Megváltoztatná a pénzügyminiszter a jelenlegi gyógyszerár-támogatási rendszert. Draskovics Tibor tegnap reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kijelentette: „Egy olyan gyógyszer-támogatási és érdekeltségi rendszert kell kialakítani az egészségügyben, amely lehetővé teszi, hogy a gyógyszerkiadások és az árak ésszerű keretek között maradjanak”.
A miniszter szerint az a hat hónap, ami a gyógyszerárak befagyasztására a jogszabály szerint rendelkezésre áll, elég lesz az egészségügyi intézményrendszer és a gyógyszertámogatások rendszerének átalakításához. Mint ismeretes, a gyógyszerárak körül azért robbant ki vita az elmúlt időszakban, mert kiderült, hogy a medicinák ára annál jóval magasabb mértékben – ráadásul az inflációt mértékét is meghaladva – emelkedett, mint amennyiről a kormány tavaly év végén beszélt. A szakminiszter végül ideiglenes árstopról döntött – ezt a 180 napos moratóriumot használná ki Draskovics Tibor a jogszabályi környezet modernizálására.
Az árak idén januárban az egy évvel korábbihoz képest 15, februárban pedig tavaly februárhoz képest 19 százalékkal nőttek. A dráguláshoz egy lapunknak eljuttatott szakértői vélemény szerint jelentősen hozzájárult, hogy a gyógyszerek áfája nulláról öt százalékra nőtt, a társadalombiztosítási hozzájárulások viszont jelentősen csökkentek. A két tényező és az inflációs hatás összesen 52 milliárd forintot von el a betegektől. A drágulást különösen a nyugdíjasok viselik el nehezen.

Orbán Viktor: Oroszfüggőség-ügyben a szakértelem Önöknél van – videó