Fátyolfelhők

Le kell szögezni: Franciaország az európai országok közül az egyetlen, amelyik alkotmányában kifejezetten rögzíti az evilágiságot. A német alkotmány, vagyis az „alaptörvény” ezzel szemben Istenre utalva azt szögezi le, hogy „az Istennek és az embereknek felelős német nép”. Ellentétben a szabad demokrata propagandával, a modernitásnak semmi köze sincs ahhoz, hogy mely országban milyen az államnak és az egyháznak a viszonya. Tökéletesen modern államokban – Nagy-Britannia, több skandináv ország és Izrael – az állam és az egyház teljesen összefonódhat. Nagy-Britanniában például a királynő nevezi ki az anglikán egyház fejét. A görög alkotmány preambuluma kimondja a Szentháromság „egylényegűségét és oszthatatlanságát”, és a görög–ortodox egyházat az állam vallásának nevezi. Finnországban az evangélikus protestantizmus és az ortodox egyház a polgári állam segédereje. Dániában az evangélikus egyház közpénzekből látja el anyakönyv-vezetési, egészségügyi és oktatási feladatait. Izraelben a vallás és az állam szimbiózisa olyan mértékű, hogy az egymásba nőtt formáció a sziámi ikreknél nehezebben lenne szétválasztható. Az e kategóriába tartozó országoktól eltérő modellt követnek azok az országok, ahol az egyházaknak az államtól való elválasztását bizonyos vallásoknak biztosított státussal egyesítik. Németországban például az elismert vallásoknak – akárcsak nálunk – joguk van vallási oktatást biztosítani az iskolákban. A német állam azonban a magyartól eltérően kötelező egyházadót vet ki, akárcsak Ausztriában. Luxemburgban a napóleoni konkordátum jogi alapján a katolikus, a protestáns, az ortodox és a zsidó egyházat ismerik el.
A harmadik kategóriába tartoznak azok az országok, ahol az egyházat és államot egyértelműen szétválasztották. Mint Franciaországban és Hollandiában, ahol a református egyház monopóliumának 1795-ben vetettek véget. Hollandiában ugyanakkor az egyháznak és az államnak Franciaország előtt, már 1798-ban intézményessé tett szigorú elválasztása mára az egészségügy, a szociális munka és az oktatás területén elmosódott, és – szintén, akárcsak nálunk – az állami vagy helyi oktatási intézmények és az egyházi oktatási intézmények egyenlő támogatást kapnak.
Portugáliában 2001-ben fogadták el azt a törvényt, amely megszüntette az addig csak a katolikus egyháznak járó kizárólagos privilégiumokat, ma már minden egyház egyformán részesül a kedvezményekből. Spanyolországban ugyanez hamarabb következett be: 1980-ban szabályozták a politikai hatalom és az egyházak szétválasztását. Svédországban pedig 2000-ben vetettek véget az evangélikus egyház különleges státusának. Ugyanakkor a támogatás mértéke minden európai országban átlátható. Kivéve Magyarországon, ahol a Miniszterelnöki Hivatal az adóforintok egyházak szerinti elosztására vonatkozó kérdés megválaszolása alól immár a második hete igyekszik érthetetlen módon kibújni. Mintha rejtegetnivalója lenne.
De – érdemes ismételni – mindezen országok közül Franciaország az egyetlen, amely az állam szekuláris jellegét szükségesnek tartotta alkotmányában rögzíteni. Erre a hagyományra és elvekre támaszkodva döntött úgy a Chirac-adminisztráció, méghozzá a franciák lelkes támogatásától kísérve, hogy a gallok földjén betiltják a legszembeszökőbb vallási jelképek viselését az iskolákban.
A tiltandó jelképek közül a fátyol/kendő váltotta ki a legnagyobb tiltakozást. Nemcsak Franciaországban vonultak az utcára muzulmánok, de Európa számos országában is attól félve, hogy a francia példa ragadós lesz, és ott is megtiltják a mozlim nők fátyolviselését, amelyre vallási parancs kötelezi őket.
Félelmük minden bizonnyal nem alaptalan. Míg világszerte, beleértve az Egyesült Államokat, egyfajta vallási reneszánsznak, sőt neo-fundamentalizmusnak lehetünk tanúi, addig Európa mindinkább szekularizálódik. Az EU pedig ott tart, hogy nem hajlandó alkotmányában rögzíteni saját vallási, kulturális és civilizációs alappillérét, a kereszténységet. Talán a multikulturalizmus kultikussá tétele miatt. Csakhogy felvetődik a kérdés: a multikulturalizmus torkán – bocsánat a képzavarért – miért éppen a fátyol akadt fenn? Ha egy iskolát látogathatunk orrbavalóval, nyakig tetoválva vagy előírt egyenruhában, miért éppen a kendőt/fátylat viselő lányok vagy tanárnők látványa váltotta ki a válságot?
Franciaország ötmilliós mozlim közössége joggal érezheti úgy, hogy a várhatóan szeptemberre hatályba lépő törvény ellene irányul. A közösség nem egy vezetője úgy érvel, hogy a „hidzsab” nem vallási jelkép, hanem kötelesség, és annak megtiltása egyenlő lenne azzal, hogy a muzulmánoknak megtiltanák az imádkozást és a böjtöt.
De a muzulmán világ sem egységes. A kairói Al-Azar egyetemen tanító Mohammed Szajjed Tantavi sejk az Egyiptomba látogató francia belügyminiszternek, Nicolas Sarkozynek azt mondta, hogy noha a hidzsab valóban kötelező valamennyi mozlim nőnek, Franciaországnak joga van ilyen törvény elfogadására, és ezért ha egy mozlim nő egy nem mozlim ország törvényét betartja, akkor kényszer hatása alatt cselekszik, és nem követ el bűnt.
Több mozlim vallási szakértőnek viszont az a véleménye, hogy Tantavi jogértelmezése sokkal inkább szolgálja a francia–egyiptomi kapcsolatokat, mint az igazságot, ugyanis – érvelt egyikük –, senki nem adhat ki egy olyan vallási dekrétumot („fatvát”), amely ellentmond a Koránnak. Ennek következtében egy hidzsabot nem viselő nő akkor is bűnt követ el, ha a törvény megtiltja a kendő viselését. A nem iszlám vallást követő országban élő muzulmánoknak nem kell követniük a helyi törvényeket abban az esetben – hangzik az érv –, ha e törvények ellentmondanak a vallási törvényeknek.
A francia törvényjavaslatra máris kiadták az első fatvát, vagyis vallási rendeletet. Jusszef al-Karadavi sejk, a dublini székhelyű Európai Fatva és Kutatási Tanács vezetője, a nagy köztiszteletnek örvendő katari mozlim vezető rendeletében az olvasható, hogy „A mozlim nőknek a fátyol viselésének megtiltása elnyomásnak tekinthető, ami magában véve is ellentétes azon francia értékekkel, amelyek célja a nő tisztelete és méltóságának biztosítása”.
A mozlimok körében az az egyetértés kezd kialakulni, ha a törvény hatályba lép, a mozlim nőknek iszlám oktatási intézményekbe kell járniuk. Ha ez megtörténik, kérdés, hogy a nagyobb integráció érdekében meghozott intézkedés nem vezet-e millióknak a mainál is nagyobb elszigetelésére?