Növekvő feszültség, katonai konfliktus előtti állapot, egyszóval a geopolitikai bizonytalanság miatti gyengülés uralta tegnap a nemzetközi tőkepiacokat. A magyar parketten is komolyabb korrekciós hullám söpört végig, a BUX pénteki záróértéke alatt nyitott, majd erősödött. A délelőtt kivárással telt el, viszont a déli harangszó előtt tíz perccel a befektetők elengedték a „gyeplőt”, így a BUX rövid idő alatt 100 pontot zuhant. Kora délután erőtlen korrekció indukálódott, egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy az MNB kamatcsökkentése kihúzza a kátyúból a tőzsdemutatót. A nap végére viszont stabilizálódott a BUX helyzete, így 58,95 pontot gyengülve 10 497,93 ponton zárt a magyar tőkepiac. A vezető részvények a hét forinttal dráguló Matáv kivételével visszaesést mutattak, a Mol 100 forinttal, az OTP 35 forinttal, a Richter 50 forinttal lett olcsóbb. A Matáv emelkedését az igazgatóság ülésén hozott 70 forintos osztalékjavaslat indukálta. A távközlési részvények áráról elemzők azt nyilatkozták, hogy a Matáv még mindig alulértékelt, a májusi uniós csatlakozásig a Telekom-papírok még jelentős dráguláson eshetnek át.
A Mol háza tájáról olyan hírek jelentek meg, hogy a társaság a PKN Orlennel történő megállapodás esetén új részvények kibocsátását tervezi. A portfolio.hu a Reuters értesülését tette közzé, melyben maga a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt nyilatkozik a PKN- kapcsolatról, a közelgő tárgyalási szakasz végéről. Hernádi Zsolt úgy nyilatkozott, hogy a PKN-nel folyó tárgyalásoknak április végéig le kell zárulnia. A Mol nem lesz partner a tárgyalások meghosszabbításában – idézi a Reuters. A nyilatkozat ténye önmagában már jelzésértékű, hiszen a Mol tavaly november, a szándéknyilatkozat aláírása óta – annak előírásai szerint – nem nyilatkozott a megbeszélések fejleményeiről. A portfolio.hu szerint a részvénykibocsátás nem érintheti kedvezően a Mol-részvényeseket, akik egyébként is a PKN-tárgyalásokat tartják a legnagyobb kockázati tényezőnek napjainkban. A varsói bevezetésről június végéig dönt a Mol.
A kisebb forgalmú részvények közül az Egis, a Phylaxia és a Synergon szerepelt a legjobban, míg a korábbi napok sztárja, az FHB közel egy hónapos emelkedés után tegnap 245 forintos csökkenéssel zárt. Szakértők jelezték, hogy a pénzintézet részvényeinek korrekciós gyengülése már napirenden volt, viszont az elemzők azt is elmondták, hogy a mostani visszaesés még nem zárult le, az FHB papírjainak további lassulása várható.
Nyugat-Európában és a tengerentúlon az izraeliek által elkövetett likvidálás miatt igen ingerültek voltak a befektetők. A néhány hónap óta szépen felépített emelkedő trend könnyen semmibe veszhet, ha a közel-keleti konfliktus lángra kap. A Wall Street-i árfolyammutatók a BÉT zárásakor jelentős csökkenést jeleztek, a nyersolaj ára viszont nem mozdult meg, ellenben az arany unciánként 5,2 dollárral erősödött.
Ott lesz-e Orbán Viktor Donald Trump elnöki hivatalba avatásán?