The Washington Post
Vasárnapi New York-i vitájuk alapján kétséges, hogy John Kerry és John Edwards vezető demokrata elnökjelöltek együtt tudnának működni egy majdani elnök-alelnök relációban – írja az amerikai főváros demokratákhoz közel álló lapja elemzésében. Egyéniségük egyszerűen nem passzol, s ezt vitastílusuk is alátámasztja. Kerry olyan jelölt benyomását keltette, aki elégedett kampánya menetével, s most már nyugodtan arra vár, hogy az befejeződjön. Aligha kétséges, hogy a vasárnapi vita nem fogja lényegesen befolyásolni a demokrata elnökjelölő verseny kimenetelét, sokkal inkább arra engedett következtetni, hogy mekkora az esélye közös indulásuknak. Bár az utóbbi hetekben a két jelölt aktivistái nyíltan beszéltek erről az eshetőségről, a vita követőiben felmerülhet a kérdés, hogy a két férfi közti „kölcsönhatások” lehetővé teszik-e ezt a politikailag célszerű lépést. Edwards mindenképpen készségesebb a kooperációra: a műsorvezető kérdésére, hogy „van-e elég Elvis ahhoz John Kerryben, hogy legyőzze Busht?”, a fiatalabbik jelölt úgy válaszolt: „ismerem Kerryt, nagyon szeretem, és már évek óta ismerjük egymást”. A kérdés nem véletlen. Megfigyelők szerint bár Kerry népszerűbb a demokraták között, Edwards stílusa sokkal inkább elfogadható a középen állóknak.
A lap publicistája kijelenti, hogy az elnökválasztási küzdelemben Ralph Nader (az úgynevezett harmadik párt jelöltje) indulásának ezúttal nincs értelme. „Miért tagadja oly elszántan a nyilvánvalót, hogy jelöltsége sérti a demokratákat?” – teszi fel a kérdést Micah L. Sifry.
The Washington Times
Greenspan receptje a reformokhoz címmel a konzervatív lap arról ír vezércikkében, hogy a Fed elnöke két olyan törvény feltámasztását sürgette a Capitoliumban, amelyek hatálya 2002-ben lejárt, s amelyek a költségvetés kézben tartására szolgáltak a kilencvenes években. Ezek lényege, hogy költségtúllépés esetén azonnal megszorításokat eredményeznek a nem létfontosságú területeken. A bankelnök aggodalmát fejezte ki az ország pénzügyi egyensúlyát illetően, különös tekintettel a földindulásszerű demográfiai folyamatokra.
Herald Tribune
A nemzetközi lap sorozatot indított, amelyben górcső alá veszi a kelet-európai országok küszöbönálló EU-csatlakozását. Idézi Joschka Fischert, aki szerint a csatlakozás azért történelmi, „mert Németország először foglal helyet Európa szívében, nem fenyegeti semmi határainkat, és mi sem fenyegetünk senkit”. Egy lengyel elemző szavaival: „Lengyelország többé nem lesz két nagyhatalom, Németország és Oroszország közé ékelve, ami mindig is veszélyes helyzet volt. Helyette egy unió tagjai leszünk, ahol partnerség érvényesül.” A cikk megjegyzi, hogy az átlagemberek számára az EU csak a határellenőrzések szigorításában mutatkozik meg, őket nem érinti a csatlakozás történelmi jellege.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó