Államhatár– drótkerítés húzódik a főutca közepén

Első pillantásra egy szerény költségvetésű film olcsó díszleteire emlékeztetnek az ütött-kopott őrtornyok s a végeláthatatlan drótkerítés. Még a ritkán felbukkanó kutyás határőr is beleillene a hollywoodi jelenetbe. Csak a tavaly októberben felállított két faragott, csonka székely kapu kelt valamiféle megválaszolhatatlanul furcsa érzést. Szembesülés a szörnyű valósággal. Az egykori Szelmenc valamikori főutcájának közepén határ húzódik, szlovák–ukrán államhatár. Hol máshol lehetne ez az átkozott vonal, mint éppen egy magyarlakta kis falu közepén? A drámát nem is a határ jelenti, hisz mi magyarok már megszokhattuk, az új államok új határai általában csúnyán elbánnak velünk. A szelmenciek igazi drámája, hogy a falut kettévágó államhatár átjárhatatlan. Igazi vasfüggöny, mely családokat, barátokat, szomszédokat választ el egymástól, immár 1944 óta. Az azóta eltelt évtizedek történéseibe belerokkant a Szovjetunió és Csehszlovákia, de a szelmenci kerítésnek csak a formája változott.
Az utóbbi években a szlovák részhez tartozó Nagyszelmenc és az ukrajnai Kisszelmenc egyfajta zarándokhellyé vált. Alig telik el olyan hét, hogy valahonnan ne érkezzen legalább egy magányos újságíró, aki együttérzőn csodálkozik rá a kettévágott falura. Megfordultak itt politikusok is, de semmi nem változott. Kisszelmenci vendéglátóm, Rigán István nem először – s vélhetően nem utoljára – ad szállást az éppen arra vetődött újságírónak. „Volt itt már mindenféle náció. Aztán továbbálltak, s maradt minden a régiben. Pedig nagyot változna itt a világ, ha megnyílna a határ. Láthatnám az odaát élő rokonokat. Talán a fiatalok sem hagynák el olyan könnyen a falut, ha lehetőség lenne az átjárásra” – mondja vendéglátóm, s már meséli is, hogyan történt, amikor Nagyszelmencről az egyik ismerős egy filctollakkal teli nejlonzacskót próbált átdobni kisszelmenci rokonának. Csakhogy a kis ajándék elakadt a két országot elválasztó drótkerítésen. Az ukrán határőrök azon nyomban erősítést kértek, szakértők szurkálták óvatosan a felakadt zacskót, robbanószerkezetet keresve. A néhány évvel ezelőtti esetnek nem lett különösebb következménye, de nem mindig volt ez így. Hosszú éveken keresztül magas deszkakerítés tette lehetetlenné még az átlátást is, s keményen büntették az egymásnak átkiabálókat is. Az emberek ma is csak óvatosan, félve közelítik meg a határvonalat, s tisztes távolságra maradnak az ukrán részen felhúzott drótkerítéstől. Vannak közöttük bátrabbak is. A nyolcvanas éveit taposó nagyszelmenci Iván Illés az elválasztó kerítés közvetlen közelében mesél. Mondja, amikor a háború után hazakerült, Kisszelmencet már megszállták az oroszok, s a nagyszelmencieket is igyekeztek meggyőzni arról, hogy önszántukból kérjék a falu csatlakozását a Szovjetunióhoz. Nem járt sikerrel igyekezetük, tucatnyi ember sem akadt, aki aláírta volna az oroszok kezdeményezését. Ha Nagyszelmenc egészét nem is, de a termőföldek egy részét mégis a Szovjetunióhoz csatolták. A kárpótlás a mai napig elmaradt.
Ha neves vendég érkezik a kettészelt faluba, a lakosság gyorsan gyülekezik a gyűlölt határvonalnál. A múlt hét végén is így volt ez, amikor Nagy Sándor, a Magyar–amerikai Kongresszusi Kapcsolatok Központjának elnöke látogatott el Szelmencre. Először a szlovákiai Nagyszelmencre, majd egy több mint kétórás autóút után az ukrajnai Kisszelmencre. A washingtoni lobbiszervezet vezetőjének sikerült elérnie, hogy az amerikai kongresszus emberjogi bizottsága meghallgassa a két kis falu polgármesterének beszámolóját. Április 21-én Tóth Lajos nagyszelmenci és Illár József kisszelmenci elöljáró a Capitolium épületében beszámolhat a tragikus sorsú falu helyzetéről. Mindkettőjük egyetért abban, hogy nem elég határátkelőt nyitni a faluban, könnyíteni kell az átlépést is. Jelenleg a vízumkényszer van érvényben Szlovákia és Ukrajna között. Az engedély megszerzéséhez hosszú kilométereket kell utazni, egy hetet vesz igénybe a kérelem elbírálása, a vízum ára pedig sok falubelinek az egyhavi fizetését vagy nyugdíját vinné el. Kishatárátlépő bevezetésére van szükség, ez a megoldás nem idegen az Európai Uniótól sem – véli egybecsengően a két polgármester. Nagy Sándor lapunknak elmondta, miután kezébe került Zelei Miklós könyve a kettévágott faluról, úgy érezte, tenni kell valamit ezért a megnyomorított kis közösségért. Állítja: sem Pozsony, sem Kijev nem mehet el szó nélkül egy, az amerikai kongresszus által felkarolt ügy mellett.
Csakhogy az idő sürget. Május elsejétől Szlovákia az unió része lesz. Szelmenc főutcájának közepén az EU és Kelet-Európa határvonala húzódik majd. Sokan a szelmenci magyarok utolsó esélyét látják a washingtoni kezdeményezésben.