Belgrád diplomáciai incidenssé igyekszik dagasztani az esetet. Budapesttől hivatalos magyarázatot kért, ezért hívatták a szerbia-montenegrói külügyminisztériumba Pandur József nagykövetet, ám már az eddig elhangzott magyar nyilatkozatok ellen is éles kifogásokat tettek. A budapesti horvát nagykövetség képviselői ugyanis Cekut horvát állampolgárként azonosították, s ez járult hozzá szabadon bocsátásához. A szerb hatóságok szerint egy körözött állampolgársága mellékes. Cekut legutóbb a ljubljanai repülőtéren tartóztatták fel, akkor 12 órára.
Az újabb Ceku-incidensnek hosszú előzménye van. A történet még a horvátországi háború idején kezdődik, Agim Ceku ugyanis a horvát felszabadító hadsereg tábornoka volt, sikeres parancsnok, népszerű a horvátok körében, de Koszovóban is. Nem csoda, hogy a szerbek ügyük legnagyobb ellenségének tartották. Ceku a koszovói háború idején már Koszovóban harcol a szerbek ellen, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg parancsnokaként, hogy e szervezet feloszlatása után átvegye a már legális Koszovói Védelmi Hadtest vezetését.
Ám nemcsak a Milosevics-rezsim igyekezett leszámolni vele, hanem úgy látszik, a mostani hatalom is felelősségre szeretné vonni.
Pristina is háborog. Tiltakoznak a letartóztatás ellen. Egymás után szólalnak meg az ottani politikusok Ibrahim Rugovától Hashim Thaqiig, akit nemrégiben ugyancsak feltartóztattak, majd elengedtek a Ferihegyi repülőtéren, s ami szintén kiváltotta Belgrád nemtetszését.
Tóth Tamás külügyi szóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján mindeközben cáfolta, hogy a terrorizmussal gyanúsított Agim Ceku, a Koszovói Védelmi Hadtest vezetője budapesti továbbengedése érdekében Harri Holkeri, a koszovói ENSZ-szervezet vezetője megkereste volna Kovács László magyar külügyminisztert.
***
Felosztják Koszovót?
Szerbia és Koszovó államjogi státusának rendezését, a jogállam megteremtését jelölte meg kormánya elsődleges feladataként Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök-jelölt, aki szerint kabinetje szorgalmazni fogja Koszovó kantonokra vagy entitásokra való felosztását. Parlamenti beszédében Kostunica közölte, szorgalmazni fogja, hogy a feltételezett háborús bűnösök felett szerbiai bíróságok ítélkezzenek. (MTI)

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok