Az informatikai és hírközlési tárcának az általa megbízott ERBE mérnöki iroda közreműködésével november 30-ig kellett elkészítenie a gazdasági kabinet részére azt a szakértői anyagot, amelynek alapján a minisztérium kiírja az Egységes Digitális Rádiótávközlő (EDR-) hálózat kiépítésének a tenderét. A pályázati felhívást az elképzelések szerint karácsony előtt megjelenteti az IHM a Közbeszerzési Értesítőben – közölte lapunkkal Pesti István, az EDR-projekt lebonyolításával megbízott miniszteri biztos. Az új rádiótávközlő rendszert a készenléti szervek, a rendőrség, a mentők, a határőrség, a tűzoltók használják majd, az URH- és a GSM-technológián alapuló eszközöket leváltja a fejlett kommunikációs infrastruktúra, amely lehetővé teszi a magas színvonalú belső kommunikációt. Az adatforgalomhoz – elviekben és az eszközpark műszaki színvonalától függően – „külsősök” nem férhetnek hozzá. Ismeretes: egy korábbi kormányhatározat szerint az EDR-rendszer nem költségvetési pénzből épül, hanem egy piaci távközlési cégtől vásárolják majd meg a szolgáltatást a készenléti szervek. Ezáltal az állam mentesül a hálózat kiépítésének egyszeri költsége alól – ami szakértők szerint 20–25 milliárd forint – ám ez a megoldás hosszú távon drágább lesz az adófizetőknek, mivel a tenderen győztes nagy szolgáltató nemcsak a fejlesztések költségeit, hanem a saját profitját is beszámítja majd a díjba. A kormány várhatóan nyolcéves szerződést köt a céggel.
Mivel korábban döntés született arról, hogy a pályázat során nem határozzák meg a technológiát, a minisztérium a legkedvezőbb műszaki és árajánlatot fogadja el – közölte Pesti István. Az Európai Unió (EU) szabványügyi intézete egyedüliként a Tetra-rendszert fogadja el a készenléti digitális szolgáltatás területén, ugyanakkor a Tetra legnagyobb konkurense a francák által kifejlesztett Tetrapol, amit szintén az EU hivatali szervei használnak.
Az Orbán-kormány, mint ismert, a Tetrán alapuló hálózat kiépítéséről döntött – nem utolsó-sorban az európai szabvány és a környező országokban is rendszeresített Tetra-hálózatok miatt –, az országos infrastruktúra kiépítésével a Magyar Posta Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. által alapított céget bízták meg, amit a Medgyessy-kormány nem sokkal a hivatalba lépését követően felszámolt.
A kormányhatározat szerint a leendő szolgáltatócéggel 2004 áprilisáig köteles szerződést kötni az IHM, ami leginkább akkor képzelhető el, ha az idén sor kerül a pályázat kiírására. A tervek szerint ugyancsak 2004 decemberében használhatnák az új rendszert a készenlétiek Budapesten és környékén, az országos hálózat pedig 2005-ben épülne ki.
Megoszlanak a vélemények az EDR titkosságáról, elsősorban azért, mert a szolgáltatást bérlik a kormányzati szervek, így az adatok illetéktelen felhasználásának nagyobb lehet az esélye. Korábban ennek megfelelően bízták volna a Magyar Postára a digitális hálózat kiépítését, ugyanis a második legnagyobb foglalkoztató százszázalékos állami tulajdon. Pesti István szerint a rendszer titkossága a végkészülékektől függ, nevezetesen attól, hogy milyen technikai színvonalú adatátviteli készülékeket rendelnek majd a készenléti szolgálatok. A piacon jelen levő szállítók – akik egyikével a tendergyőztes szolgáltató köt majd szerződést – ugyanis többszintű védelmet garantálnak a „külső behatolók ellen”, így elvileg csak a felhasználók számára érhetők el az adatok.
A miniszteri biztos szólt arról is, hogy az EDR-t használni kívánó készenléti és rendvédelmi szervezetek igényeit felmérték, a legnagyobb felhasználó a Belügyminisztérium, ezen belül a rendőrség lesz. Részleteket a pályázatra hivatkozva nem mondott Pesti István.
A pályázat előkészítését külső cégre bízta a minisztérium, mondván, hogy ez egy elfogadott nemzetközi gyakorlat. Korábban írtunk arról, hogy olyan munkafolyamatokat is külső cégek végeztek, amelyekhez megfelelően képzett szakembergárdával rendelkezik a tárca. Az ERBE mérnöki iroda, mint megtudtuk, 75 millió forintért vállalta a közbeszerzési pályázat lebonyolítását.
Kanada lehet az Egyesült Államok 51. tagállama?