Hogyan legyél humoralista (25.)

MÉG MINDIG VASADI
(ÉS MÁR MEGINT KOVÁCS IMRE ATTILKA)

A költészetről nem l e h e t egyszerűen beszélni, és ugyanakkor nem s z a b a d másként, mint egyszerűen beszélni. (Írni most éppen.) Minthogy a költészet sokkal több annál, amit mondani tudunk róla – most kéne abbahagyni („abbahagyni”). A legegyszerűbb hasonlatban is jelezzük a lényeget… (jelzem, én nem).
EGYSZER ARRA KÉRT VALAKI
– nem írja Vasadi ki (hogy ki), magyaráznám meg egyik versemet. Ha meg tudnám magyarázni, válaszoltam, akkor a magyarázatot írtam volna meg, nem a verset. A magyarázat és a vers közti különbség – a költészet (…)
ERRŐL A KÜLÖNBSÉGRŐL, A KÖLTÉSZETRŐL MONDTA OCTAVIO PAZ
– hogy nem érthetetlen, csak megmagyarázhatatlan. Van egy eleme, amit nem lehet kimeríteni. Ez az elem a titka, a sajátsága, a mélysége.
AMIT NEM ANNYIRA ÉRTENI KELL, MINT INKÁBB BEFOGADNI
– Csak Vasadi esetében ezúttal. (És ezt már 1987-ben leírta a Fényromokban.)
KEDVES GYURI!
– ez én lennék. A következőkre inspiráltál (hogy ki s mi minden lehetnél még, mint humoralista).
KÖZELÍTÉSEK:
– grimaszk
– mosókonyhában kinyitott ejtőernyő
– süket zenész Beethovent játszik piros és zöld billentyűkön
– nyelv-gobelin
– poszt-csalimese
– egy mesterlövész emlékiratai
– hetet- (havat) egy csapásra
– logikai kifli viszketőporból
– a rádöbbenést közvetlen megelőző könnyed kétségbeesés
– bimbó
– obsitos avantgárd
– a szótárba szerelmes habverő
– stb. (Mindez együtt igaz, különös tekintettel a satöbbire.)
FELHASZNÁLÁS:
Mik ezek? (A „halandzsáid” – lásd lejjebb)
– áthidalt csöndek
– az agy szövegesített mélyszerkezete
– kontrollált asszociációk
– a jelentések karamboljátéka
– túlfeszített metaforák
LEHETSÉGES DRAMATURGIAI HELYÜK
– „szófüggöny”; történésköz
– színi lábjegyzet, valami rekvizittel (üres tükörkeretnek, diktafonnak vagy egy szemétkosárba belemondva)
– műbaki (a műsorból látszólag kiesve…)
Kovács Imre Attila, Bodajk, 2003. június nemtudomhányadika
ÚJ REGÉNYT ÍROK
– eSGyé (2004. most). Duruzsol a kályha, szeletel a must.
Krokettgyanú, dinamitkucsma, egy tehetségtelen ember ultraviolái. Tevesűrűség, a lélek seprűnyelei (péntekkifli, kakaóbarna szilva). Partizánvekker, szöcskefröccs, a szellem laposcsibéi, kemájszi üzemanyagraktár?
– Még nem vagyok teljesen fent, csak vágyom a cigányrostélyosra, most pihenem ki a kényelem vadlugasait.
NE KERESSÉL SZURDOKOT OTT, AHOL KALIMPÁL AZ ÉLET
(Geiza verkligyáros lett, Csimbi faúsztató.) Mindjárt megmondom, mikor jelenik ez meg: nyihta, nyahta, nyuhta. (Ezért már elvihetnének a kényszerzubbony-szabóságba. Bár hamarosan az egész világ beöltözhet az egyenruhába.)
RENOIR SZÉGYENE
(…) Lestem / eleget a csodámat. Mikor / kékemben Sámson haja / izzott s átjárta zöldjeimet / csuklóm aranya. Most / hallom a színt. Hallom / lüktetni a pirost, s recscsenni / a koporsó-feketét. S hallgatom / mocsárzajait a világnak; / meg-megsüpped olajomban. / Mert míg törvény kényszerített / engem összegubózni, ti / vajákosokra bíztátok / a szót. Az imádságot hülye / kereplőkre. S tűritek, hogy / egérpiszkot kotorjanak ki / ecsetemmel alacsony szekrények / alól. Rámereszkedik, akár / egy tűzharang, mely nyaktól / lábig beborít s éget, a / szégyen. De a szívemben / ősi liturgia zajlik: / fényért, fényért perlekedem.
(Ez vers! Honnan?! Nem várok köszönetet… De Vasadi Péter, igen! Várhat… Szerintem már réges-rég túl van ezen.) Az is bolond – humoralista –, aki az Európai Unióban poétává lesz!