Gőzerővel kampányol a GKM

Már két hete lehet pályázni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) uniós forrású fejlesztési keretére, de a pályázatok befogadása körül az idén sem sikerült még tiszta helyzetet teremteni. A pályáztatásban közreműködő társaságoknak egyelőre nincs idei közhasznú szerződésük, s még a bírálóbizottság sem állt fel. A GKM ennek ellenére folyamatosan propagálja a lehetőséget.

Erdősi Csaba
2004. 03. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számtalan budapesti és vidéki helyszínen tartanak előadásokat és szemináriumokat a GKM tisztségviselői kis- és középvállalkozóknak a minisztérium által kiírt európai uniós pályázati lehetőségekkel kapcsolatban. Az Adott a lehetőség és Az EU házhoz jön elnevezésű akciók szándékáról sokat, várható sikeréről kevesebbet nyilatkoznak a tárca vezetői. A pályázatok egységesen a Gazdasági versenyképesség operatív program név alatt futnak. A program négy preferált területen javítaná a magyar gazdaság uniós helyzetét, ezek közül is kiemelt fontosságúnak feltüntetve a kis- és a középvállalkozások fejlesztését. Ide szánják a legtöbb pénzt, 170 millió eurót, s noha a pályázatok befogadása már február 15-én megindult, számos kérdést még mindig nem sikerült tisztázniuk az érintetteknek.
Egyebek mellett hiányzik például a pályáztatást lebonyolító Magyar Vállalkozásfejlesztő Kht. idei közhasznú szerződése, s nem állt fel a pályázatokat elbíráló bizottság sem.
A kht. irodájában ezzel kapcsolatban azt közölték, hogy a szerződés hiánya ellenére is rendben befogadják a pályázatokat, amelyekből eddig körülbelül nyolcvan érkezett be. Ezek elővéleményezését folyamatosan végzik, de a neve elhallgatását kérő nyilatkozó egyelőre nem tudta megmondani, mikorra áll föl a formai követelményeknek megfelelő pályázatokat ténylegesen elbíráló s a kért támogatást megítélő bizottság.
A szaktárca tervei szerint 2000-2300 nyertes kis- és középvállalkozást hirdethetnek szeptember végén, a pályázati időszak lezárultával. Lapunknak nyilatkozó szakértők úgy vélik, hogy a minisztérium alighanem túlbecsülte a program által nyújtott lehetőségeket.
*
Bizonytalan időre leállította a termelést tegnap a Tokodi Üveggyár Kft. Magyarország harmadik legnagyobb öblösüveggyártó ipari vállalata csődeljárást kezdeményezett maga ellen – közölte a társaság tegnap a távirati irodával.
A közlemény szerint a cég válsághelyzetbe került, mivel a gazdaságtalan és környezetterhelő technológiák leváltására tervezett, részben a Széchenyi-tervben finanszírozott beruházásait a környezetvédelmi hatóságok sokszoros határidő-túllépése miatt nem tudta megkezdeni. Az üveggyár egyik kemencéje időközben elöregedett, balesetveszélyessé vált, s a gyár így a továbbiakban csak veszteségesen üzemeltethető.
A társaság vezetése a továbbiakban a csődeljárásról szóló törvény előírásai szerint jár el. A közlemény szerint a döntést követően 320 dolgozó munkahelye szűnhet meg, a magyar ipar pedig szegényebb lehet egy 40 százalékban kivitelre termelő, nagy hagyományú gyárral.

***

121 milliárd kistérségeknek
Három év alatt 100 milliárd forinttal járul hozzá az Európai Unió a magyarországi régiók, kistérségek, települések fejlesztéséhez – jelentette be Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tegnap rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Az államtitkár elmondta: a keretet a költségvetés 21 milliárd forinttal bővíti. Az elnyerhető összeg programonként változik, néhány száz milliótól másfél milliárd forintig terjed. Így a térségi léptékű fejlesztések is finanszírozhatók – hangsúlyozta az államtitkár.
A 121 milliárd forint további 20 milliárd forint vállalkozói tőkét is megmozgat a célok érdekében. Programok révén közutak épülhetnek, korszerűsödhet a helyi közigazgatás és informatika, új munkahelyek létesülhetnek, s fejlődhet a települések turisztikai kínálata.

***

Mennyi az annyi?
Mikes Éva, a Fidesz területfejlesztési munkacsoportjának vezetője lapunknak elmondta: sajnálatos, hogy az utóbbi hetekben tartott tájékoztatókon a kormányzat és a szaktárcák az uniós pénzek kapcsán nem képesek kétszer azonos összegekről beszélni. Hozzátette: komoly hiba és megtévesztő, hogy a programokra lehívható összegeket mindig száz százalékban jelölik meg, s nem hívják fel a figyelmet arra, hogy az EU-ban egyetlen ország sincs, amely a támogatásokat teljes mértékben ki tudja használni. Ez különösen nagy probléma az újonnan csatlakozók számára, s már a kétharmados pénzlehívási képesség is igen komoly eredmény lenne. Mikes Éva kiemelte: a Draskovics-csomag miatt kérdésessé vált a társfinanszírozás, anélkül viszont az EU egyetlen fillért sem ad. Hangsúlyozta, hogy a sikeres pályáztatás egyik legfontosabb eleme a szakszerű pályázatírás, amihez szakmai segítség is szükséges. Ez viszont pénzbe kerül, s ebből nincs sok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.