A Mol húzta a BUX-ot

2004. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem csillapodott tegnap sem a Budapesti Értéktőzsde részvényei iránti érdeklődés, a magyar parketten a nemzetközi gyengülő trend ellenére még mindig dühödt emelkedési hullám korbácsolta magasra a részvények árfolyamát és ezzel együtt a BUX kurzusát. A BÉT indikátora a nyitást követve 10 769,77 pontig emelkedett, majd korrigált, a kereskedés nagyobbik részében a BUX előző értéke körül mozgott, és végül csupán 2,8 pontos emelkedéssel zárt.
A BUX árfolyamának újabb csúcsát a Mol- és a Richter-papírok száguldása okozta. A Mol-részvények 130 forintot drágultak, míg a gyógyszergyári papírok a korábbi hetek gyengülését követve erősödhettek. Meglepetésre az FHB-részvények, nagy forgalom mellett, csupán húsz forinttal javultak. A Matáv ára nyolc forinttal emelkedett, míg az OTP árfolyama ellenkezőleg húzta lefelé a piacot 88 forintos gyengülésével. Tőkepiaci szempontból a nap egyik legfontosabb eseménye a kormányülés és az azt követő kormányszóvivői értekezlet volt, ahol kiderült, hogy az Antenna Hungária privatizációja nem került szóba a kormány tagjainak megbeszélésén.
Meglepetésre a nemzetközi tőkepiacokon nem voltak túl optimisták a befektetők, a tokiói tőzsdén a 21 havi csúcsról nem volt hajlandó elmozdulni a Nikkei-index, ami végül 9,59 ponttal gyengült. A japán tőkepiacra szakosodott elemzők a negatív korrekció elmaradását azzal magyarázták, hogy a dollár erősödése az exportra termelő technológiai cégeknél kedvezően jelentkezett.
Nem uralkodott túl jó hangulat az európai piacokon sem, a befektetők jobbára az eladói oldalt favorizálták, sőt a veszteséggel nyitó Wall Street következtében tovább erodálódott az FTSE és a DAX értéke. A tengerentúlon egyrészt a szolgáltatások beszerzői menedzserindexe februári csökkenése miatt gyengültek az árak, másrészt a néhány vállalati jelentés okozta a gyengülést. Ilyen – a Dow Jones visszaesését ösztönző – bejelentést tett közzé a Toys R Us játékkereskedő cég is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.