Új írástudók új árulása

Julien Benda 1927-ben megjelent korszakos könyvének, Az írástudók árulásának mondanivalója röviden az, hogy a filozófia és az irodalom területén tevékeny értelmiségieknek – ellentétben a kereskedelem és a „szenvedélyek” világában dolgozó „laikusokkal” – a feladatuk, hogy az emberiségnek az univerzális, szellemi és racionális értékeit védelmezzék a mindenkori politikai korszellem túlkapásaitól. Benda szerint az értelmiségiek a XIX. század második feléig ezt a küldetésüket maradéktalanul teljesítették, de 1890-től kezdődően missziójukat elárulták azzal, hogy a politikai-világi uralmat gyakorló hatalmakkal szövetkeztek, és tollukat azon csoportosulások szolgálatába állították, akik partikuláris érdekeket követtek.
Visszatekintve már látjuk, hogy Benda túlzott, hiszen a XIX. századtól is hemzsegtek azok az értelmiségiek, akik az univerzális értékeket képviselték. Ami azonban a Medgyessy-beszéd után történt, az a magyar értelmiségnek talán a rendszerváltás óta a legszégyenteljesebb kapitulációja. Egyszerűen nem merték kimondani a királyról meztelenségét, hanem arról beszéltek, hogy ruhája tulajdonképpen átlátszó, netán áttetsző, sőt tetsző, a szemlélődő látószögétől függően.
Amikor a Kossuth rádió Krónikáját követően Tamás Pál pozitívan méltatta Medgyessy közös listás javaslatát, amely a sztálinizmustól Brüsszelig terjedő skálán nagyjából Irkutszk magasságában helyezkedik el, akkor nemhogy a bendai értelemben vett kereskedőkre gondoltunk, de arra a rőfössegédre, akinek mindegy, milyen szövetet tukmál rá a betévedő vevőre, mert tudja, a következő héten a boltot úgyis bezárják, miközben a tulajdonos jutalmul tovább foglalkoztatja.
Tragikus volt Lengyel Lászlót látni a közszolgálati televízióban, aki, ha nem is oly visszataszító közvetlenséggel feküdt le a csak izzadságcseppekkel felöltöztetett király elé frottírtörülközőnek, mint az előbb említett „konfliktuskutató”, de teljesítménye nem sokban maradt el ideológiai padtársától.
Ne használjunk nagy szavakat, de a józan észt és ítélőképességet, a tény kimondásának bátorságát csupán ketten képviselték. E lapban Csermely Péter, akinek keddi, Hazafias Népfront 1.1 címen megjelent vezércikke maga volt a realizmus: „Még nem láttam olyat, hogy egy miniszterelnöknek élő adásban menjen el az esze. Immár ezen is túl vagyunk. De erről később. Tehát: ez nem beszéd és különösen nem országértékelő beszéd volt.” Erről van szó. És nem azokról a szánalmas elemzésekről, amelyek a Népszabadság vagy a Magyar Hírlap vezércikkeiben volt olvasható. A Népszaváról pedig, amely Merész húzás címen ünnepelte a közös lista állításának javaslatát, ne is essék szó, hiszen e súlyától csupán példányszámában csekélyebb lapnak még az olvasói is tudják – ezért olvassák –, hogy kik készítik.
De ne legyünk igazságtalanok, mert a másik oldalon is megjelent egy, a beszédnek megfelelő „méltatás”. Még a beszéd előtt. Félelmetes előrelátással. Szily Lászlóé az Index című internetes portálon. Így indul: „A kormány tagjai álmélkodtak egy sort a miniszterelnök legújabb, ádámcsutkába ültetett beszédszintetizátorán, amely a nyelv és a gégefő elektromos ingerlése mellett az arcizmokat is stimulálja, aztán lassan elcsendesedett a társaság. Mindenki a kormányfőre függesztette a tekintetét, kivéve Csillag István ipari minisztert, aki négykézlábra állt, és egy szájában tartott fogkefe segítségével próbálta felsúrolni a parlamenti tanácsterem padlójára öntött ultrás vizet.” Hogy Szily tényleg az Übü királlyá degradálódott miniszterelnökről beszél, minden sora jelzi: „Kísérteties – jegyezte meg Gyurcsány sportminiszter, de nem tudta befejezni a mondatot, mert e pillanatban zuhant be a tanácsterembe a lembergi csodarabbi, a kormány legújabb kommunikációs tanácsadója, és tüstént szabadkozni kezdett: „Elnézést kérek, de a kocsim elektromos vezetékeit szétrágta egy rénszarvas.”
Nem. Ez már tényleg sok.
Medgyessy közös listája a status quót egyébként oly udvariasan kezelő külföldi politikusoknál is kiverte a biztosítékot. Pedig ők paroláztak már Milosevicstől kezdve Meciarig sok mindenkivel, akiknek volt néhány nagy ívű gondolata.
Hannes Swoboda, az Európai Parlament budapesti szocialistákkal ellenségesnek igazán nem mondható szocialista frakciójának alelnöke keresetlenül „megvalósíthatatlannak” nevezte Medgyessy ötletét, ami a gyerekszobák nyelvén a „bolond lyukból bolond szél fú”-t jelenti. Wim van Welzen, az Európai Néppárt elnöke – akit Kovácsék másfél évtizede megfellebbezhetetlen autoritásnak állítottak be, amikor a konzervatív úr a magyarországi politikai istálló számára kissé túl szagos lakójáról mondott egynéhány bíráló szót – szerint a javaslat a régi kommunista rendszert idézi. Amire Kovács László külügyminiszter tudatlansággal vádolta van Welzent, kioktatva őt, hogy a kommunizmus egypártrendszer. (Van Welzen nyilván emlékeztetni tudná a magyar politikust, hogy például az NDK-ban és a kommunista Lengyelországban is – névlegesen – több párt volt, mely időkhöz való visszatérés lenne a közös lista állítása.) De még Jürg Köppen, az EU – eddig a Medgyessy-kormányhoz meglepő hűséget mutató – itteni nagykövetének is elfogyni látszott a türelme, amikor finoman szólva „meglepőnek”, „az uniós gyakorlatban példátlannak” nevezte Medgyessy ötletrohamát. Ami ugyan annak nem jó, amit Medgyessy médiavazallusai kínjukban kiötlöttek („figyelemelterelésnek”) kenyéradójuk meztelensége leplezésére, de arra viszont igen, hogy most először a budapesti szocialisták fellázadtak a brüsszeli „diktátumok” ellen. Lám, a Mindenható útjai kiszámíthatatlanok.
Hogy ebből miként mászik ki a kormány, még nem látható. Talán abban bízik, hogy úgy elmúlik ez a párját ritkító idea, mint Horn Gyula – Magyarország Medgyessyhez képest ötcsillagos, sőt, deluxe miniszterelnöke – egykori javaslata, a nyugdíjasok ingyenrepülése.
Ha Orbán Viktor más előjellel ennek a Medgyessy-féle, totalitarizmust sugalló sületlenségnek csupán a töredékével jött volna elő, a félelemiparosok az „állítsátok meg Arturo Uit!” hangvételű cikkek tucatjait gyártották volna le, hallva a marhavagonok kerekeinek elkerülhetetlen csattogását. A magyar gulág túlélőit is emlékezteti a közös lista valamire. Arra, hogy az MSZP és a kormány nem egy mai vezetője akkor is a választások nélküli listát, no meg a határokon inneni és túli gulágokat támogatta. De az ő félelmük sem akkor, sem ma nem kaphat teret.