vagy a választások előtti évben hatalmas külföldi kölcsön felvételével és annak kiosztásával újabb négy évre kér felhatalmazást a három éven át pauperizált, majd a kapott baksis miatt ideiglenesen fellélegző tömegektől. Hogy egy újabb négyéves mandátum esetén mit tenne, annak gondolatát – a gyöngyöző veríték újabb kiütésének elkerülésére – inkább elhessegeti.
Medgyessy patrónusának, Bushnak sem irigylésre méltó országa gazdasági helyzete. Elnöki ciklusa idején 2,7 millió ember veszítette el munkahelyét. A szegénységi küszöb alatt élő amerikaiak száma nő, míg a kereskedelmi mérleg riasztó, a költségvetési hiány pedig akkora, hogy miatta (és erre még nem volt példa) a Nemzetközi Valutaalap is aggodalmát fejezte ki. Bush és Medgyessy csónakjának égésében csak az a baj, hogy mindkettőben benne vagyunk.