Volt ugye a Love Story E. Segal nyomán, amin dagadtra bőgte az arcát a világ. Tömegnyi tanulmány magyarázta, hogy a kemény és felgyorsult életben miként lehet világsiker egy nyálas szerelmi történet. Amelyben sem erőszak, sem brutalitás, sem deviancia, sem másság nem kapott főszerepet. Csak a szerelem és a hűség.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy ha nagy sokára is, de leessen a húszfilléres. Hol van már az a húsz évvel ezelőtti számító rideg világ… A mai helyzetre talán már megfelelő kifejezések sincsenek. Pontosan elég megnézni az aktuális filmeket, a díjazott és ajnározott alkotásokat, a televíziós reality show-kat, a trendi magazinokat, hogy lassan megérlelődjön bennem egy saját filmforgatókönyv, amelyet soha senki nem fog leforgatni, de legalább van egy halvány reményem, hogy létezik egy másfajta, az aktuális kultusznak kikiáltott filmeken kívüli élet is.
Szóval az én filmemben egy lány és egy fiú megismerkednek egymással. Nincs az anyjuk kicserélve, nem Anyacsavar-mami, aki a másság hazugságának biztatására fekszik le egy vadidegen apukával a tévé kamerái előtt. A lány szülei nem váltak el, nem ajánlották be lányukat a Való Világba, sem a Big Brotherbe, és nem küldték külföldre vetkőzni. Az anya nem alkoholista, az apa nem brutális állat, aki már kiskorában porhanyósra verte az egész családot. A fiú szülei nem kábítószereznek, a fiú apja nem szerelmes a felesége nővérébe, és nem erőszakolta meg a bátyja leányát. Sőt a saját lányát sem fogdosta, soha nem is jutott eszébe.
Tehát a fiú és a lány megismerkednek, és szerelmesek lesznek. A fiú nem küszködik latens homoszexualitással, a lány nem érzi, hogy valaha is megkívánta volna a legjobb barátnője száját, és egyikőjük sem lakik vedlett, lepusztult és büdös bérházban, ahol a részeg szomszédok ordítva verik egymást esténként a Híradó alatt. Szóval dúl a szerelem, és elhatározzák, hogy összeházasodnak. Igen, nem együtt élnek egy lakásban, négyen-öten váltogatva éjszakánként egymást, némi ecstasyval, esetleg heroinnal fűszerezve.
Összeházasodnak, mert mihamarabb gyermekeket szeretnének. A gyermekeket mindketten nagyon akarják, nem kapartatják el nagy lelkizés után, nem akarják örökbe adni, sem nyíltan, sem titokban, nem akarják eladni, külföldre lopni, nem akarják beledobni a környék semelyik kukájába. És amikor megszületik, világra jön egy egészséges, helyes gyermek, aki nem lesz hiperaktív, autista, asztmás, depressziós, pánikbeteg, koraszülött, túlhordott, csak egy egyszerű, problémátlan fiúgyermek, akit imádnak a szülei. A testvére, aki nemsokára szintén megérkezik, leány lesz, de ne fogadjanak: nem lesznek vérfertőzők, nem érzik, hogy a testvérszerelem számukra az egyetlen út az önmegvalósításhoz. Teljesen egészséges család teljesen egészséges gyermekekkel, ismétlődő hétköznapokkal, csendes boldogsággal.
Ebben a filmben némileg ódivatú emberek viselkednek viszonylag ódivatú, mondhatni, kihívóan konzervatív módon. A férj nem csalja meg a feleségét, nem veri dagadtra, nem issza el a fizetését, és nem sóvárog kiskorú leánykák után. Az asszony nem lázad a mosogatás ellen, nem mondja, hogy a vibrátorral jobb, nem álmodozik a szabad fegyverhasználatról, és a Szex és New York hősnőinek bőrébe sem akar belebújni.
A család nem hátrányos helyzetű, nem deviáns és nem mássághívő. Szóval soha nem fognak főszerepet kapni egy modern magyar filmben. Ahhoz komoly előtanulmányok kellenek. Például az esélyegyenlőségi miniszter asszony vagy néhány divatos családszociológus rábólintása. Igen, szerintük komoly bajok vannak a családdal.
Az egészben csak egy apró momentum a zavaró. Hogy minden színész, énekes vagy számottevő közéleti szereplő a család megtartóerejéről beszél, arra esküszik. Ők azok, akik sem a minisztert, sem az uralkodó trendet nem akarják igazán követni.
origo.hu
Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó
