Új európaiaknak piros-

2003. 11. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai vezetés „új” (jó) és „régi” (rossz) Európára osztotta a kontinenst. Az új Európa tagjai azon – főként posztkommunista vezetésű – országok, amelyek az Egyesült Államok ENSZ-felhatalmazást nélkülöző iraki hadjáratát támogatják. A régi Európa országai az Egyesült Államok hagyományos támaszai, mint Németország és Franciaország. A dolgok rendje szerint az önfeláldozó és hű barátoknak legalább némi viszonzás jár. Az alábbiakban, kizárólag hivatalos amerikai külügyi forrásból merítve, száraz idézetek következnek abból, hogy a régi (rossz) Európa országainak lakosai miként léphetnek az Egyesült Államokba. Ezt követően Szlovénia példája, majd a magyar állampolgárokra vonatkozó procedúra leírása következik, némi kitérővel a cseh helyzetre.
Az itteni, szinte hivatalosnak tűnő érvelés szerint a magyarokkal szembeni amerikai vízumkényszerre – és az ezzel kapcsolatos megaláztatásokra – nem lenne szabad kölcsönösséggel élni és bevezetni a vízumkényszert az idelátogató amerikaiaknak, mert ez csak nekünk lenne káros, ugyanis gátolná a befektetéseket és a turizmust. Erre két ellenválasz kívánkozik. Egyrészt már így se nagyon fektetnek be amerikaiak Magyarországon, másrészt például míg minden, Ausztráliába utazó amerikainak vízumra van szüksége, addig az Egyesült Államokba utazó ausztrálok vízum nélkül léphetnek be, amennyiben 90 napnál nem hosszabb ideig tartózkodnak ott. Vagyis vannak olyan országok is, amelyek a hatalmas Egyesült Államokat büntetik egyoldalúan.
Most pedig következzenek a tények, nevezetesen a beutazóvízummal kapcsolatos szabályok az Amerikai Egyesült Államok helyi konzulátusainak 2003. november 20-án érvényes tájékoztatója szerint. A régi Európa tagjainál tehát ez a helyzet:
Franciák: „Turista- vagy üzleti célból az Egyesült Államokba utazó francia állampolgároknak vízumra nincs szükségük, amennyiben ott tartózkodásuk nem lépi túl a 90 napot és oda-vissza útra szóló jegyük van.”
Németek: „Német állampolgároknak általában nincs szükségük vízumra, ha 90 napnál nem hosszabb időt töltenek az Egyesült Államokban turista- vagy üzleti célból.”
Dánok: „Vízumra olyan üzleti és turistacélból beutazóknak van szükségük, akik 90 napnál nem hosszabb ideig tartózkodnak az Egyesült Államokban.”
Belgák: „Amennyiben olyan ország állampolgára, amelyik nem tartozik a vízummentességi program alá. vagy 90 napnál hosszabb ideig tartózkodik általános üzleti vagy turistacéllal az Egyesült Államokban, a B1 (üzleti), B2 (turista) vagy B1/B2 vízumért kell folyamodnia.” (Megjegyzés: a program vonatkozik Belgiumra.)
Norvégok: „2004. október 26-tól géppel olvasható útlevéllel vehető csak igénybe a vízummentességi program szerinti utazás. A vízummentességi program a részt vevő országok állampolgárainak lehetővé teszi, hogy turista- vagy üzleti célból az Egyesült Államokba utazzanak 90 napnál nem hosszabb időtartamra, vízum igénybevétele nélkül.” (Megjegyzés: a program vonatkozik Norvégiára.)
Svájciak: „Ha külföldi állampolgár, vízumra van szüksége, hogy belépjen az Egyesült Államokba.”
Osztrákok: „Olyan osztrák állampolgárok, akiknek még a régi, zöld és nem bordó színű útlevelük van, vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a vízummentességi program keretében.”
Megemlítendő, hogy az „új” Európa sem esik egyenlő bánásmód alá. Például Szlovénia:
„Szlovénia állampolgárainak általában nincs szükségük vízumra, hogy az Egyesült Államokba utazzanak.”
Mint ahogyan a japánoknak, új-zélandiaknak, sőt, a Brunei szultánságból utazóknak sincs.
Most nézzük, mit kell tenni az Egyesült Államok hű szövetségesének, Magyarország állampolgárainak, hogy hű szövetségesüket felkeressék. A szabályok leírása a következőképpen kezdődik:
„Az Egyesült Államok bevándorlók nemzete és az is maradt oly sok év után. Évente több százezren telepednek le az Egyesült Államokban és több millióan lépik át az amerikai határokat, csupán, hogy meglátogassák. Kérjük, olvassa el azon eljárásokat, amelyeket egy magyar állampolgárnak kell követnie ahhoz, hogy nem bevándorló- vagy bevándorlóvízumot kapjon. A nagykövetség óva int hamis dokumentumoknak a felhasználásától vízumkérelem alátámasztására.”
Néhány fontosabb információ a hosszabb szövegből:
„Félfogadás: csak előzetes megbeszélés alapján 7:15 és 11 óra között… hétfőtől csütörtökig…
2003 novemberében a 100 dolláros vízumfeldolgozási illeték 22 000 forint…
Előzetes megbeszélés kizárólag telefonon a következő számon …, amely percenként 360 forint plusz áfa/perc.”
Most pedig a vízumkérelemre vonatkozó információk. De mielőtt tovább mennénk, hangsúlyozni kell, hogy a vízum csupán kérelmet jelent a belépésre. A belépés engedélyezése az amerikai útlevélkezelőtől függ.
A Szabadság téren a vízumkérelemhez be kell nyújtani a szándékolt ott-tartózkodási időszaknál legalább fél évvel tovább érvényes útlevelet a korábbi útlevelekkel együtt. Ki kell tölteni a DS-156-os kérdőívet, valamint minden 16 és 45 év közötti férfinek a DS-157-es kérdőívet. (Itt zárójelben megjegyzendő, hogy míg például e kérdőívek a cseh állampolgárok részére csehül is rendelkezésre állnak, a magyaroknak ezt nem fordították le, holott a két ország lakosainak száma teljesen egyenlő.) Mellékelni kell még fényképet, valamint annak a bizonyítékát, hogy a kérvényezőt erős társadalmi, gazdasági, illetve családi kötelékek kötik Magyarországhoz. Szükséges továbbá munkahelyi igazolás az alkalmazás időszakáról, fizetésről; arról, hogy a munkáltató tud a távollétről és hogy az fizetett vagy nem fizetett szabadság-e. Bizonyítékkal kell szolgálni az üzleti és személyi vagyonról és arról, hogy az üzlet virágzó-e. Igazolandó az iskolalátogatás és az, hogy a diák engedéllyel lesz-e távol. Igazolandók a szoros családi kapcsolatok, az ingatlan birtoklása, fizetőképesség az ottani időtartamra, valamint az utazás célja. Mindezt figyelmeztetés zárja: „Végleges tanácsot adni nem tudunk arra vonatkozóan, hogy a dokumentumok kielégítők-e a vízumkérelemhez”, amit végső soron a konzulátus munkatársa dönt el. Azt talán még érdemes megemlíteni, hogy a konzulátuson a golyóálló ablakon át az intim részletekre átkiabált válaszokat a vízumra várakozók hallják.
Éljen tehát az örök és megbonthatatlan magyar–amerikai barátság!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.