A helytartó

A legtöbb arab országban nem kizárólag az alkotmányon alapul a rendszer működése. Az arab alkotmányok formálisan a polgárok jogait biztosítják, meghatározzák az ideális vezetést, védelmezik a lakosságot az állami intézmények visszaéléseitől vagy épp zsarnokságától (példa erre az Oszmán Birodalom, amelyben az egyházi intézmények korlátlan befolyást gyakoroltak az alattvalókra és a hűbérurak birtokaira). Ezek az alkotmányok tartalmilag messze állnak attól, hogy valóságos képet adjanak a hatalom gyakorlásáról, már csak azért is, mert több országban – például Libanonban – még a gyarmatosító birodalmak alkották meg őket a huszadik század első felében. Irak esetében is teljes bizonytalanságról van szó; ami nem annak köszönhető, hogy a síita képviselők az „átmeneti kormányzótanácsban” kétszer is elálltak az ideiglenes alkotmány aláírásától, és módosításokat követeltek az utolsó pillanatban, hanem annak, hogy a jelenleg nem vitatott pontok is magukban rejtik a viszály csíráját. Az alkotmány labilitásának nem sok köze van ahhoz sem, hogy pillanatnyilag az Egyesült Államok a tényleges hatalom birtoklója. Nagyobb gond az, hogy az iraki politikai irányzatok között túlságosan egyenlőtlenek az erőviszonyok, s a közöttük lévő kapcsolatot történelmi ellentétek terhelik. Összességében nehéz feladat harmóniát teremteni az egységes nemzet és az egyes irányzatok érdekei között.
Március 8-án aláírták az iraki ideiglenes alkotmányt – ünnepségek és súlyos kritikák közepette. Az amerikaiak nagy erőfeszítések árán létrehozták a látszólag „új, kettős nemzetiségű és kettős nyelvű Irakot”. Az alkotmány 2005 végéig közvetlen amerikai mandátum alá rendeli az országot. A síita vezetők sokáig óvakodtak az alaptörvény aláírásától, mondván, hogy az alkotmány túlzott önállóságot biztosít a kurdoknak, és több pontban is hátrányos a 12 milliós síita lakosságra nézve. Ezzel szemben a kurdok nagy ünnepléssel fogadták az aláírást, amit a Kurdisztáni Demokratikus Párt vezetőjének, Maszúd Barzaninak a szavai tükröznek legjobban: „Irak történelmében a kurdok először élvezhetnek egyenlőséget a többi nemzetiséggel.” Véres ünnepségekkel fejezték ki örömüket, amelyeknek többen áldozatául estek Kirkuk városában. A kormányzótanács két halasztás után aláírta az ideiglenes alkotmányt, amelynek legfontosabb pontjai:
– az irakiak június 30-án formálisan átveszik az ország vezetését az amerikaiaktól;
– a fent említett dátumtól megszületik az átmeneti vezetés, amely 2005 januárját jelöli meg határidőnek az általános választások megrendezésére;
– 2005 decemberéig megszűnik az átmeneti időszak a végleges alkotmány aláírásával és az annak előírásai szerinti általános választások megrendezésével.
Az ideiglenes alkotmány a főbb határozatokon kívül számos vitatott pontot és bizonytalansági tényezőt tartalmaz. Először is: noha március elején írták alá, csak július elsején lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy Paul Bremer amerikai helytartónak bőségesen lesz ideje arra, hogy törvényeket és rendelkezéseket hozzon Irak számára. Így a majdani iraki hatalom nemcsak ideiglenes alkotmányt örököl, hanem olyan törvények sokaságát is, amelyeket egy nyugati helytartó alkotott. Mivel az ideiglenes alkotmány nem csupán a június 30-án hatalomra kerülő átmeneti kormányra vonatkozik, hanem a később, az általános választásokat követően létrejövő kormányra is, Bremer ebben a kérdésben biztos győzelmet aratott. Gyors volt Ali al-Szisztáni síita ajatollah reakciója. Ő azt követelte, hogy a jövőre megválasztott parlamenti tanács döntsön az ideiglenes alkotmány elfogadásáról, és hogy jogában álljon bizonyos paragrafusokat módosítani. Ezzel szemben a nemrég aláírt alkotmány szinte lehetetlenné teszi a későbbi változtatást, így a síita ajatollah nagyszabású kampányba kezdett hatályon kívül helyezéséért. Jövőre tehát valóban furcsa helyzet áll elő: adott lesz egy alkotmány, amelyet egy megszálló hatalom által felállított hatóság hozott létre, és adott egy ezen alkotmány szerint törvényesen megválasztott kormány, amelynek gyakorlatilag nem áll hatalmában megkérdőjelezni a politikáját szabályozó alkotmányt. Még ezen az ellentmondáson is túltesz az a tény, hogy a januárban megválasztandó kormány – az ideiglenes alkotmányban foglaltak szerint – jövő májusban megalkotja a végleges alkotmányt, vagyis az irakiak hónapokig kettős alkotmány árnyékában élnek: a hatályban lévőt nem választott hatóság hozta létre, a hatályon kívülit viszont egy választott kormány alkotja meg.
Az ideiglenes iraki alkotmány tehát tovább mélyíti a különböző etnikumok között meglévő több évtizedes szakadékot. Az arab és a türk lakosság legalább annyira elutasítja ezt az alaptörvényt, mint amennyire a kurdok örülnek neki. Kérdés, hogy tudja-e igazolni a célját egy ilyen átmeneti alkotmány, amely meghatározza az ország jövőbeni struktúráját.