Napi sajtószemle

2003. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE GUARDIAN
A baloldali brit lap párizsi tudósítója ismét arról a megfigyelőket és törvényhozókat is meghökkentő hírről számol be, hogy Nicolas Sarkozy, a keménykezű francia belügyminiszter bejelentette: a 2007-es elnökválasztáson, ha kell, Chirac ellen is elindul. Eddig ugyanis az volt az általános vélekedés, hogy a francia politika „leggyorsabban emelkedő csillaga” miniszterelnök szeretne lenne, ha Jean-Pierre Raffarin, a mostani miniszterelnök netán nem tudná elfoglalni hivatalát a jövő tavasszal esedékes helyhatósági választások után. 2007-re Chirac 75 éves lesz, akinek akkor már illene „szednie a sátorfáját”, idézi a lap a balliberális párizsi lap, a Libération egyik újságíróját, aki hozzátette, ha Chirac magától nem megy, Sarkozy akkor is ringbe száll. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint „a valahogyan mindig emberként viselkedő” Sarkozyre a lakosság 42 százaléka úgy tekint, mint arra a franciára, aki a leginkább képes arra, hogy „a dolgokat megváltoztassa”. A megkérdezetteknek csak kilenc százaléka gondolja ugyanezt Chirac elnökről. Rendkívüli pályája alatt Sarkozyt dicsérte már „a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen és Calais kommunista polgármestere”. A belügyminiszter – a francia politikában szokatlanul – a dolgokat a nevükön nevezi, és ha problémával találkozik, akkor azt megoldja. Sarkozy a részegen vezetőket „gyilkosoknak”, a fiatal, erőszakot elkövető bandákat „barbároknak” nevezi. Munkájának lényegét abban látja, hogy „meggyógyítsa azt a francia betegséget, amely szerint mivel nem tudunk mindennel foglalkozni, ezért a végén semmivel sem foglalkozunk”. Míg Chiracnak szüksége van Sarkozy tehetségére, nem igazán szereti belügyminiszterét. Felesége pedig kifejezetten utálja. Pártjában is nagy a tanácstalanság. Míg sokan nem szeretik a briliáns minisztert, mások úgy gondolják, hogy az ő személye jelenti az egyetlen esélyt egy újabb jobboldali győzelemre.

INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
A Párizsban szerkesztett globális amerikai lap véleménye szerint Ali Szisztani nagy ajatollahnak, Irak legnagyobb befolyású egyházi vezetőjének azon követelése, hogy – mint az amerikaiak akarják – ne közvetett, hanem közvetlen választásokat tartsanak júniusban, gyakorlatilag véget vetett az amerikaiak azon reményének, hogy Irakban minél hamarabb átadják a hatalmat az irakiaknak. Az amerikai terv szerint az amerikaiak által kinevezett kormányzó tanács és az önkormányzatok az elkövetkező hónapokban egy ideiglenes nemzetgyűlést választottak volna, amely júniusban ideiglenes kormányt választ, amely azután kidolgozta volna az alkotmányt. Szisztani szerint ezzel szemben az alkotmányt a nép által közvetlenül választott nemzetgyűlésnek kell kidolgoznia. Megfigyelők szerint a síita vezetőnek az a szándéka, hogy az ország síita többsége a vallási vezetőket bízza meg egy iszlám kormány megalakításával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.