Ez a baloldal nem a munkát, hanem a tőkét képviseli

A Fidesz és a konzervatív oldal egy mérföldkövet lép át azzal, hogy a Szövetség megalakítja munkás- és alkalmazotti tagozatát – fogalmazott lapunknak adott interjújában Kontur Pál. A tagozat szervezésével megbízott autószerelő szerint a rendszerváltást követően a baloldal magára hagyta a munkásságot, és a tőke, a profit képviseletét vette át. Mivel a jelenlegi kabinet azt támogatja, hogy pénzzel lehet pénzt keresni adómentesen, munkával viszont nem, olyan kormányra van szükség, amely munkahely- és munkásbarát – hangsúlyozta Kontur Pál.

Bákonyi Ádám
2004. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Píárfogásnak minősítették a munkástagozat megalakítását a baloldalon, és azt hangoztatták, hogy a Fidesz úgymond balról előz. Egyetért-e azzal, hogy a munkások képviselete kizárólag a baloldal privilégiuma lenne?

– A munka nem osztható jobb- vagy baloldalra, az önmagában áll. Akik a munkát végzik, éppúgy lehetnek baloldali, mint konzervatív gondolkodásúak. Bár a Fideszt eddig elsősorban értelmiségi pártként határozták meg, a munkástagozat megalakulását az óriási igény, valamint az a tény indokolta, hogy a bérből és fizetésből élőket az utóbbi tizennégy évben senki sem képviselte. Ebben a Fidesznek is van felelőssége, viszont éppen ezért érthetetlen a bírálat, hiszen a tagozat egy valós probléma megoldására jött létre. A Gyurcsány Ferenc-féle baloldaliság szerintem nem a munkásságot, hanem csak a pénzt, a profitot képviseli.

– Korábban úgy fogalmazott, hogy a tagozat teljesen más érdek-képviseleti munkát végez majd, mint azt a baloldalhoz egyértelműen kötődő szakszervezetek teszik. Miben áll ez a különbség?

– Először is mi nem szakszervezet vagyunk, nem tervezzük, hogy üzemekben, munkahelyeken politizáljunk, nem folytatunk bérharcot, nem szervezünk sztrájkokat. Mi a munkáslétet máshogyan próbáljuk képviselni. A politika alakítóinak továbbítjuk a véleményünket, ezzel párhuzamosan megpróbáljuk „elvinni” az emberekhez a közéletet. Sok szakszervezet csak mondja, hogy a munkavállalókat képviseli, az elmúlt tizennégy év azonban másról tanúskodik. Vezetőik ott ültek, ülnek a parlamentben, és megszavazták például a Bokros-csomagot. A rendszerváltáskor az MSZP kivonult a munkások mögül, bankárok, milliárdosok vették át a vezetést a pártban, és egyáltalán: a gazdaságban. A rendszerváltás vesztesei egyértelműen mi voltunk és vagyunk, pozíciónk a leggyengébbek közé tartozik. Mondhatnám azt is, hogy amikor a szél fújni kezd, a jegenyefa legtetején mi hajlunk, de a törzs mindig stabil marad. Mi egy politikai párt részeként, a politika és a gazdaság alakításában veszünk részt. Konkrét elképzeléseink teljesüléséért lobbizunk majd a pártban, remélhetőleg ez hatékony módja lesz felvetéseink érvényesítésének.

– Orbán Viktor szavai szerint a tagozat célja, hogy a közélet eljusson azokhoz az emberekhez, akik a leginkább kimaradtak onnan, illetve hogy beemeljék őket a közéletbe. Milyen módon teszik ezt?

– A kapcsolatfelvételre több elképzelésünk van, ezek között szerepel például egy munkásakadémia megalakítása is. A munkástagozat esetében kifejezett szándékunk, hogy a hivatalos struktúra mellett igazán mélyre, a mindennapok szintjére hatoljunk. Mivel a politikát nem akarjuk bevinni a munkahelyekre, ezt különböző társadalmi szervezetekkel való összefogással kívánjuk elérni. Állandó és rendszeres rendezvényeink lesznek, önállóan és más szervezetekkel együtt is. Orbán Viktor egyértelművé tette: mielőtt fajsúlyos kérdésekben állást foglalna, a párt vezetése valamennyi tagozat, így a munkástagozat véleményét is kikéri és képviseli.

– Tapasztalata szerint melyek a munkásság legfontosabb igényei a politikával szemben?

– A munkás becsületét a stabil munkahely és a jövedelem jelenti. E két feltétel adja meg családja megbecsülését is, hiszen a munkahely biztonsága egyben az otthon biztonsága is. Mivel a rendszerváltás óta nem biztos a munkahely, olyan kormányra van szükség, amely munkahely- és munkásbarát. Ha megbecsülést, elismerést tapasztal, a munkás lojális a munkahelyéhez, vigyáz az eszközeire, napról napra, fizikailag és szellemileg is készül, hogy jól teljesítsen. Ha azonban nem tudja, holnap lesz-e munkája, mindez megváltozik, és a család előtt is elveszítheti a becsületét. Milyen példát tud mutatni az a szülő a gyermekének, akinek egyszer van munkahelye, másszor nincs? Ugyanakkor a munkaadókat is támogatni kell abban, hogy új munkahelyeket teremtsenek. Egyetértünk a munkajövedelmek és a vállalkozások terheinek csökkentésével, a családok, a gyermekvállalás és az otthonteremtés támogatásával. Személy szerint azért vállaltam el ezt a feladatot, mert úgy látom: a Fidesz az a politikai erő, amely ezeket az elveket képviselve valóban az egyszerű embereket segíti. Míg a jelenlegi kormány lényegében minden adót és közterhet megemelt, a tőzsdejövedelmek adóját megszüntette. A jelenlegi kabinet tehát azt támogatja, hogy pénzzel lehessen pénzt keresni adómentesen, munkával viszont nem.

– Holnap lesz a tagozat országos, alakuló ülése. Milyen munkát kell itt elvégezni?

– A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nyolcadik és egyben utolsó tagozataként alakul meg vasárnap a munkás- és alkalmazotti tagozat. Az ilyen országos alakuló ülések rendszert és keretet teremtenek egy létező akarat mögé; így például megválasztjuk az elnökséget, az országos választmányi tagokat, szervezetei és működési szabályzatot fogadunk el. A forma mögött a megalakulás fontosságát jelzi, hogy elnök úr köszöntőbeszédet mond. A munkástagozat megalakulásával ugyanis a Fidesz és a konzervatív oldal egy mérföldkövet lép át.

– Az elmúlt évtizedeket kétkezi munkával, nem pedig a sajtó előtti szerepléssel töltötte. Mennyire szokatlan ez az új szerepkör?

– Őszintén szólva furcsa, de nem félek tőle. Mivel szeretem a magamfajta embereket, az elszántság megvan bennem, hogy ezt a tevékenységet – munka mellett, ellenszolgáltatás nélkül – becsülettel végezzem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.