Alulértékelt a BÉT

2004. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX napi csúcsa közelében zárt tegnap. A magyar indikátor a nemzetközi hangulattal együtt mozgott, a befektetők általános optimizmusát az elemzők már tavaly megjósolták. Pesten idén először nyitott ki a tőzsde, és rögtön 156,66 pontos növekedéssel zárt. Jelentős volt a befektetők érdeklődése a nyugat-európai börzéken is; a német DAX másfél éves csúcsára emelkedett, értéke a 4030 pontot is elérte. Londonban az FTSE sem tétlenkedett, a brit vezető részvények – élükön a távközlési és technológiai papírokkal – drágultak.
A magyar parketten a drágulást az okozta, hogy az elemzők az uniós csatlakozás előtt a hazai részvényeket alulértékeltnek találták, bár az 5,8 milliárd forintos forgalom nem a túlzottan nagy bizalmat jelezte. A blue chipek egytől egyig drágultak, a Matáv 19 forinttal, a Mol 145 forinttal, az OTP 75 forinttal, a Richter 45 forinttal ért többet, mint előzőleg. A kiskapitalizációjú papírok közül az Édász, a kárpótlási jegy és a Zalakerámia értéke javult a legjobban. A brókerek tőzsdezárás után azt nyilatkozták, hogy az OTP kurzusa tovább emelkedhet, ha a forint tartja a 260 forint/eurós szintet vagy tovább erősödik. A Mol drágulását a kereskedők a tavalyi kibocsátási próbálkozás alkalmával mesterségesen alacsonyan tartott olajipari papírárakkal magyarázták; a szakértők megjegyezték, hogy a piac túljutott a kibocsátási ügyön, és a Mol ára visszatérhet a szokásos szintre.
A nyersanyagpiacokat a dollár további gyengülése mozgatta, olyannyira, hogy a rúdarany ára Londonban átlépte az unciánkénti 420 dollárt, és ezzel 14 éve nem látott magas szintet ért el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.