Többen úgy vélekedtek, hogy a Fidesz–MKDSZ-frakció nem állt ki teljes mellszélességgel Teleki Pál szobrának felállítása mellett, s inkább egyfajta struccpolitikát követett.
– A látszat ez esetben valóban csal. Mi a bizottsági ülésen egyértelműen a szobor felállítása mellett foglaltunk állást még azelőtt, hogy politikai ügyet kreáltak volna belőle egyesek. Amikor pedig Demszky Gáborék a közgyűlés szintjére emelték a kérdést, pusztán azért maradtunk távol, mert ezáltal is deklarálni akartuk, hogy magának a témának nem a közgyűlésben van a helye. Ha ugyanis a plenáris ülés elé kerül a szobor ügye, szinte törvényszerűen politikai csatározások kereszttüzébe kerül és minden történettudományos szempont háttérbe szorul.
– Pedig nem is akármilyen személyiségek, szaktekintélyek kiállása, okfejtése szolgálhat argumentációul a mártír-miniszterelnök mellett, hiszen a mostani köztársasági elnök, Mádl Ferenc mellett a volt államfő, Göncz Árpád és a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Kosáry Domokos is elkötelezettek a Teleki-szobor ügyében. Utóbbiak ráadásul a baloldal szimpátiáját is messzemenően élvezik.
– Valóban érthetetlen a főpolgármester és a baloldali többség látványos pálfordulása, így a helyükben nem vettem volna a bátorságot, hogy a jelenkor tudományos prominenseinek véleményét sértő módon semmibe vegyem. Tudomásul kell azonban venni, hogy a jelenlegi baloldal számára az egyszer kimondott adott szó szentsége az égadta világon semmit sem jelent. Mi azt is tudomásul vesszük természetesen – és ezt a közgyűlésen is elmondtuk –, hogy vannak olyan polgárok a fővárosban, akiknek az érzékenységét sértheti a holokauszt hatvanadik évfordulóján annak a kormányfőnek az emlékműve, akinek a miniszterelnöksége idején a német hódítók fenyegető közelségében megszületett a második zsidótörvény. Ám egy magát liberálisnak mondó, felvilágosult városvezetés talán felvállalhatja a náci agressziónak halálával is ellentmondó magyar kormányfő emlékművének felállítását.
– Úgy hírlik, ön Schiffer János főpolgármester-helyettessel perbe is keveredett egy másik történelmi évforduló kapcsán.
– Való igaz. Szóvá tettem Schiffer történelmi tájékozatlanságát. Ő ugyanis azt nyilatkozta február 12-én, hogy a rákövetkező napon Budapest felszabadulásának hatvanadik évfordulóját ünneplik. Erre adtam ki azt a nyilatkozatot, amelyben emlékeztettem: 2004-ben a német megszállásnak van az évfordulója, az is március 19-én. Schiffer természetesen lenácizott és Szálasihoz hasonlított, én viszont csupán annyit jegyeztem meg: nem tudok olyan emberrel vitatkozni, aki még a saját maga számára fontos évfordulókat sem tudja kiszámolni. Úgy gondolom, érthető, hogy a durva sértegetésért Schiffernek polgári peres eljárásban kell felelnie. A főpolgármester-helyettes aztán mégis elnézést kért, ám véletlenül sem tőlem, hanem mindazoktól, akiket úgymond megsértett azáltal, hogy éppen ő terjesztette elő a holokauszt évfordulóján a Teleki-szobor ügyét. Mindez híven tükrözi azt a mesterségesen hiszterizált légkört, amit kizárólag a baloldal gerjeszt, saját maga által benyújtott, aztán visszavont előterjesztésekkel. Valójában bohóckodás folyik annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet a katasztrofális városvezetésről.
– Van azonban egy olyan régi döntés, amelyet sehogyan sem akarózik a baloldalnak visszavonnia. Sztálin bizonyára jókedvében forog, talán még táncra is perdül a Kreml falában, hogy díszpolgárságának megszüntetéséről még tárgyalni sem hajlandó a szociálliberális többség.
– Számunkra elfogadhatatlan, hogy a tömeggyilkos Sztálin a mai napig díszpolgár lehessen. A baloldal régebben azzal a vérszegény érveléssel állt elő, hogy még egy előző, Rákosi-rendszerbeli testület hozta meg a döntést. Nemcsak szégyenletes, de átlátszóan hamis ez az érvrendszer, hiszen a közgyűlésnek joga van a korábbi tanácsi határozatok felülvizsgálatára. A jelek szerint 1948-ban még liberálisabban gondolkodtak a városatyák, amikor Jellasics, Haynau és Windischgrätz díszpolgárságát eltörölték. Sajnos szimbolikus jelentősége van annak, hogy Demszky Gáborék mintegy cinkosan öszszekacsintanak a kommunista diktatúrával, mint ahogy jelképes jelentőségű a trolibuszok számozásának meghagyása is. Mint tudjuk, Sztálin hetvenedik születésnapjának tiszteletére rendelték el az ötvenes évek elején, hogy minden trolijárat hetvenessel kezdődjön. A kódolt üzenet: Teleki, Wass Albert nem, Sztálin jöhet.
– Demszky viszont nemcsak jöhet, de mehet is, mégpedig Brüsszelbe, ha pártjának sikerül kiizzadnia magából az ötszázalékos küszöb átvitelét az európai parlamenti választáson. Nem félő-e, hogy még kevesebb ideje marad a város ügyeire, ha Budakeszinél lényegesen nyugatabbról kellene hazalátogatnia alkalomadtán?
– Ha az a csoda megtörténne, hogy az SZDSZ átviszi a lécet, az egyetlen tisztességes megoldás az lenne, ha Róma polgármesterének példáját követve ő is visszaadná egyik mandátumát. Nem lehet Budapestnek másodállású főpolgármestere.
– Demszky Gábor viszont legújabb felvetése szerint sokkal inkább az önkormányzati testületek felét szeretné lemondatni, hiszen azt javasolja, hogy a létszámukat a felére kellene redukálni.
– Medgyessy Péter miniszterelnök mindent megtesz, hogy populista felvetéseivel úgymond tematizálja a közéletet. Demszky, úgy látszik, megirigyelte ezeket a próbálkozásokat, s a kormányfőhöz hasonlóan saját alkalmatlanságáról szintén igyekszik másfelé irányítani a közfigyelmet. Egy Budapest nagyságú városban ugyanis egyáltalán nem sok a hatvanhét fős testület. Akkor lehetne komolyan venni ezt az ötletet, ha konkrét javaslattal is előállna, ilyen azonban nincs. Holott valóban lehetne csökkentenie valamit, és ez pedig a saját apparátusa. A Főpolgármesteri Hivatal komikusan fel van duzzasztva, csak a főpolgármesteri kabinet nagyobb létszámú, mint maga a közgyűlés. Komoly takarékosságot jelentene tehát, ha kisebb hivatali hadsereggel is beérné, miként az is lényeges könnyebbséget hozna a főváros költségvetésének, ha nem lenne öt helyettese. S ha már erre a karcsúsításra elszánná magát, lemondhatna arról, hogy horvátországi nyaralójába költségtérítéssel utazzon hivatali autóján, a városlakók pénztárcájának terhére. Az sem lenne abszurd, ha lemondana a tél–nyár–ősz–tavasz és hasonló búcsúztatókról, Budapest-parádéról, meleg- és egyéb alternatív életmódot népszerűsítő felvonulások nagyvonalú anyagi támogatásáról.
– Apropó, költségvetés. A fővárosi büdzséről most dönt a közgyűlés, és a Magyar Nemzet kérdésére Atkári János főpolgármester-helyettes is elismerte, hogy az imént említett adakozókedv a fontos fővárosi intézmények felé nemigen érvényesül. Vagyis több száz fős létszámleépítéssel, iskolabezárásokkal számolnak.
– Az MSZP–SZDSZ igen eufemisztikusan úgy fogalmaz, hogy feszes költségvetést irányoznak elő. Mi viszont kénytelenek vagyunk kimondani a valóságot: a lepusztulás költségvetése lesz az idei. A részletkérdések iránt sokszor kevésbé fogékony a közvélemény, ám mindenki számára beszédes lehet, hogy a költségvetési rendeletbe konkrétan beleírják: intézményeket kell bezárni, dolgozókat kell elbocsátani. Budapest lakói tehát hamarosan a bőrükön fogják tapasztalni, hogy tizennégy év Demszky-féle vezetésének legmélyebb, legszégyenletesebb periódusával kénytelenek szembesülni. A magát liberálisnak nevező SZDSZ-es politikus egyre akutabb válságba viszi ezt a jobb sorsra érdemes „világvárost”, s ennek látható jele a büdzsé tervezete. Illusztrációképpen egy fontos tényszámot említek: száztízmilliárd forint adósságot halmozott fel a baloldal, s ez még mindig nem az alagút vége, hiszen tehetetlenségük következményeképpen további súlyos adósságba kell verniük magukat, illetve az adófizető állampolgárokat.
– A baloldalnak viszont erre is van válasza. Igaz, sokszor egyetlenegy érvet sulykolnak, akárcsak az ország kormányzata: az Orbán-kormány tehet a gondokról, amely meg akarta büntetni a baloldali városvezetést.
– Ez természetesen egyre komikusabbá váló visszamutogatás, vádaskodás. Soha nem fejlődött Budapest olyan mértékben, mint éppen az Orbán-kormány alatt. Az igazság ezzel szemben az, hogy a baloldal saját városvezetését bünteti folyamatosan. Gondolom, Demszky Gábor véleménye kompetens lehet e tekintetben, aki tavaly azt mondta, hogy a 2003-as év rosszabb, mint az Orbán-kormány legrosszabb esztendeje volt. Márpedig 2004 még a múlt évhez képest is jelentősen rontott a főváros pozícióin. Második megjegyzésem az lenne, hogy ha az MSZP–SZDSZ választási szlogenje az volt, több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, akkor tessék ezt betartani. Mert a kormányzat, a jelenlegi költségvetés és maga a városvezetés éppen az ellenkezőjét követi a meghirdetett elveknek: több pénzt az emberektől, több pénzt az önkormányzatoktól. Soha ilyen nagymértékű nem volt például a fővárosi díjemelés, beleértve a 36 százalékos csatornadíj-emelést. Ráadásul mindennek jelentős inflációgerjesztő hatása is van. Ha a főváros saját árhatósági jogkörében jóval az infláció mértéke fölött emeli az árakat, a közműdíjakat, lehet, hogy nem az egész országot érintik a következmények, ám kétmillió emberről lévén szó, generálja a további pénzromlást és persze a rossz példa követésére ösztönzi a többi önkormányzatot. Azt a pénzromlást növeli, amelyről már most is lehet tudni a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján, hogy felülmúlja azt az öt-hat százalékot, amelylyel a baloldal a költségvetés tervezetében számol, és eléri a hét és fél százalékot. Vagyis a büdzsé már pusztán ezért is irreális.
– A baloldali városvezetésnek valahonnan csak elő kell teremtenie a pénzt, hiszen például a tömegközlekedés is megoldatlan, s ezt
több millió ember naponta tapasztalja.
– Éppen ez az az „állatorvosi ló”, amelyen szemléltetni lehet az MSZP–SZDSZ tökéletes alkalmatlanságát. Az egyik évben szanálja az állam a BKV-t, a másik évben pedig már megint komoly tőkeinjekcióra szorul. Nem lehet egyszerre azt mondani, hogy – ahogy ők fogalmaznak – „a mi pártunk és kormányunk” megoldotta ezt a problémát, a másik oldalról pedig siránkozni, hogy a BKV 2004-ben ismét csődbe fog jutni. Közben az emberek pedig saját bőrükön érzik, hogy a szolgáltatás egyre drágább és egyre rosszabb. A főváros folyamatosan kivonult a közlekedési vállalat finanszírozásából, az SZDSZ most például egy fillért sem akart adni. Ha az MSZP nem zsarol ki három plusz hárommilliárdot, ami messze nem elegendő, még rémesebb állapotokkal kellene szembesülnünk. Hogy mindenki számára világos legyen: 1999-ben még tizenkétmilliárd forintot kapott működési támogatásként a BKV. A főváros egyszerűen nem teheti meg, hogy kivonuljon a tömegközlekedés finanszírozásából. Mint ahogy azt sem teheti meg, hogy a közutak ilyen gyalázatos, életveszélyes, tizenkilencedik századi állapotokba kerüljenek.
– Ha már a kátyúk, illetve árkok betemetésétől van szó, mintha a két baloldali párt még a kettejük közt húzódó árkot sem tudná betemetni, hiszen évről évre szinte rituális ceremónia a költségvetés feletti huzakodás.
– Mindent elárul, hogy a múlt hét csütörtöki közgyűlési vitán nem sikerült még a sarokszámokról sem megegyeznie a két kormányzó pártnak. Ha ezekről sem tudnak konszenzusra jutni, miként tudnak majd egyezséget kötni a részletkérdésekről? Természetesen előbb-utóbb megszületik majd a megegyezés, hiszen az anyagias érdekközösség összetartja őket, ám mélységesen felháborít az a fajta áldemokratikus koalíciós veszekedés, amely a piaci kofák alkudozásának szintjére zülleszti a költségvetési vitát. Erőfitogtatás zajlik normális kormányzás helyett, amelyből kitűnik, a koalíció egész egyszerűen nem működik. Tizennégy év alatt egyetlenegy problémát sem sikerült megoldaniuk, és ezt saját, talán még meglévő szavazóik sem képesek elviselni.
– A tények viszont azt mutatják, hogy a választók többsége mégiscsak sok éve biztosítja bizalmáról a baloldalt, s Demszky Gábor is tizennegyedik éve főpolgármester. Igaz, a közvélemény-kutatási adatok szerint már a fővárosban is elvesztette többségét az MSZP–SZDSZ.
– Az emberek érzik, hogy nagy baj van a városban, és ez jut kifejezésre a közvélemény-kutatási adatokban. Régebben is fel tudták sorolni a gondokat a városi tömegközlekedés, az úthálózat, az intézményrendszer lepusztulásától kezdve az ingatlanok drámai állagromlásán keresztül a szolgáltatások színvonalbeli eséséig, a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorításáig, de a problémák fokozódását nem kötötték össze a főpolgármester és társainak személyével. Demszky mindig csak konfliktusmentes helyzetekben szólal fel, kerüli a nyilvános vitát, s ez a píár-taktika eddig sikeresnek bizonyult. A végtelenségig azonban nem lehet megtéveszteni az embereket, mert tetten érhető a népszerű szavak mögött megbúvó felelőtlenség. Egy megdöbbentő adat: óránként négy ember költözik ki a fővárosból. Akik viszont nem tehetik meg, hogy házat vásároljanak az agglomerációban, éppen a legszegényebb néprétegekből kerülnek ki. A mi célunk az, hogy ez az elvándorlási folyamat megálljon, a szerényebb körülmények között élők pedig a mostaninál jobban érezhessék magukat lakóhelyükön. Félő azonban, hogy ha 2006-ban átvesszük Demszkytől és a baloldaltól a város vezetését, olyan válságot öröklünk, hogy a világ összes pénze is kevésnek bizonyulhat a gyógyításhoz. Például már most lehet tudni, hogy éves szinten hat-hét milliárd forintos hiánnyal kell számolniuk a fővárosi kórházaknak. Sajnos nem kell hozzá nagy közgazdasági jóstehetség, hogy tudjuk, nyárra legalább a felük csődbe fog jutni.
– De vajon érzékelhetik-e az emberek azt is, hogy a jobboldal világos alternatívát tud nyújtani? Nem gondolhatják-e úgy, hogy csupán kritizálnak?
– Biztos vagyok benne, hogy a többség tisztában van vele: szükségszerű a változás. Bírálataink sosem merülnek ki az üres szócséplésben, szakmailag megalapozott módosító indítványainkat azonban, akárcsak most, rendre lesöprik. Mi bízunk az emberek ítélőképességében, hiszen ők is élhető, lakható várost, egy új Budapestet akarnak, ahol tiszta a levegő és a környezet, sok a zöld terület, s járhatók az utak, az intézmények pedig működnek. A Fidesz főpolgármester-jelöltjét ez év végén, jövő év elején tervezi megnevezni.
origo.hu
Nézzen képeket az érettségiző diákokról!
