Reformjavaslatok Kínában

Kína az idén is fokozza haderejét, és változatlanul ellenzi Tajvan függetlenségi törekvéseit – szögezte le tegnap Ven Csia-pao kínai kormányfő, amikor megnyitotta az országos népi gyűlést, azaz a parlament idei ülésszakát. A népi gyűlés összehívásával függhet össze, hogy szabadon bocsátották Vang Jo-caj ellenzéki vezetőt, a Kínai Demokrata Párt egyik alapítóját.

Hírösszefoglaló
2004. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pekingben mintegy háromezer képviselő részvételével tanácskozik tíz napon át a kínai törvényhozás. Nemzetközi megfigyelők azt várják, hogy az új kínai vezetés hajlandó még több féket rakni a kommunista uralomra. Hírmagyarázók mindamellett biztosak abban, hogy bármilyen reformokról legyen is szó, ezek messze elmaradnak majd a nyugati típusú demokráciák rendszere mögött, és lényegében arra szolgálnak, hogy aládúcolják a párt jogát a kormányzásra.
Az eseményt megnyitó mintegy kétórás beszédében Ven hangoztatta, hogy a nemzetvédelem erősítése és a fegyveres erők korszerűsítése az ország biztonságának és a jóléti társadalom felépítésének jelentős biztosítéka. Külön szót ejtett a modern technológiák bevezetésének szükségességéről. Pekingi kormányforrások szerint Kína az idén hadserege fejlesztésének költségeit 11,6 százalékkal növeli.
Ven szavai szerint a kormány hétszázalékos növekedést kíván elérni 2004-ben. Kína bruttó nemzeti terméke tavaly 9,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
Az életszínvonal és a gazdaság kérdéseit érintve Ven beszédében elismerte, hogy még mindig széles néptömegek elégedetlenek, és viszonylag hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy a társadalomban évek óta felhalmozódott ellentmondásokat felszámolják. Ígéretet tett arra, hogy csökkentik az adókat, és növelik a parasztgazdaságok támogatását. A gazdaság privatizációjával kapcsolatban Ven kiemelte, hogy az állami vállalatokat valódi részvénytársaságokká változtatják, miközben megteremtik a különböző tulajdonformák optimális rendszerét. Szó van arról, hogy a kommunisták 1949-es hatalomátvétele óta első ízben megváltoztatnák az ország alkotmányát, és valamilyen formában garantálnák az ingatlanok magántulajdonához való jogot.
Tajvanról szólva a kormányfő leszögezte: Peking elutasít minden olyan szakadár tevékenységet, amely a függetlenséget célozza, és nem engedi meg, hogy bárki is elszakítsa a szigetet Kínától. Tajvanon március 20-án rendeznek elnökválasztást, és a voksolást összekötik egy népszavazással, amelyen Csen Suj-pien államfő elképzelései szerint a tajvaniak követelhetik, hogy Kína azonnal vonja vissza a szigetországra irányított ballisztikus rakétáit, illetve hogy Peking tegyen nyilvánosan világos ígéretet arra, hogy nem alkalmaz erőt Tajvannal szemben. Néhány nappal ezelőtt a tajvani emberek hatalmas élőlánccal tiltakoztak a kínai rakétafenyegetés ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.