Magántőke és biotechnológia

Tizennyolc amerikai biotechnológiai cég tervez idén tőkebevonást, tavaly hétnek sikerült így friss pénzhez jutnia. Az ágazat elsősorban a kockázati tőkét vonzza, a szakértők szerint ugyanis ez a szektor a következő évtized legfantáziadúsabb, legizgalmasabb kutatási területe. Korábban persze nem gondolták így, néhány éve (az úgynevezett dotcom cégek boomjának idején) még úgyszólván minden pénz az információtechnológiai cégekbe vándorolt. Aztán kipukkant a lufi és a befektetők pénze elúszott, így még a kockázati tőkealapok is óvatosabbak lettek – jobban bíznak a tudományos kutatások eredményeire alapozó cégekben. A biotechnológiában nemcsak a pénzügyi világ kalandvágyó tőkései, hanem egyre inkább a nagy pénzalapok vezetői és a kisbefektetők is remélik pénzük fialtatását.
Nézzük csak, mit is rejt pontosan ez a szektor? Maga a szót egy magyar definiálta először, ugyanis Ereky Károly már 1919-ben megfogalmazta az ágazat lényegét: a biológiai eszközök, módszerek és eljárások felhasználása ipari és technikai célra, élő szervezetek és komponenseik alkalmazása termék-előállításra vagy termelékenységfokozásra. A műszaki tudományok, a mikrobiológia és a biokémia alapjaira épülő tudományág manapság elsősorban a klónozási kísérletek miatt kap hatalmas és sokszor nem kívánt hírverést, de ez csak kis szelete ennek a világnak: a humán biotech mellett agrár- és környezetvédelmi területen is jelentős a szerepe. A biotech gyakorlatilag aprópénzre, egész pontosan termékre, technológiára váltja a tudományos kutatások eredményeit.
A hazai gyógyszeripari cégek már a múlt század elején komoly figyelmet szenteltek ennek a tudományágnak, a szektor a kommunista években is a magyar gazdaság kiemelt jelentőségű része volt. A nagy visszalépés a rendszerváltás idején következett be, amikor a kutatásra-fejlesztésre szánt állami források drasztikusan megcsappantak. Az itthon dolgozó kutatók száma megfeleződött, miközben szerte a világban több mint kétezer megbecsült magyar szakember vállalt munkát. Az átgondolatlan élelmiszer- és gyógyszeripari privatizáció eredményeként tucatnyi laboratórium és kutatással foglalkozó ipari intézmény bezárt. Kár volt értük, hiszen a huszonegyedik században a tőkeszegény országok gazdaságát nem csupán a hatalmas zöldmezős beruházások, hanem a tudásalapú gazdaság kiépítése és a szellemi termékek piaci hasznosítása is megmentheti.
A magyar szektor összeomlására pontosan azokban az években került sor, amikor a világban egyre jobban felértékelődött a biológia szerepe. A forradalmi változások eredményeképpen hatalmas iparág épült a biotechnológia köré, dollármilliárdokat ölnek kutatásokba, az eredményeket a gyógyszeripartól a mezőgazdaságon át nagyon sok helyen felhasználják. Nálunk szemléleti változásra csak a Széchenyi-terv bevezetésével került sor – a rendszerváltás után ugyan többször is ígértek pénzt ennek a területnek, de az ígéretből csak 1998 után lett konkrét támogatás. Jelenleg közel száz cég foglalkozik hazánkban biotechnológiával, ebből kéttucatnyira tehető azok száma, akik csak ebből élnek. A közelmúltban egy német tőkeközvetítő cég tanulmányt készített a humán biotechnológia magyarországi állapotáról, amelyben megállapították, hogy ugyan a kutatási potenciál tekintetében igen jól áll az ország, az eredményeket azonban csak kis részben sikerül üzletté konvertálni. A szabadalmakat általában külföldi, tőkeerős cégek vásárolják meg, így a magyar kreativitás haszna másutt csapódik le. A magyar eredményeket különben néhány nagyobb központ termeli: az úgynevezett „clusterek” Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsett vannak. Érdekes módon Szeged a magyar biotech fővárosa: a Bay Zoltán Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia Biotechnológiai Központja, a Szegedi Tudományegyetem és a Biopolis konzorcium komoly szellemi tőkét halmozott fel a térségben.
A tőkehiány – fura módon – egy területen kifejezetten pozitív eredményt is hozott: a magyar kutatók sokkal hatékonyabbak nyugati kollégáiknál. A tudósok – és az őket foglalkoztató cégek – kénytelenek voltak hozzászokni ahhoz, hogy minimális pénzből, nem annyira hatékony műszaki eszközökkel is lehet eredményt elérni, így tapasztalattal, kreativitással és még több munkával pótolták azt, ami nyugati kollégáiknak természetes. A magyar tudós kénytelen-kelletlen egyben üzletember és marketinges is, hiszen általában pénzt kell összekalapoznia kutatásaihoz.
Az információtechnológiai szektor garázscégeivel szemben (amikor kevés befektetéssel pár ügyes mérnök világkarriert és óriási pénzt csinálhat egy jó ötletből) ezen a területen jóval nehezebb elindulni, hiszen eurószázezrek kellenek a starthoz. A magyar biotech vállalkozások átlag húsz-harminc emberrel működnek, nemzetközi szinten négyet jegyeznek közülük. Itthon eddig egyszer volt példa arra, hogy jelentős kockázati pénz érkezett egy ilyen profilú cégbe, ám a Biorex története a magyar vállalkozásfejlesztés állatorvosi lova, a cég ma felszámolás alatt van, ugyanis a kifejlesztett termék klinikai vizsgálatai nem igazolták a várakozásokat.
A szakemberek szerint elsősorban a súlypontok kijelölésére van szükség: a nagy számú projektből ki kell emelni néhányat, mert ellenkező esetben szétforgácsolódik a pénz. Még a korábbi kormány idején elnyerhető száz-százötvenezer eurós támogatás sem volt elegendő ahhoz, hogy a tudományos sikert kereskedelmi termékké alakítsa, ám a Draskovics-csomag megszorításai után még kevesebb jut kutatásra-fejlesztésre. A szektor jelenlegi nehéz finanszírozási helyzetében csak a magántőke-bevonás jelenthet kiutat, de Magyarországon nincs a biotechnológiai szektorra specializálódott befektető. Azok a kockázati tőkések, akiket érdekelnek az élettudományok, már elköltötték a pénzüket, a nyugatiaknak pedig semmilyen tapasztalatuk nincs e téren Kelet-Európában. A patthelyzetet feloldhatja az EU-csatlakozás, de gyors változás ettől nem várható, hatékonyabb stratégia elébe menni a befektetőknek.
Magyarországot az itt rendelkezésre álló kutatási potenciál feljogosítaná arra, hogy a térség biotechközpontja legyen, és az ország tőkevonzó képességét is nagyban javítaná az ágazat felfuttatása. A szakértők szerint viszonylag kevés dolog kellene a kiugró sikerhez, hogy a magyar vállalatok a világ nagy gyógyszeripari cégeinek beszállítójává váljanak. A kevés dolog egyetlen szóban megfogalmazható: pénz.
A nemzetközi tőke figyelmének felkeltésére a 2002-ben alakult Magyar Biotechnológiai Szövetség az ITD Magyarország harmincnégy külföldi irodájában a magyar biotech szektor népszerűsítésébe kezdett, és abban reménykedik, hogy a megfelelő kormányzati pályázati rendszerrel, valamint a sikerrel kecsegtető területek megjelölésével talán kimozdítható az ágazat ügye a holtpontról.
Magyarországon tehát majdnem minden adott a sikerhez: (még) vannak itthon dolgozó tudósok, vannak tudásközpontjaink, adottak a jól hasznosítható kutatási eredmények is. A magyar szakértelemnek és kreativitásnak jó híre van a világban, a tudományos együttműködésnek (különösen a németekkel és osztrákokkal) is vannak komoly hagyományai. Az ország földrajzi fekvése is előnyt jelenthet, talán ennek is köszönhető, hogy egy müncheni székhelyű biotech vállalat már létre is hozta magyar leányvállalatát. Ha a kormány is nagyobb figyelmet fordítana a kérdésre, talán sikerülne némi gazdasági eredményt is elérni ezekben a gyárbezárásos időkben.