Draskovics Tibor a csomagok súlya alatt

Az új pénzügyminiszter kommunikációs offenzívával igyekszik meggyőzni a piacokat arról, hogy a kormány szakít az elmúlt év sodródó gazdaságpolitikájával. A kormányzat gazdaságpolitikai hitelességének helyreállítása azonban komoly politikai kockázatokat hordoz magában – áll a Budapest Analyses internetes elemzőközpont értékelésében. A 2002 óta a miniszterelnök kabinetfőnökének posztját betöltő jogász miniszteri kinevezésével lépett ki a szélesebb nyilvánosság elé, noha a politika iránt érdeklődők már korábban is a kormány egyik meghatározó „szürke eminenciásának” tartották. Draskovics – a Medgyessy-csoport más tagjaihoz hasonlóan – pénzügyminisztériumi múlttal rendelkezik. Korábban jogi főosztályvezetőként, majd 1994 és 1998 között közigazgatási államtitkárként dolgozott a minisztériumban – ez utóbbi feladatkörében 1996 és 1998 között Medgyessy Péter miniszteri irányítása alatt. Közben a magánszférában is tevékenykedett adótanácsadóként, majd 1998 után bankvezetőként.
Az új miniszter Medgyessy Péter bizalmi emberének tekinthető, és kérdés, hogy a szocialista párt bizalmát – a nyilvános fogadkozások ellenére – mennyire élvezi. Politikai pozíciója hasonlít elődje helyzetére, személyisége azonban nem. Míg László Csaba elsősorban professzionális pénzügyminisztériumi bürokrataként került a kormányba, és politikai téren gyenge teljesítményt nyújtott, Draskovics Tibort megfigyelők – eddigi pályafutása alapján – a stratégiai játszmákban is otthonosan mozgó személynek tartják. E képességeire minden bizonnyal szüksége is lesz az új miniszternek, hiszen hiába indított kommunikációs offenzívát jelölésének pillanatától, a piaci szereplők többsége az elmúlt másfél év kedvezőtlen tapasztalatai alapján meglehetős kételkedéssel hallgatja a már megszokott fogadkozásokat az államháztartás rendbetételéről, a hiány csökkentéséről. Bár az új pénzügyminiszter gyakran hivatkozik arra a befektetői közösség, illetve a sajtó képviselői előtt, hogy egyértelmű felhatalmazása van a miniszterelnöktől az ügyek rendbetételére, nehéz elfeledni, hogy nem is olyan régen még László Csabától lehetett ugyanezeket a mondatokat hallani.
A régi és az új pénzügyminiszter helyzete abban is hasonlít, hogy megoldandó feladatuk alapvetően nem változott. A kormány a közalkalmazotti bér látványos emelésével több évre előre lekötötte a gazdasági növekedésből származó költségvetési tartalékokat, így kénytelen a fejlesztési és működési kiadásokon takarékoskodni, amikor erre a külső kényszer (befektetői nyomás, uniós elvárás) rákényszeríti. Ráadásul a takarékossági intézkedések eddig nem bizonyultak elég hitelesnek a befektetők számára, s a kéthavonta bejelentett „csomagocskák” főként a lakosság hangulatát rongálták, ami a kormánypártok népszerűségi mutatóinak süllyedésében is megmutatkozott. Draskovics Tibor tanult ezekből a hibákból, és saját intézkedéscsomagjának bejelentésekor több fontos tényezőre is ügyelt. Egyszerre jelentett be egy valóban érdemi kiadáscsökkentést és növelte meg az idei évi hiány előrejelzését, azaz megpróbált olyan vállalást megfogalmazni, amelyet később teljesíteni is tud. (Elődje elsősorban a piaci és lakossági várakozások irányításában vallott kudarcot.) Emellett kilátásba helyezte az euró 2008-as bevezetésének elhalasztását, ami jelentősen tágíthatja a kormány mozgásterét a 2006-os választások előtt. (Az euró 2008-as bevezetése esetén éppen a 2006-os választási kampány idejére kellett volna a kormánynak teljesítenie a szigorú maastrichti feltételeket, azaz aligha lett volna lehetősége „népszerűségjavító osztogatásra”.) Ha ehhez hozzátesszük, hogy az európai és a magyar gazdasági környezet is fokozatosan javul, az a benyomás alakulhat ki a megfigyelőben, hogy az új pénzügyminiszter és a kormány óvatos optimizmussal tekinthet a következő két esztendő elé.
A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű. A szkeptikusabb gazdasági és politikai szakértők szerint az új miniszter megszorító csomagjával két nagy baj van: egyrészt továbbra sem eléggé hiteles, azaz nagy a meghiúsulás kockázata, másrészt nem olyan területeket érint, amelyeken állandó megtakarítást lehet elérni. A bővülő forrásokat ugyanis szinte automatikusan fogja felszívni a bürokrácia, elvéve a teret az egyéb diszkrecionális, potenciálisan népszerűség-javító intézkedések elől. Az idei költségvetési hiány előrejelzésénél a Pénzügyminisztérium zavaróan keveri a deficit uniós, illetve IMF-alapú értelmezését. Draskovics Tibor kijelentése szerint az év végére a hiány a GDP 4,6 százaléka lesz az uniós definíció szerint, ami érdemi csökkentés a tavalyi 6 százalékhoz képest. A készpénzalapú GFS-hiány azonban a Pénzügyminisztérium saját bevallása szerint is csaknem 1200 milliárd forint lesz, ez pedig a GDP 5,8 százaléka. Ráadásul januárban és februárban (az előzetes adatok szerint) a hiány elérhette a 400 milliárd forintot, így még az 1200 milliárd forint betarthatósága is kérdéses. A pesszimistább piaci elemzők szerint a deficit 2004-ben ugyanúgy 6 százalék körül alakulhat, mint 2003-ban, ami tovább növeli az ország eladósodottságát és nagyon szűk teret hagy a Magyar Nemzeti Banknak kamatai csökkentésére. A megszorítások jellegét érő bírálatot maga a Pénzügyminisztérium is osztja. Erre utal az a levél, amelyben a többi tárcától stratégiai reformjavaslatokat kér az új pénzügyi vezetés. Az immár több megszorító csomaggal „megbombázott” tárcák azonban – nem meglepő módon – vonakodnak további, saját szempontjukból „öncsonkító” ötletekkel előállni, így az államigazgatás, a nagy elosztórendszerek reformjának kilátásai – a miniszterelnök hangzatos ígéretei ellenére – továbbra is elég rosszak.
A fentiekből következik, hogy az új miniszter eszköztárában nincs semmi, amit elődje – kellő politikai akarat megléte esetén – ne vehetett volna igénybe. A legtöbb elemző véleménye szerint a minisztercsere oka a gazdaságpolitikai hitelesség helyreállításának megkísérlése volt, ám az ismertetett bizonytalanságok e cél elérését legalábbis kétségessé teszik. Inkább azt látjuk, hogy a miniszterelnök előre menekült, és még a júniusi európai választások előtt ismét saját emberére akarta bízni a kulcsfontosságú pénzügyi tárcát, mielőtt még pozíciói a választások eredményeként esetleg tovább gyengülnének. Bár ha – részben Draskovics Tibor sikertelen tevékenysége nyomán – a szocialista párt elégedetlensége tovább fokozódik, könnyen előfordulhat, hogy a következő fordulóban nem a miniszterelnök hátrál ki minisztere mögül, hanem a szocialista párt a miniszterelnök mögül.