Apám 1884 nyarán Balkányban látta meg a napvilágot – kezdi Nagy Annamária –, népes családba született a falu jegyzőjének harmadik gyermekeként. Összesen nyolcan voltak testvérek, négy fiú és négy leány. Szerény beosztással éltek. De a fiúkat tudták taníttatni. Apám ügyvéd lett, éppen az első világháború kitörésének évében, 1914-ben kezdte meg praxisát Nyíregyházán. Majd megnősült, Szilágyi lányt vett feleségül, akinek apja Budapesten vitt ügyvédi irodát. Nagyapám halálát követően átvette annak ügyfélkörét, s 1933-ban családunk Budapestre költözött.
– Milyen ügyekkel foglalkozott az édesapja?
– Főleg polgári és agrárügyekkel. Klientúrája javarészt földbirtokosokból állt. Ezenkívül jogtanácsosa lett a Wagon Lits – Hálókocsi Társaságnak, az Erdély olajszappan- és vegyicikk-gyárnak, majd a Magyar Műanyag és Vegyészeti Gyár Rt.-nek. (Ennek tulajdonosa gróf Berchtold Zsigmond volt.) 1933-ban lett a Károlyi család jogtanácsosa.
– A Károlyi família meglehetősen kiterjedt dinasztia. Pontosan kiket képviselt az ügyvéd?
– Közvetlen képviselője az úgynevezett Károlyi Imre-féle törzsnek lett. Vitte az ügyeit id. gróf Károlyi Ferencnek, Károlyi Viktornak és leszármazottainak, név szerint Károlyi Antalnak, ifj. Károlyi Lajosnak, továbbá Károlyi Györgynek, Károlyi Ferencnek, Károlyi Imrének és Károlyi Gyulának. Tehát 8-9 embernek a családból. Sajnos részleteket ma már nem lehet pontosan dokumentálni, mert apám teljes ügyvédi (és magán-) irattárát a kitelepítésünket követően elégették.
– Ezek szerint Károlyi Mihály nem tartozott a képviseltek közé.
– Nem, őt sohasem képviselte apám, tudtommal személyesen nem is ismerte.
– Közvetve a Károlyi család jogi képviselete vezetett 1949-ben apja letartóztatásához és elítéléséhez.
– Így van. Még az sem segített rajta, hogy 1944-ben zsidó származású embereket bújtatott, látott el megfelelő papírokkal, vagy hogy egyik ügyfelét a Duna-partról hozta vissza.
– Mi volt a probléma a Károlyiak dolgában?
– A Károlyi-briliánsok, a seniorátusi ékszerek. Ezek nagy értékű és nagy tömegű ékszerek voltak. Gyémántdiadém függőkkel, brossok, gyűrűk, nyakékek, csatok alkották. A senior nevet onnan kapták, hogy a nemzetség legidősebb férfi tagja birtokolhatta, s annak felesége viselhette reprezentatív alkalmakkor. A 30-as években a senior az a gróf Károlyi Gyula volt, aki egy időben az ország miniszterelnöki tisztségét is betöltötte. Valamikor a 40-es évek elején azonban – pontosan nem tudom, mikor – Károlyi Gyula úgy döntött, hogy nem kívánja gyakorolni a seniorátusi jogot, s birtokolni a vele járó ékszereket. Döntésében bizonyára közrejátszhatott, hogy ekkorra már visszavonultan élt, s olyan személyt kívánt utódjának, aki reprezentáló életmódot folytat. Ily módon kerültek az ékszerek id. Károlyi István birtokába. 1945 után azonban Károlyi István súlyos fizetési nehézségek közé került, s a család beleegyezése nélkül eladta külföldön 25 ezer dollárért a két legértékesebb darabot: a gyémántdiadémot s annak briliánsfüggőit.
– 1947 tavaszán erről a korabeli sajtó is hírt adott, hiszen a történet minden szenzációéhséget kielégített.
– Vastag betűs tudósítások jelentek meg az ügyről. A Károlyi család tagjai is felháborodtak István tettén, s apám ügyvédi segítségét kérték. Ő a büntetőjogi feljelentést tartotta célravezetőnek, de végül a Károlyi família úgy döntött: egy családtagot nem jelent föl. Megállapodtak Károlyi Istvánnal abban, hogy visszafizeti a családnak az ékszerek árát, illetve átadja az összes még nála lévő ékszer birtoklási jogát. Ezenkívül úgy határoztak, hogy ne a seniornál legyenek az ékszerek, hanem osszák fel azt a családtagok között.
– Mikor és hogyan került sor az ékszerek elosztására?
– 1949 januárjában apám V. kerületi ügyvédi irodájában, ékszerbecsüs közreműködésével. A családtagok közül azonban csak kevesen lehettek jelen személyesen, mivel többségük már emigrált, Károlyi Viktort pedig háborús bűntett miatt börtönbe is zárták egy időre. Így képviselőjük útján sorshúzással döntöttek az ékszerekről. Addigra azonban már kivették foglalatukból a briliánsokat, s csak ezeket osztották el. Kilenc lepecsételt boríték, benne az ékszerekkel apám ügyvédi irodájában maradt, aki azokat az iroda páncélszekrényében helyezte el.
– A tulajdonosok hozzá akartak jutni az őket illető részhez.
– Apám a Magyarországon élő Károlyiak részét kiszolgáltatta. Az akkori rendelkezések szerint – az arany és ezüst korlátozott tarthatóságával ellentétben – a briliánsok tartására semmiféle tiltó rendelkezést nem hoztak. A drágakövek törvényesen kerültek a páncélszekrénybe. A külföldön tartózkodók érdekében tett is lépéseket a hatóságoknál, hogy engedélyezzék az ékszerek kivitelét jogos tulajdonosaiknak. Az engedély megadása késett. Később pedig nem is kerülhetett rá sor, mert az államvédelmi osztály 1949. november 16-án apámnál házkutatást tartott, s a még általa őrzött borítékokat – amelyek akkori áron 246 000 forint értékű drágakövet tartalmaztak – lefoglalták. Érdekesség, hogy apám a páncélszekrényben valamelyik ügyfele részére egy köteg százforintost is őrzött, ezek megszámolt példányok voltak, 300 darab. Az eljáró nyomozó kijelentette, hogy csak 299 darab volt a páncélban. Édesapámnak kellett egy százforintost odaadnia, hogy meglegyen az okmányolt mennyiség.
– Mi történt ezt követően?
– Apámat letartóztatták, bíróság elé állították, s az 1922. évi XXVI. tc. alapján – fizetési eszközökkel való visszaélés miatt – 4 év börtönbüntetésre ítélték, egyben kötelezték 30 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére. A börtönben kihallgatásakor elájult, a börtönorvos vészes vérszegénységet állapított meg, s ideiglenesen szabadlábra helyezték. Másodfokon 7 hónapra enyhítették büntetését, vagyis annyi időre, amennyit addig a börtönben töltött. Nem is a büntetés letöltése volt fontos az eljáró szerveknek, hanem a bűnösség koncepciós megállapítása s a briliánsok elvétele. Nem sokkal ezután, 1951-ben anyámmal együtt kitelepítették a Jászságba, Jászkarajenő határába, egy Tetővár nevű tanyára. Nekem is mennem kellett, annak ellenére, hogy már férjes asszony voltam. Első gyermekemet is kitelepítettként szültem meg. 1953-ban, a Nagy Imre-beszédet követően szabadultunk. Budapestre nem jöhettünk; szüleim Alsógödön, egy nyugdíjas vasutasnál kaptak albérletet. Én állásba mentem, segédmunkásnak itt Budapesten, s mindennap – a délutáni műszak leteltekor este 10 óra után – Hév-vel utaztam Dunaharasztira egy ott élő rokonhoz. Apám 1956 szeptemberében, édesanyám – akit Jászkarajenőről súlyos betegségének kezelésére sem engedtek el – 1956. december 31-én hunyt el. A rendszerváltást követően szerettem volna elérni apám rehabilitálását. Hosszas iratgyűjtést és utánajárást követően ez csak 1995-ben sikerült.
– S mi történt a hatalmas vagyont érő Károlyi-ékszerekkel?
– Levéltári iratok szerint – legalábbis nekünk csak ezt sikerült kikutatnunk – 1949 novemberében az államvédelmi hatóság tisztjeinek őrizetére voltak bízva a briliánsok. Hogy az ÁVH-n mi történt a kincsekkel, azt sajnos nem tudom. De nagyon jó lenne, ha a Belügyminisztériumban tájékoztatást adnának erről. A kíváncsiságon felül már csak azért is, mert apám ügyvédi díját – amely a mai napig nincs kiegyenlítve – az ékszerek árából szándékozták a Károlyiak fedezni.
***
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Bfv. X.567/1995./5. sz. alatt 1995. junius 22-én hozott ítéletével a dr. Nagy Lajossal szemben korábban (1949–50-ben) hozott ítéletet hatályon kívül helyezi, és az ellene emelt vád alól felmenti.
(Az ítélet indokolásából): A felülvizsgálatra vonatkozó eljárásban irányadó tényállás alapján az állapítható meg, hogy a terhelt őrizetében voltak azok a briliánsokat tartalmazó borítékok, amelyek a külföldön élő – devizakülföldinek tekintendő – Károlyi család tagjait illették. A terhelt ezeknek a biztonságos megőrzésére az ügyvédi hivatásból folyó kötelezettsége alapján vállalkozott, ugyanakkor az elkövetéskor hatályos igazgatási jogszabályok a Károlyi-család külföldön élő tagjai tulajdonában lévő briliánskövek tekintetében nem írtak elő olyan kötelezettségeket, amelyek ezek bejelentésére, letétbe helyzésére vagy vételre felajánlására vonatkoztak volna. A terhelt tehát azáltal, hogy a Károlyi család külföldön élő tagjainak a tulajdonát képező briliánsköveket a saját páncélszekrényében azok javára megőrizte, semmiféle bűncselekményt nem követett el, sőt ez kifejezetten jogszerű volt részéről.
origo.hu
Brutális baleset Cegléden, motoros és autó ütközött össze – videó
