Antiglobális vakáció

A nyárra már most érdemes felkészülni. Az antiglobális érzelműeknek antiglobalista módon. Amihez az első számú szabály: messze elkerülendőek az utazási irodák csoportos útjai. Az antiglobális vakáció ugyanakkor igen hasznossá tehető. Nyelvtanulás, örök érvényű barátságok kötése és életre szóló tapasztalat szerzése szempontjából is. Felkészülni pedig már most érdemes rájuk.
Arra is, hogy mi vár ránk. Például a mexikói Chiapas őserdejében, a maja indiánok leszármazottjai között, akik jelenének és múltjának összehasonlítása – egyes, könnyen a gyűlölet káros szenvedélyének hódoló olvasóink szerint – áthallásos alapon esetleg lázítást jelentenek saját jelenlegi vagy potenciális helyzetünk ellen. Holott ez nyilvánvaló túlzás. Azért vágjunk a sűrűjébe, és idézzük fel a romantikus zapatista lázadók egyik vezérének, David parancsnoknak a 2001. március 28-án a mexikói törvényhozás előtti – a világ nagy tévéállomásai által is közvetített – beszédét, miközben pirostarka kendő fedte az arcát:
„Fajom és e föld legősibb apái és anyái nevében szólok. Akik azon nagy nemzetet szülték és adtak neki nevet, amelyet ma Mexikónak és Amerikának hívnak. Minden nép, faj, nyelv és kultúra testvéreihez szólok. Azokhoz, akiknek ereiben bennszülött vér folyik… Mint mindenki tudja, mielőtt ősapáink és ősanyáink elszenvedték a spanyol inváziót és hódítást, azok, akik e mexikói és amerikai földeket lakták, már hosszú történelmű és tapasztalatú népek és nemzetek voltak. Fejlett volt technikájuk, tudományos ismeretük. Megvoltak saját politikai, katonai, szociális, kulturális és vallási szervezeteik. Saját magukból merített intelligenciával és bölcsességgel kormányoztak. Ismerték az életet, a tudományt és a világegyetemet. Olyan emberek és nemzetek voltak, akik és amelyek szerették a földet, a vizet és az őket körülvevő természetet. Saját törvényeik, vezetőik, papjaik, isteneik, templomaik, palotáik és hadseregük volt. De egy nap idegenek szállták meg földjeiket. Férfiak és nők küzdöttek bátorsággal és méltósággal népük és szuverenitásuk védelmében. De az egyenlőtlen harcban végül a hódítók kerekedtek felül. Vagyonukat elvették, templomaikat és törvényeiket elpusztították, lakóikat rabszolgákká tették. Így igázták le őseinket, és így kezdtek el uralkodni rajtuk. Így kezdődött a szenvedésnek hosszú története, amely az ellenállás és lázadás hosszú története is… amely immár ötszáz éve tart… Csak így tudták megakadályozni teljes kiirtásukat. Ma, az elnyomás és leigázás ellen folytatott, csaknem 500 éve tartó küzdelem és lázadás, hosszú időn át tartó csend, mély álom és fájdalom, magunkra erőltetett nyugalom, tűrés és várakozás után… Mi, indiánok, akik bőrszíne a földé, a kukoricáé és az egész természeté… Akiket öt évszázada igáznak le, aláznak meg, veszik el anyaföldjüket, gazdagságát és minden jogát, és próbálnak kiirtani bennünket. Azok, akik elültették eszünkbe és szívünkbe a gyűlöletet, a keserűséget, az önzést, az individualizmust, a felsőbbrendűséget, a versenyszellemet, a másiknak, a kisebbnek a legyőzését… Letörték ágainkat, elhervasztották faleveleinket és virágainkat, kivágták fatörzseinket, de soha nem voltak képesek kitépni gyökereinket, ahonnan most kivirágzott az élet és annak reménye, hogy mindenkinek egyszer eljő egy szebb világ… Népünk nem tűri passzívan sorsát. Ya basta! Elég volt! Nekünk kell saját történelmünk megalkotóivá és tulajdonosaivá lennünk!”
A magyar antiglobalista diákok közül azoknak, akik tehetik, Chiapas őserdeibe kellene menniük. Tanulni. Nemcsak spanyolt, cocilt vagy maját, hanem kemény kiállást is.
A költségek kímélésére Mexikóvárosból autóbusszal érdemes utazni Tuxtla Gutierrez irányába, meg-megállni a hosszú-hosszú úton, például a leírhatatlanul elragadó hangulatú Oaxacában, netán a tőle kissé délebbre fekvő, a turisták által alig ismert, parányi Mitlában, ahol a főtéren egy üveg mescál elfogyasztásának a veszélye nem az, hogy a nagy karimájú sombrerót a fejükön viselő, szamárháton poroszkáló helyiek tanácsot adnak a tequilánál messze jobb ital helyes ivásáról, hanem hogy utunkat húsz év szünet után akarjuk csak folytatni…
De ne álmodozzunk.
Abból Chiapasba érve úgyis kiránt bennünket a katonaság látványa. Minden maja várost a mexikói hadsereg vesz körül. A teljes mexikói armada hatvan százalékát a lázadó tartomány köti le. A maja gyerekek rajzain katonai helikopterek, katonai dzsipek és véres mészárlások jelenetei – olykor szüleik holttestei – láthatók. A szavakkal leírhatatlan szépségű Chiapasban élő indián gyerekek – celtalok, cocilok, csolok, toholabalok, mamok és zokék – három százaléka se fejezi be az általános iskola hatodik osztályát. A „dolognak” külön szépsége, hogy az amerikai fősodratú sajtóban szinte nagyítóval kell keresni az utóbbi évtizedekben megjelent cikkeket, amelyek arra utalnának, hogy Mexikó nem egészen demokrácia. Holott maguk a mexikóiak is a „dictablanda” szóval jelölték azt, amit főként a csak néhány évvel ezelőtt véget ért és évtizedeken át tartott Intézményes Forradalmi Párt uralma jelentett. Amelynek lényege: a félkapitalista elit marxista demagógiával nyúlta le a fél ország vagyonát. A „dictadura” egyébként szójáték a diktatúra szó spanyol „etimológiájával” (a „dictadura” szóban a „dura” keményet, a „blanda” puhát jelent).
Vissza tehát a tanuláshoz. A magas hegyekről a völgyekbe omló őserdők mélyén megbúvó iskolákban a kalandvágyó külföldieknek oktatott két fő nyelv a spanyol és a maja. A tananyagot kifejezetten az antiglobális világot bemutató demokratikus folyamatokra, szavakra és az ellene küzdő mozgalmak távlataira épülve fejlesztették ki, csakúgy mint a maja anyagot. A cocil nyelvet tanulni óhajtók alapszókincse a lázadó zapatista mozgalom mindennapjai.
A zapatista mozgalom 1994. január 1-jén kezdte meg harcát. Akkor kiáltották először az indiánok: Ya basta! Amely nap – nem véletlenül – a Mexikót is beléptető Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés (NAFTA) aláírásának napja volt. Amely, mondta a maják szóvivője, „halálos ítélet az indiánoknak… nemzetközi mészárlás”. Aki nem hisz a majáknak, járjon utána a helyszínen. És vegye fel a kapcsolatot a nem profitra dolgozó San Diegó-i (Dél-Kalifornia) Chanob Junetik ta Chiapasszal, amelynek faxszáma 00-1-619-232-0500, e-mail címe pedig schoolsforchiapas@ schoolsforchiapas.org.