A fővárosi főügyész az ügy nyomozásának felügyeletét a Fővárosi Főügyészség hatáskörébe vonta. Ennek előzménye, hogy a Baumag Szövetkezet mintegy négyszáz károsult tagja kétszer is tüntetett a Parlament és az ügyészség előtt. Patyi István, a befektetők képviselője akkor elmondta: mivel a társaság 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni mintegy 40 milliárd forintnyi követeléséhez, azonnali vagyonzárlatot, felügyelőbiztos kinevezését és a felelősök felelősségre vonását követelik. A szövetkezet tagjai a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet által kibocsátott üzletrészeket vásároltak azzal a megkötéssel, hogy egy későbbi időpontban a Baumag magasabb áron visszavásárolja azokat. Balázs László, a Baumag elnöke a gondok kialakulását két fontos tényezőben látja. Egyik, hogy 2003 folyamán több ingatlanszövetkezetről kiderült, hogy nem végeznek valós tevékenységet, s az összegyűjtött pénzzel nem tudnak elszámolni. Véleménye szerint a problémák kialakulásához a kormány elhamarkodott döntése – mellyel módosította a szövetkezeti törvényt – is hozzájárult. E két esemény eredményeként megrendült a piac bizalma, s az üzletrész-tulajdonosok pánikszerű eladásba kezdtek. Az ezzel párhuzamos keresetcsökkenés eredménye, hogy az egymilliárd forintos tartalék sem volt elegendő az üzletrészek kifizetéséhez. Patyi István felhívta a figyelmet arra, hogy egy most induló rendőrségi vagy bírósági eljárás átlagos időtartama hat év felett van, s félő, hogy a mintegy 30 céget érintő Baumag szövevényes ügye akár 10-15 esztendeig is elhúzódna, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a nyugdíjas korú befektetők jelentős része ezt már nem élné meg.
Nem teljesíti március másodikától a szövetkezeti célrészjegy-megállapodásokra a ki- és befizetéseket a Pilis-Invest Szövetkezet. Más szövetkezetek körül kialakult botránysorozat miatt megrendült a befektetők bizalma, ami ezt a szövetkezetet is komolyan érintette. Helyzetét nehezíti, hogy a befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozatalához szükséges főforgalmazási szerződést tárgyalópartnerükkel csaknem féléves tárgyalássorozat végén sem sikerült megkötni. Ezért új főforgalmazót kell találniuk, s az ehhez szükséges tárgyalások lebonyolítására újabb néhány hónapos időtartam szükséges.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban