Két hét telt el azóta, hogy a kelet-szlovákiai cigányok éhséglázadást indítottak, s korgó gyomrukra hivatkozva támadást intéztek Tőketerebes, Vásárhely, Nagymihály, Raslavice és több más település élelmiszer-üzletei ellen. A történtek megítélésében azóta sem sikerült kompromiszszumra lelni. Van, aki szerint a randalírozó cigányoknak csak a cigaretta meg a pálinka kellett, mások viszont úgy vélekednek: a szerencsétlen sorsú romák végső elkeseredésükben léptek a bűn mezejére. Legyen azonban bármelyik félnek is igaza, abban nem lehet vita, hogy Kelet-Közép-Európa egyes régióiban, köztük Kelet-Szlovákiában komoly gondokat okoz a szociális ellátottság hiánya és az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliséggel járó elszegényedés.
Azt, hogy egy-egy adag segély csak felszíni kezelést nyújthat, nagyon jól tudja Bársony János, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) jogvédő irodájának igazgatója, az esemény egyik koordinátora is. Reményeik szerint szombati akciójuk mégis túlmutat egy egyszerű gesztuson.
A négy kilogramm liszt, az egy csomag rizs, a cukor, a tészta, az egy-egy liter olaj, tej és egy darab húskonzerv talán néhány napra ha elég, a szervezők azonban bíznak abban, hogy újabb lépésükkel ismételten sikerül felhívniuk a figyelmet az egyre többek által hibásnak tartott szociálpolitikára. Bársony János éppen ezért fontosnak is tartja kihangsúlyozni: nem egyszerűen cigánykérdésről van szó. „A szegénység gondja mindenkit érintő közügy, nem etnikai ügy, nem cigányügy” – fogalmaz a pakkokat lelkesen csomagoló férfi. Mint rámutat, a különbség igazából csak abban rejlik, hogy a romák rendelkeztek a legkevesebb tartalékkal, ők voltak hát az elsők, akik az utcára vonultak.
Minden oldalt meghallgatandó, még a segélyosztás előtt több magyar és szlovák tőketerebesivel is szóba elegyedünk. Az első fiatalember azonban nem szívesen beszél a történtekről, inkább édesanyjához irányít minket. Az asszony elmeséli: fia rendőr, s nem igazán szereti a cigányokat. „Tudják, nagyon sok gond volt már eddig is velük” – magyarázkodik az anya. Bár ezúttal is azt tapasztaljuk, hogy a terebesiek alapvetően megértők a cigányokkal szemben, s egyikük sem beszél komolyabb indulattal róluk, de félő, ha újabb rablóhadjáratok indulnak, megváltozik a véleményük. Többen felvetik, hogy egyeseknek esetleg céljuk is lehet, hogy szembeállítsák egymással a roma és nem roma lakosságot.
Egy magyar asszony – aki végül útba- igazít minket a segélyosztás színhelyére – elmeséli, férjét régen elveszítette, édesanyja hónapok óta betegen fekszik otthon, ő maga végigdolgozta az egész életét, most mégis megkurtították a nyugdíját, csak azért, mert az magasabb volt, mint a minimálbér. Az asszony szavait több sorstársa is alátámasztja, szavaikból az tűnik ki: bár a cigányokkal ellentétben az elszegényedő magyar és szlovák lakosság sosem fog fosztogatni, bíznak abban, hogy a romák megmozdulásai egyszer talán rádöbbentik majd a politikusokat, hogy mindent azért velük sem lehet megtenni.
Már besötétedett, amikor az RPA és az Oltalom Karitatív Egyesület utolsó teherautója is befut, platóján a csomagokból még hiányzó élelmiszerekkel. „Úgy várnak minket, mintha karácsony lenne” – mutat az elosztóhely előtt gyülekezők felé Bársony János. Kihasználva a „roham” előtti utolsó perceket, ismét beszélgetésbe elegyedünk. Mint mondja, nemcsak a cigányok, a többi terebesi is hálás nekik, hiszen – mint az egyik üzletben a szervezőknek mesélték – teli hassal azért csak másként gondolkodik valaki, mint éhségtől gyötörve.
Az igazgató – aki már eddig is számos segélyakciónak volt motorja szerte a Kárpát-medencében – némi indulattal a hangjában azt mondja: Pozsony úgy kívánt pénzt spórolni, hogy az alapvető európai értékekkel ment szembe. Mint kifejti, az unió kohéziót sürget, azt mondják, a leszakadt rétegek mielőbbi felzárkóztatására van szükség. Amit viszont ma látunk a térségünkben, az ennek épp az ellenkezője. „A szlovák kormány olcsó államot akar, s miközben csökkentették az adókat, ellehetetlenítik azokat, akik a leginkább rá vannak szorulva a segítségre” – fogalmaz Bársony János.
A rengeteg gyereket látva óhatatlanul felmerül a kérdés, mi lesz velük, ha a telepen szocializálódnak, ahol az emberek jó része még írni-olvasni sem tud. Nem oszlatja aggodalmunkat, hogy egy tíz év körüli cigány gyerek – egy azon szerencsések közül, aki legalább az általános iskoláig eljutott – arról számol be, hogy a tanító néni általában reggelente bekapcsolja a magnót, az szól délig, azután mindenki hazamehet. Csoda, hogy még a nyolcadik osztály végén sem tudják leírni helyesen a nevüket? – teszi fel valaki a kérdést.
Megtudjuk, a családok rászorultsági alapon jegyeket kaptak, egy jegyért egy csomag jár. Ahol több a gyerek, oda esetleg két jegy is jutott, így aztán mindenki tudhatja előre, mire számíthat. Látva a tömeget, a sorba állítás tervéről a szervezők hamar letesznek, az ezúttal is éhségre panaszkodó cigányok mégis viszonylag nyugodtan, csak kisebb tülekedések közepette várják a nekik szánt élelmiszert rejtő zsákokat. Mindenki izgatott, mégsem erőszakoskodik senki. A gyerekek élvezik a fényképezkedést, az idősebbek azonban inkább szégyenlősen próbálnak elbújni a többiek mögött. Egyszer csak nyílik az ablak, majd nem sokkal később, nagy vigyorral az arcán, egy férfi lép ki a tömegből, kezében a tízkilós csomaggal. Ő kapta az elsőt.
Miközben a telep lakói egymást váltva járulnak a kiadóhelyhez, hogy bilétájukért megkapják a néhány napra elegendő élelmiszert, olyan – számtalanszor „körüljárt” – témákról beszélgetünk, mint a helyenként százszázalékos munkanélküliség, az előítéletek, a kilátástalanság, a túl korán véget érő élet. Bár a megoldást nem sikerül megtalálni, Bársony János azért azt mondja, biztatni kell az embereket, el kell mondani nekik, hogy országoktól vagy etnikumtól függetlenül még a legelesettebbeknek is érdemes küzdeni alapvető jogaikért. Hogy mindezzel mi érhető el, nem mindig tudható, a reményt, amely a tőketerebesiek arcán minden nyomorúságuk ellenére tükröződik, mégis jó volt látni. A segélyeket szállító teherautók tegnap azonban hazaindultak, s kérdéses, hogy az ottmaradt emberek segélykiáltásait meghallja-e még valaki.
origo.hu
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
