Adott (volt) a lehetőség

A gazdasági, tehát a beruházások biztosításáért felelős minisztert adó párt, az SZDSZ elnöke a Nap-kelte műsorában azzal kommentálta tegnapi hírünket – miszerint elfordulnak hazánktól a befektetők –, hogy nem kell a Magyar Nemzetet olvasni. Ha valaki nem fogadta volna meg Kuncze Gábor tanácsát, úgy kérjük, hogy neki, illetve Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternek is adják át a legfrissebb információt, jelesül, hogy a francia Peugeot–Citroen konszern után a dél-koreai Hyundai autógyártó is akként döntött, hogy Magyarország helyett inkább Szlovákiát választja új gyártóbázisának helyszínéül.
Befektetésösztönzésből a kormány ismét megbukott. A Smart Hungary programnak keresztelt közhelygyűjteményről megint bebizonyosodott, hogy hajítófát sem ér – a gazdasági tárca nemhogy új befektetőket nem képes Magyarországra csalogatni, de a már itt lévőket sem képes meggyőzni arról, hogy ne szedjék a sátorfájukat; szinte hetente bezár egy-egy működő üzem. Az érintettek nyilván úgy gondolják, hogy nekik már nincs lehetőség ebben az országban.
Az európai parlamenti választás bemelegítő fázisában mégis kampányhajrába kezdett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Tisztségviselői kirajzottak az ország különböző pontjaira, s a legújabb vállalkozásfejlesztési pályázatok lehetőségeivel traktálják a hallgatóságot. Röpködnek a keretösszegek, a milliók és a milliárdok, az osztály- és főosztályvezetők megannyi prosperáló vállalkozást vizionálnak, s még senki, egyetlen tanácsadó sem szólt a szakminisztériumnak, hogy hagyja abba önkéntes kampánykezdeményezését, mert a gazdaság, a kis- és a közepes vállalkozások támogatása, a befektetés ösztönzése nem kifejezetten az a téma, amellyel a kormánynak kampányolnia kéne.
Mi több, még azt is el kellene hallgatni, hogy a látszat ellenére gazdasági miniszter is van valahol az országban.
Elvesztett nagyberuházások, tönk szélére sodródott kisvállalkozások (legújabban éppen a tokodi üveggyár húzza le a rolót, több mint háromszáz ember marad kenyérkereset nélkül), elbaltázott M5-ös szerződés és a külföldiek által módszeresen hazautalt vagy a világban máshol felhasznált nyereség – ez a mérleg egyik oldala, amellyel megméretett és könnyűnek találtatott a másik: a gazdasági kormányzat egésze. Kampányhadjárattal és a statisztikai hivatal elnökének kirúgásával, nota bene: a kincstári számsorok felemás értelmezésével persze ideig-óráig takargatni lehet a bajokat, de azok orvoslásához némi képességgel és rátermettséggel is rendelkezni kellene. Kezdetben megtenné egy karakterisztikus jövőkép, néhány tudatos cél is, amelynek követése talán megakadályozná a gazdaság egészének sodródását.
A Medgyessy-kormány örökölt egy jövőképet és egy eszközrendszert, amely a területfejlesztéstől az út- és autópálya-építésig, a kis- és közepes vállalkozások támogatási programjáig mindent tartalmazott, de csak addig tudott nagy lenni, amíg látványosan meg nem szüntette a Széchenyi-tervet. Annak pótlására ez idáig egyetlen épkézláb, működőképes programot nem tudott megalkotni.
A gazdaságösztönzés osztályozhatatlan, az ebből eredő veszteség viszont felbecsülhetetlen. Pedig adott volt a lehetőség. Kár volt elvenni, mert Magyarország ennél tényleg többet érdemel.