Elterelő hadműveletek

Afféle rutineljárás immáron, hogy a Külügyminisztérium hallgatásba burkolózik, bármi történjen is hazánkban vagy a nagyvilágban. Nem túlzás azt állítani, hogy a Bayer-ügy szétzilálta a külügyi kormányzat egyébként is megcsappant tekintélyét. Sok mindent láttunk és tapasztaltunk már az elmúlt két évben, de az mégiscsak példátlan, hogy a magyar állam kihátrál egy honfitársunk mögül. A jelenlegi helyzetben az elszabotálás tipikus esetének minősül, hogy a Külügyminisztérium csak ezután utasítja magyarázatkérésre a bukaresti konzulátust. A válasz máris borítékolható. Ezzel a külügy nyilvánvalóan lezártnak tekinti az ügyet, ez fakad a hasonló ügyekben tanúsított magatartásából.
Hogy miért beszélünk rutineljárásról? Emlékezzünk arra, hogy a külügyi vezetés három teljes napon át hallgatott, amikor az amerikai katonák Irakban lelőtték a magyar egyetemistát. Mindmáig adósak a válasszal, hogy miért nem tájékoztatták időben a közvéleményt. Kulcsár Attila rekordsikkasztása után hajszát indítottak a tiszteletbeli konzulok ellen, mindössze azért, mert a bróker egy diplomata ismerőse autójával hagyta el az országot. Vérbeli elterelő hadművelet ez a javából, még a konspirációs időszak öröksége. Mindeközben jótékony elvtársi homály fedi a valódi kérdéseket: kikkel kokettált Kulcsár a parlamentben, miről csevegett Lamperth Mónikával, kiknek falazott és falaz mind a mai napig bécsi tömlöcében? Persze, ha Kovács Lászlóék fejével gondolkodunk, rögvest megvilágosodik minden: csattanós választ úgy adhatunk a támadásokra, ha kivárunk egy darabig, majd hathatós intézkedésként megregulázzuk a tiszteletbeli konzulokat. Ennyire egyszerű manapság az élet a Külügyminisztériumban.
A késő-kádári kommunikációs technikák újabb bravúrjaként Kovács Lászlóék a diplomata-útlevelekre fordították a szót Bayer-ügyben. Amiről nem beszélünk, az nem létezik – gondolhatták a külügyben, és a minden magyar állampolgárt megillető érdekvédelem helyett most az Orbán-kormány idején kiadott okmányok felülvizsgálatát tervezik. Az MTI híradása szerint Tóth Tamás külügyi szóvivő leszögezte: a minisztériumban nyilvántartják, hogy a diplomata-útleveleket „kik birtokolják, milyen érvényességgel, milyen rangban”, majd hozzátette, a felhasználás jogosultságának megszűnését nem tudják nyilvántartani. Rendet kéne tenni abban a minisztériumban, de legalább a mondatok között, hogy az egyik állításunkkal ne zárjuk ki a másikat. Mit jelent az adatok nyilvántartása, ha azt sem tudják, ki jogosult az okmányok felhasználására?
Halkan jegyezzük meg, hogy Bayer Zsolt társaságában utazott Veress László, az Illyés Közalapítvány volt titkára, akinek a diplomata-útlevelét a románok rendben találták, gond nélkül be is engedték az országba. Nem kétséges, hogy a kiadás körülményeinek vizsgálata Budapesten fontosabb, mint Bukarestben. Veress László diplomata-útlevelével kapcsolatosan sokatmondó tény, hogy a 2002-es kormányváltás után még Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára is elismerte: valamennyi diplomata-útlevéllel rendelkező személy törvényes keretek között kapott úti okmányt. Igaz, az államtitkár szót ejtett arról is, hogy a törvény betűjével egyeznek a korábbi döntések, a szellemével azonban nem. Kétéves szocialista kormányzás és a Bayer-ügy után azonban inkább ne beszéljünk szellemről. Sokkal érdekfeszítőbb kérdés, hogy mikor méltóztatik legalább egyszer érdeket védeni, nem pedig sérteni a Külügyminisztérium.