Egy gyilkos szeme (1.)

„Aki ember-vért ont, annak vére ember által
ontassék ki, mert Isten a maga képmására
teremté az embert.”
Mózes I. 9.6.

Hol legyen a szegedi Csillag börtön, ha nem a Mars tér 13. szám alatt? A szegediek, akiknek négy és fél évtized kevés volt, hogy rászokjanak a Marx tér elnevezésre, régebben csak annyit mondtak volt valakire, akit idezártak az alakja miatt Csillagnak nevezett épületbe: a tizenhárom alá került. Itt van az én emberem is, a négyszeres gyilkos, akit édesanyja miatt csak B.-nek fogunk nevezni. Akinek a fia ölt, az az anya kevesebbet alszik, mint azokéi, akiket megöltek.
A portán elveszik a bunkofonomat (amelynek csak hárman tudják a számát, tehát nem hiányolom), de a fémből készült ír laposüvegemet is ír tartalmával együtt. Kevéssé vigasztal, hogy látom: a személyzetnek is ki kell vennie a zsebéből a bilincset, ha átmegy a biztonsági kapun.
Van egy szegedi mondás: mindenkinek van egy téglája a Csillagban, jó ha megtapogatja, nehogy odakerüljön. Mint afféle babonás ember, én is megtapogatom az enyémet – persze a börtönkönyvtárban. Nincs tudásra szomjasabb, kultúrára éhesebb ember, mint a börtönlakó. Van persze videó is, meg nem hiszem, hogy a Brockhaus zenei lexikon három kötetét túl sokan forgatnák. De a legtöbb könyv házilag újra van kötve.
Dél van, a háziak már tolják kifelé az embermagas tálcasorokat. A Csillag legfelső szintjén vannak a magánzárkák (B.-é is), s lefelé mind többen és többen vannak a nagyobb cellákban. Meglátok egy kutyát, aki Kormosra emlékeztet, de aztán kiverem a fejemből – másra van ő nevelve. Egy rövid látogatás a parancsnoknál a sajtós hölggyel és osztálytársnőmmel, a személyzeti osztályvezetővel, s már visznek is a beszélőre.
Először azt mondják, hogy a rendes „telefonos” beszélő sort használjuk. De hogy fogom én azt magnóra venni, kérdem. Végül kikötünk egy szobában, ahol egyetlen kis asztal van két székkel, a börtönőr az ajtóban ül. Megjön az emberem, menyétszerű, apró emberke, a szegycsontomig érhet. A kézfogást kijavítjuk, mert elsőre nem tudtuk átfogni egymás kezét. A keze a termetéhez képest nagy. Mondom neki, hogy elvettek minden fémtárgyamat, de a magnó műanyagból van.
Rend. A szabadság első kelléke, mondja kicsit kásás, száraz, fojtott hangon.
Hát nem ezt vártam tőle első mondatként. Ő is mást várt tőlem, ennek hangot is ad.
Más terveim voltak magával.
Az újságírókkal lehetnek tervei, mondom. Csakhogy én író vagyok.
Elmondom neki, hogy Lázár Ervin mennyire haragszik rá, hogy rossz hírét keltette a pusztán fölnőtt gyerekeknek. Kicsit föl kell paprikáznom, hogy kijöjjön belőle a tiszta igazság. Először az asztalt üti, aztán föl is pattan, de a fegyőr egyetlen intésére visszaül. Belevágunk.
T.: Senki se készül gyilkosnak, én azt hiszem. Gyerekkorában volt valami jel?
B.. Neem, semmi…
T.: Mondjuk, kitekerte egy csirke nyakát.
B.: A múltkor volt egy ilyen tesztkérdés, hogy bántottam-e a macskát… Imádom a macskát, a kutyát, a méheket – ha így közelítjük meg, akkor nem jutunk előrébb.
T.: Maga érettségizett ember, nem? A gimnáziumban már kezdi keresni a kitörési pontokat az ember, többre tartja magát a többinél, okosabbnak, dörzsöltebbnek legalább…
B.: Pontosan.
T.: Maga hogyan lázadt?
B.: (sóhaj, nagy csönd) Érez az ember olyasvalamit magában, hogy küldetése van?
T.: Lehet. És mi volt a küldetése?
B.: Nincs vége, ez egy folyamat.
T.: És abba a küldetésbe beletartozik, hogy megölünk x embert?
B.: Hát nézze, ha így veszi…
T.: Azt a pénzszállító egyetemistát, akinek a kocsijában egy fillér se volt, miért kellett megölni?
B.: Nem én öltem meg, én csak az utcát zártam. A társam, az lőtte fejbe a gyereket…
T.: Hogy hívták a társát?
B.: Mindegy, nem érdekes már. Három évvel ezelőtt öngyilkos lett Kőhidán… Ez a piperkőc, aki csak a halálról írta a verseit. Úgy intézte, hogy a születésnapomon tudjam meg.
T.: Miért kellett meghalni azoknak a bizonyos vadászoknak? Mert látták…
B.: A vadászoknak?
T.: Igen. Mert látták? Azért, mert látták?
B.: Hallották a hangot. A lövést hallották.
T.: Jó, de hát hallani, az nem egy nagy dolog.
B.: De hát ránk támadtak! A vállamat átlőtték. Szabályos tűzharc volt. Pisztolyuk is volt! Vadász – pisztollyal?!
T.: Ki volt még? Ez eddig három.
B.: Egy rendőr főtörzsőrmester Győrben. Meghalt. De ez a Donászi magánszáma volt.
T.: Annak mért kellett meghalni?
B.: Hát, nem is voltam ott. (Háromszor-négyszer elismétli, eléggé dadogva, zavarban.) Most az egésznek az volt a lényege, hogy én cigarettában utaztam. Tényleg öntötte a milliókat. És ezt is csináltam volna. Dohánylerakatokat támadtam. Senkit se kellett lelőni… És az első fordulónál azt mondja, hogy kiszámolsz nekem négyszázezer forintot… Nem elégít ki ez a dolog. Elment, kész, kifizettem. Én csináltam tovább, mentem tovább. És egyszer megjelent, teljesen legatyásodott, lerongyolódott, satöbbi… Nem én kellettem neki, hanem a fegyver… Én ugyanis közben kimentem Bécsbe, és jó félmillió forintokért fegyvereket vásároltam a Mariahilferen. A legjobb fegyvereket. Smith and Wessont, CZ–75-öst, 15-ös puskákat… Szóval kért egy pisztolyt meg egy puskát, hogy a haverjával nem tudom, mit fognak csinálni… Másnap jön, és azt mondja, ez volt a névnapi ajándékom. Ez a főtörzsőrmester. Mondom neki, b…d meg (már elnézést), ránk hozod az egész yardot… 1+1, mondom neki.
T.: Az mi?
D.: A rendőrségnél csak össze kell rakni az adatokat, a rutinban benne van, semmi. Irodaépület, harminc ember, ki adhatta a tippet, ki a fegyvert. Megrázzák őket, lepörgetik, kész. Hát először ezért nem szálltam én be, mert tudtam, hogy ez a piperkőc, aki mindenkit el akart szédíteni, de még a bíróságot is, ez biztos köpni fog, és akkor berántja a nőmet, az öcsémet, és a cigarettám, minden, és hullik az egész. És akkor beszálltam. De ő olyan pancser volt, hogy egy üres zsákot hozott el. Mellette volt, amiben tizenkétmillió volt… És akkor kitalálta a Skálát. Ha nem jössz, megcsinálom egyedül, mondta. Ide figyeljél: együtt megyünk és együtt is jövünk el, mondtam neki. Én zárom az utcát. Te bemész, a CB-rádiót el kell találnod, mert akkor kész. Két gépfegyver is volt a hátsó ülésen. Kellett egy új hang, egy csöpp Amerika! A 38-as akkorát durran, hogy felrobban az agyuk. Fiúk, itt meg is lehet halni… Nekem is, neked is, aztán meglátjuk, ki bírja tovább, de tudtam azt, hogy erőfölényben vagyunk. Itt a rendőrnek félre kellett állnia. Egy lövést adjál le, mondtam neki, hozd a pénzt, fogd a zsákot, üljél be hátra, azt a többit bízd rám. Minden úgy ment, ahogy annak mennie kellett. Kitolok, zárom az utcát, egyirányú utca, a Vak Bottyán utca, és nézem a tükörben. Azt mondta, hogy egy lövés, és rendben van. Bumm, még egy! Ohó, mondom, hát itt át van írva a forgatókönyv… Addig minden úgy ment, ahogy annak mennie kellett. A következő történik: még egy lövés. Belenézek a tükörbe, mi lesz, s akkor látom, elölről szállnak ki a kocsiból. Nagydarab, kétméteres biztonsági őr, fehér kabátban, a taxis meg tiszta feketében száll ki a kocsiból, tiszta feketében volt. A másik érdekes valami: a színek. Szállnak ki. Huhú, mondom, a 38-asért benyúlok a takaró alá, veszem kifelé, hogy megnézzem, mi van. Hogy mert bejött a képbe, hogy együtt mentünk oda, együtt is jövünk el. Na, fiúk, akkor most be kell szállnunk a játékba… És akkor szálltam kifelé, és a fekete ruhás vadul jött, rohant felém. Mindjárt kettőt a mellébe, csak úgy vágta seggre szerencsétlent. Mondom, mit akar.
T.: Hova lőtt?
B.: Mellébe, mellébe. Kettőt beleeresztettem mindjárt a mellébe. Örültem, hogy túlélte. Mondtam is neki a tárgyaláson, hogy. Természetesen mondta, hogy meg akartam ölni, meg puskáról beszélt… (hadar) mondtam neki, b… meg, hogy ha meg akarlak ölni, akkor nem nyolc méterről, de nem érdekes, örültem, hogy túlélte, s ahogy kiléptem, Donászit nem láttam, hát mi van, hát akkor végeztek vele? És jön, és akkor így vonultunk vissza. Hát, hát, hát, így történt a Skálánál. Na most akkor magyarázhatom, hogy hogyan leb…tam, meg hogyan őrjöngtem, de hát minek.
T.: Én egy ilyen régimódi manus vagyok: szemet szemért, fogat fogért. De az a benyomásom, hogy ha valakit elkapnak, akár egy ember megölésével, az rögtön élharcosa lesz az életfogytiglani börtönbüntetésnek, bárminek, csak nem a halálnak. Hirtelen, mintha megérezné, hogy milyen a vér súlya, a vércseppnek a súlya, pedig akkor nem érzi. Abszolút nem érzi, különben nem is csinálná. Maga mikor szabadul?
B.: Most rólam beszél?
T.: Nem, általában.
B.: Általánosságban nem érdekel, ne haragudjon. Az általánosságban én nem általános vagyok. B.-ből nincs kettő, csak egy. Ami magának megint nem fog tetszeni, de nincs kettő, csak egy.
T.: Semmi baj. Nem lesz már maga pap az akasztófa alatt, mert nincs akasztófa. Tíz évet leült, tíz év múlva szabadulni fog, igaz?
B.: Én szabad vagyok.
Folytatjuk