Ágyas a sárkánytrónon

Bertolucci kilenc Oscar-díjjal jutalmazott filmjében, Az utolsó kínai császárban van egy rémes jelenet: a hároméves fiúcska, Pu-ji a Tiltott Városban találkozik azzal a vénaszszonnyal, akinek császárságát köszönheti. A néző ereiben is megfagy a vér, ahogyan a gyermekében is megdermedhetett, amikor a trónussá formált betegágyon a rettenetes anyacsászárnét, a halállal kacérkodó Ce-hszit megpillantotta. Ám e hatásos jelenet is dajkamese ahhoz képest, ahogyan az angol film alapjául szolgáló önéletrajz megörökíti e találkozást: „Egyszerre egy sereg ismeretlen ember között találtam magam, s a sötét ágyfüggöny mögül borzasztóan rút, sovány arc kandikált elő. Ez volt Ce-hszi. Amint megpillantottam, mondják, egész testemben rázkódva zokogni kezdtem. Ce-hszi pálcikára tűzött cukrozott gyümölcsöt hozatott nekem, én azonban a földre dobtam az édességet, és szakadatlanul hajtogattam: A dadust akarom…”
A Nobel-díjas amerikai írónő, Pearl S. Buck az utolsó kínai császárnéról írt pompás történelmi regényében árnyaltabb képet fest Ce-hsziről, mint az a gyermek, az utolsó kínai (báb-) császár, aki voltaképpen életének minden tragédiáját ennek az egyszer látott nagyaszszonynak köszönhette. Pu-ji alakját éppen a róla szóló film sikere idézte fel, és fogadtatta el a modern emberekkel, a hölgyről azonban, aki Kína kül- és belpolitikáját legalább negyven éven át irányította, szinte mindenki megfeledkezett. Ahogyan a korában oly elismert írónőre, a presbiteriánus misszionáriusszülők gyermekeként Kínában felnövő s a XX. századi Kínát oly alaposan megismerő Pearl S. Buckra sem igen emlékezik ma már senki. Kész szerencse, hogy a történelem jelentős asszonyairól sorozatot megjelentető Tericum Kiadónak eszébe jutott az 1956-ban írt könyv, az Uralkodónő, amelyet a Bertolucci-filmre utaló címmel – Sziklai István fordításában – nemrég meg is jelentetett.
Igaz, a magyar szövegen még lett volna mit csiszolni, a sajtóhibák is olyan zavaróan hatnak, mint drága kelmén a légypiszok, de ezektől a szépségfoltoktól függetlenül is roppant érdekes, élvezetes és tanulságos olvasmány Az utolsó kínai császárné. A kor is érdekes, amelyben e páratlan karriert befutó asszony az uralkodói ágyasok sokadalmából éles eszével, erőszakos természetével és állítólagos szépségével a trónra (a sárkánytrónra!) felkapaszkodott. Ezt a mutatványt persze többen is színre vitték már előtte a Tiltott Városban, de olyan hosszú időn át nő létére senki sem tartotta kezében a hatalmat, mint ez a nemes és nemtelen jellemvonásokkal megáldott-megvert asszonyság. A nép szerette. A császári udvar hol gyűlölte, hol megadóan szolgálta. Belső lázadások, idegen betolakodók tépázták a hatalmas birodalmat, a hagyománytisztelet és a modernizáció hívei között dúlt a háború, az anyacsászárné azonban, aki mindössze huszonnyolc esztendős volt, amikor magához ragadta a hatalmat, és hetvennégy esztendős korában bekövetkezett haláláig erősen szorította magához, úrrá lett a bajokon. Vagy: elodázta a legfőbb katasztrófát, amely inkább csak az ő felfogása szerint lett volna tragédia. Megakadályozta a Csing-dinasztia bukását.
Pearl S. Buck, aki a kínai életről szóló regényei révén lett híressé, értük kapta meg 1938-ban az irodalmi Nobel-díjat is, elképesztően pontos rajzolatát adja a XIX. század végi, XX. század eleji kínai politikai életnek. Mintha a szépíró mögött pozitivista történész húzódott volna meg, olyan aprólékos adatszerűséggel ábrázolja az utolsó kínai császárné uralkodásának évtizedeit. A kommunista átnevelő táborokat is végigjáró utolsó kínai császár családi értesüléseit, gyermekkori emlékeit, udvari pletykákat levéltári kutatásaival pontosító írásának első fejezeteiben voltaképpen ugyanazokat a történéseket örökíti meg a dokumentum műfaj szikárságával, mint amelyeket Pearl S. Buck tálal színpompás történelmi regény formájában. Hogy Pu-ji ismerte-e a szerinte rémisztő nagyasszonyról írt amerikai regényt, nem tudható. Valószínűleg nem ismerte. De hogy az utolsó kínai császárnéról könyvet író amerikai hölgynek (aki a második világháború után minden írói honoráriumát az amerikai katonák Ázsiában született törvénytelen gyermekeinek megsegítésére ajánlotta fel) nem volt, nem lehetett találkozása a Mao-féle „népi demokrácia” vészterhes napjaiban önéletrajzát körmölgető utolsó kínai császárral, abban biztosak lehetünk. És mégis, voltaképpen ugyanaz a kép tárul elénk mindkettejük könyvéből.
Azaz, a regény árnyalt jellemrajzot is ad a Tiltott Város színpadán megjelenő, egyszer élt történelmi szereplőkről. Természetesen az anyacsászárnéról kapott kép a legplasztikusabb. Már csak azért is elismerésre méltó, ahogyan az írónő ezt a keleti hagyományok kalodájába szorított, szeszélyes nőalakot olvasói elé varázsolja, mert általa megismerhető a hatalommal frigyre lépő asszonyok természetrajza. A magasra törő, modern, emancipált európai vagy amerikai nők cselekedeteinek mozgatórugóival egyetemben… Amikor ugyanis Pearl S. Buck megfejti a hol testi fenyítést, hol lágy simogatást osztó, művészet- és gyilkosságbarát Ce-hszi titkát, a természet törvényeivel dacoló, de biológiai determinációjuktól szabadulni képtelen nők tragédiáját jeleníti meg. És mennyi van belőlük mostanában a közéletben, a gazdaságban, ilyen, olyan, amolyan döntéshozói fórumokon!
Amikor a császári ágyas először kezdett a trónról ábrándozni, a regény szerint erős fogadalmat tett: „csak a fia érdekeit nézi, és nem fogja követni azoknak a gonosz nőknek az útját, akik mindenki más fölé helyezték magukat, még saját fiuk fölé is, csak hogy egyedül uralkodhassanak”. Pár esztendő múltán azonban ő maga tör fia életére. Erre is van magyarázata: oly sok mindenről, szerelemről, személyes boldogságról kellett lemondania a fiának épített hatalom kedvéért, hogy joga s kötelessége magánál tartani asszonyi áldozatok árán megkaparintott impériumát. Az önsajnálat eszelőse ül a császári székben, sárkány a sárkánytrónon. Kínától távol is látni effélét. De nem baj, ha az éppen aktuális helyzetértékelésekhez színvonalas irodalmi alkotásból vesszük a megerősítést.
(Pearl S. Buck: Az utolsó kínai császárné. Tericum Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 3170 forint)