Gyengüléssel zárta az év utolsó kereskedését a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX. A szerdai rövidített kereskedés során a magyar tőzsdemutató nem követte a nemzetközi trendeket, így a magyar index 108,12 pontos csökkenéssel, 9379,99 ponton zárt. A forgalom a félnapos kereskedésnek megfelelő lett, azaz nem érte el az 1,6 milliárd forintos szintet sem. A vezető részvények egytől egyig gyengültek: a Matáv 1,37 százalékkal, a Mol 0,63 százalékkal az OTP 1,29 százalékkal, a Richter 1,78 százalékkal lett olcsóbb.
A brókerek szerint nem volt érdeklődés a parketten, ezt a forgalom is mutatta, de a kereskedők az érdektelenséget a német piac zárva tartásával is indokolták. A magyar piacon nem volt intézményi megbízás, ennek megfelelően a forgalom alacsony maradt – mondta egy kereskedő. A Buda-Cash Brókerház üzletkötője kifejtette: „Az utolsó másodpercekben történt záróár-beállítások hatására esett vissza az addig mintegy 30 pontos gyengülést mutató BUX. Néhány kistételű eladással húzták le például a Richter és a Matáv árfolyamát.” Hozzátette, hogy a kisebb papírokban voltak jelentős elmozdulások: a Zwack árfolyama 6,6 százalékkal nőtt és erősödtek az áramszolgáltató cégek részvényei is. A Globus viszont 9,5 százalékot zuhant. Az Egis 1,3 százalékkal gyengült, míg a BorsodChem-papírok árfolyama 1,4 százalékkal, 14 100 forintra emelkedett. Drágult még az Antenna Hungária, a Brau Union és az FHB árfolyama is.
A nemzetközi értékpapírpiacokon a magyar gyengüléssel ellentétesen alakultak az árfolyamok, a tavalyi év utolsó kereskedése során Londonban 6,5 ponttal emelkedett az FTSE kurzusa, a tengerentúlon a Dow Jones 0,28 százalékkal emelkedett, viszont a Nasdaq 0,32 százalékos veszteséggel zárt.
Tegnap a magyar tőzsde még az újévi ünnep miatt zárva tartott, eközben a nemzetközi értékpapírpiacokon elindult a 2004-es év első kereskedési napja. Londonban és Frankfurtban igen optimisták voltak a befektetők, a DAX és az FTSE a vártaknak megfelelően egy százalék körüli növekedéseket produkált. A londoni értéktőzsde 2004-ben is megbízható, de nem túl látványos emelkedésre számíthat, hála a várhatóan gyorsuló gazdasági növekedésnek, de a nyereségeket minden bizonnyal fékezni fogja a várhatóan ugyancsak emelkedő kamatszint.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója – londoni elemzők szerint – bizonyára nem éri el egész évben az idei növekedési ütemet. Az FTSE–100 a 2003-as év utolsó napján 6,5 pontos, azaz 0,15 százalékos nyereséggel, 4476,9 ponton zárt. Ezzel, háromévi visszaesés után először zárta az évet nyereséggel. Záráskor 13,60 százalékkal haladta meg a 2002. év végi értékét. 2002-ben 24,2 százalékot vesztett az FTSE–100.
A londoni elemzői előrejelzések átlaga az FTSE–100 számára a 2004-es év végére 4825 pont. A jóslatok 4460 és 5124 pont között szóródtak. Az elemzők szerint a gyorsabb növekedés folytatódása az első negyedévben még valószínű, de egész évben nem tartható. Ugyancsak több évi visszaesés után emelkedéssel végzett a frankfurti értéktőzsde fő mutatója is: az óév utolsó kereskedési napján, kedden 3965,16 ponton zárt, 12,44 ponttal, azaz 0,31 százalékkal magasabban, mint hétfőn és 37,08 százalékkal magasabban, mint 2002 végén. Az éves ütemmel a frankfurti értéktőzsde volt a vezető európai tőzsdék sztárja tavaly. A német elemzők azt várják, hogy az Európai Központi Bank esetleges kamatemelése, ha lesz, mindenképp későbbre várható, mint akár Nagy-Britanniában, akár az Egyesült Államokban, de az euró erőssége ártani fog az exportérdekelt cégeknek, így a tőzsde idei emelkedési üteme bizonyára nem ismétlődik meg. A DAX–30-nak átlagosan 20 százalék körüli pluszt jósolnak most a 2004-es évre. A gazdasági kilábalás is nehéz, még akkor is, ha Németországban, sok év után először, nem emelkednek a vállalatok társadalombiztosítási költségei, az adók csökkennek és az adórendszer egyszerűbb lesz – írta az MTI–Eco. A nyugat-európai tőzsdéken várhatóan tovább erősödnek a fejlett technológiai cégek, a bankok, az autógyárak és az alapanyaggyártók, vagyis azok a részvények, amelyek a még bizonytalan, de minden remény szerint újrainduló gazdasági növekedés hátán már kezdtek kikapaszkodni a korábbi mélységekből, habár az 1999–2000-es csúcsoktól még messze maradtak.
Zelenszkij így hálálja meg a támogatást! Tönkreteszi Európát?