A budai pasa fia, Ahmed lett az első székesfehérvári szandzsák bég, ám nem hosszú időre. A szultáni kincstáros ugyanis értesült arról, hogy Ahmed a bazilikát „fukarságból cudarul megfosztotta” az összes megmaradt szertartási edénytől. Ezt Budáról azonnal megírta Szulejmánnak, aki viszont utasította őt, hogy utazzék Fehérvárra, és tartson vizsgálatot. Miután bizonyítottnak találta a vádat, mindent visszavitetett a bazilikába, Ahmedet pedig Isztambulba küldte. (…) „Ezek után a császári pénztárnok szorgalmatosan megvizsgálta a fehérvári szentegyház minden rejtekét – tudósít a XVII. századi erdélyi történetíró-kancellár, Bethlen Farkas –, a királyok sírhelyeitől sem tartózkodott. (…) Elszedett tehát egyes sírokból, és elvitt mindent, minek árát remélte kikapni. Találta pedig a királyok koronáit, kormánypálcáit, golyóit, melyeket kezökbe adni volt szokás, és melyek vagy tiszta aranyból, vagy aranyozott ezüstből voltak készítve, ezenkívül talált aranyláncokat, nagy becsű drágaköveket a gyűrűken…”
Buzinkay Géza: Kő se mutatja helyét (1986)
A mohácsi csata végzetes kimeneteléről már másnap értesült Mária királyné. E férfias energiájú asszonynak első gondja volt, hogy a budavári kincseket, amelyeket a magáénak tekintett, a maga számára biztosítsa. A dolog nem volt egyszerű: menekülnie kellett. Thurzó Elek, a kincstartó segédkezett királynéjának. Amit csak lehetett, hajókra tettek, s a szállítás céljául Pozsonyt jelölték meg. (…) Süllyedésig megtelt hetvenhat hajó indult ilyképpen a Dunán felfelé, nem számítva az udvar hajóit. Visegrádon a királyné (…) hosszabb stációt tartott oly célból, hogy ami értékes holmi az ottani királyi kastélyban van, azt is hajókra rakassa. Magából a kápolnából negyvenöt tárgy került egy ládába. A szállítás mindazonáltal nem ment zavartalanul. Esztergom tájékán Orbán Endre esztergomi várnagy, más helyen pedig Kun Pál Szatmár megyei főispán megtámadták a hajókat, alaposan megdézsmálták őket, sőt kettőt közülük elsüllyesztettek.
Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe (1919)
A levéltári dokumentumok szerint azonban a kincsleletből nem minden darab került Bécsbe. Már az 1797. augusztus 7-i jelentésben azt írta Peterszky Pál, hogy: „A Királyi Sóhivatal ezen kincs átvétele miatt az Alispán Úr által ugyancsak galádul kezeltetett, ebből fakad, hogy a később még talált 13 lat súlyú aranytárgy és a másik ugyanott előkerült 2 darab összesen 3 lat 29 quintel súllyal, amelyeket az Alispán Úr magához vett, nem jutott el (oda) …”
Kiss Attila – Alfred Bernhard-Walcher: Szilágysomlyó (1999)
Az avarok uralma 569-től 800-ig tartott. Gazdagságukat különösen a tiszaszőlősi aranylelet mutatja. 1839-ben a Nagyaszó (Nagyvölgy) partoldala lehullt, és az árvíz számos aranyboglárt és aranycsatot mosott ki, amit a munkából hazatérő asszonyok találtak meg, akik a leletet eladták. Elek Menyhért, Dévay István és özv. Elek Sámuelné helybeli birtokosok 10 forintjával vették meg az aranylelet darabját. Az egyik lelő Debreczenbe ment, a talált aranyvértet útközben egy görög kereskedőnek adta el 200 forintért. Mikor a partot megásták, meg is találták az aranyvértes lovag csontvázát, kinek homlokán kardvágás volt látható.
Magyarország vármegyéi és városai (1896–1914)
A szegedi táj kiválasztásához (mármint Attila király székhelyét illetően – A szerk.) nyilvánvalóan nagymértékben hozzájárult az 1910-es évek óta ismertté vált világhírű nagyszéksósi lelet. (…) Bálint Mátyás itteni szőlőjéből fél talicskával tolták haza az aranyat az emberek. E töméntelen aranytárgyból semmi sem maradt meg! 1926-ban jöttek elő ismét pompás aranyleletek, de ezek nagy része is elkallódott. Ekkor kezdett ásatásba Móra Ferenc, aki 93 aranytárgyat talált. 1934-ben újabb leleteket foglalt le a rendőrség (feliratos aranycsésze!), ekkor Sebestyén Károly sietett a helyszínre, és 564 nm-nyi területet tárt fel, de csak három tárgyat lelt.
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai (1997)
origo.hu
A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU
