Szőlő és korsó

Pécs Európában egyedülálló település, itt ugyanis csodákat rejt a föld mélye. A régészek most újabb ókeresztény sírkamrára bukkantak a város alatt. Az UNESCO világörökség-bizottsága Pécs ókeresztény emlékeit, a IV. századi keresztény közösség több tucat kápolnáját és a festett sírkamrákat a világörökség részévé nyilvánította nemrégiben.
– A korai kereszténység páratlan emléke ez a temető, amelyet megőrzött a föld. Sopianae temetkezési kultúrája az egész római birodalomban egyedülálló, ez adja rejtélyességét és különleges jelentőségét is – magyarázza Kárpáti Gábor régész.
Az ókereszténység történetében kétféle temetkezési alaptípus létezett: a katakombarendszerű – ilyen található Rómában, Máltán, Palermóban – és a sírkamrák fölötti emléktemplomokkal kiegészülő, egyedi sírépítményekből álló temetők. Utóbbiak közül azonban keveset találtak meg az egykori római birodalom területén. Pécsett annyi ilyen sírépítmény van, mint Európában összesen. A régészek sejtése szerint itt valaha speciális kultusz létezhetett. Eddig húsz kamráról tudnak, de sejtéseik szerint legalább harmincöt épült ezen a vidéken. Nem zárható ki, hogy a III. századbeli keresztényüldözések mártírjait temettek ide.
Rejtély a sírfeliratok teljes hiánya is. Míg a római katakombákban egyértelműen azonosíthatók az eltemetettek a feliratoknak köszönhetően, itt ez valószínűleg örök kérdés marad. Az egyik legjobb állapotú, most is látogatható építmény a Péter-Pál-sírkamra. A föld feletti rész megsemmisült ugyan, ám a kripta teljesen épen megmaradt a festményekkel együtt. Az északi falon nyílás vezet egy rendkívül szűk térbe, amelynek funkciója ismeretlen; elképzelhető, hogy valamilyen szent tárgyat – esetleg egy mártír ereklyéjét – rejtették el benne. A falak és a boltozat gazdagon díszített. Az oldalfalakon bibliai jelenetek láthatók: Ádám és Éva bűnbeesése, Jónás tengerbe vetése, a három babiloni ifjú a kemencében, Noé a bárkában, illetve Mária a kis Jézussal. A bejárattal szembeni északi falon Szent Péter és Szent Pál áll, amint a krisztogramra (Krisztus nevének görög kezdőbetűire) mutatnak. A déli falon négy medalionban portrék – ifjak képei –, a négy évszakot szimbolizálhatják, amint a természet évről évre meghal, majd feltámad, akárcsak Jézus.
– Ezek a festmények nagyon mély keresztény szimbolikát tartalmaznak. Aki ide belépett, az megérthette a vallás igazi üzenetét, vagyis hogy bűnbe estünk, de feltámadunk az Úr segítségével Krisztuson keresztül – mutat rá Kárpáti Gábor.
A Cella Trichora (háromapszisos kápolna) az egyik legrejtélyesebb épület Sopianae-ban. Csaknem négyzet alakú térből áll, amelyhez a nyugati, északi és keleti oldalon nagyjából egyforma nagyságú, félkör alakú apszisok csatlakoznak. A kápolna eredetileg nem temetkezési célokra épült, így nincs is kriptája. Ennek ellenére később mégis temetkeztek az előtérbe. Az eredeti freskóréteg fölé a későbbiekben újabbat festettek, amely pontokkal, körökkel és háromszögekkel díszített falikárpitot ábrázol. A kárpit alsó szegélyén arab (kúfita) betűk olvashatók. Az írásmód a X. század tájékán kerülhetett erre a vidékre, ötszáz évvel a római uralom után. Mindez azt bizonyíthatná, hogy egyes római épületeket a kora középkorban is használtak. A kápolnát, mivel útban volt, valószínűleg a székesegyház XI–XII. századi megnagyobbítása során bontották le.
A II. sz. (korsós) sírkamra meglehetősen kicsi, dél–északi tájolású kápolna, alatta kriptával. A felszíni cella memoriae-ból mindössze az alapfalak maradtak meg. A sírkamra felét elfoglalja a hatalmas szarkofág, amely téglából épült, és nagy, szürke mészkőlapokkal volt fedve. Dupla fenekű; valószínűleg azért, hogy elvezesse a közeli patak áradáskor betörő vizét. Hasonló „csatornázás” figyelhető meg a szarkofág előtti sírládában is. A déli falon, a bejárat fölött két aranyszínű korong látható. Az északi falon húsos szőlőindák keretezik a sopianae-i sírkamrákban általánosan jellemző kis fülkét. A szőlőinda – a borostyánnal együtt – a halálhoz kapcsolódik a római ikonográfiában. A szarkofág fölötti falfülkében egy korsó és egy pohár ábrázolása látható. Tekintettel arra, hogy ezek a tárgyak a sopianae-i késő római sírok gyakori mellékletei, valószínűleg vallásos jelentést hordoznak. Lehetséges, hogy azok az úrvacsorához szükséges szent edények, vagy a lélek túlvilági szomjúságát hivatottak enyhíteni. E kápolna és a sírkamra valószínűleg valamikor a Kr. u. IV. század utolsó harmadában épült.
Az I. sz. sírkamráról készült XIX. századi rajzok egy falat mutatnak a sírkamrától keletre. Ebből a kutatók már a 2000-ben kezdődő ásatások elején sejtették, hogy ott további épületnek kell lennie. Mikor az I. sz. sírkamrát újra kiásták, a fent említett fal ismét előbukkant. Egy nyolcszögletű építmény került napvilágra, amelynek közepén két oszlop alapzata, illetve szokatlanul magasan, egészen a boltozatokig falak maradtak meg. Ebből rekonstruálható az eredeti állpot. A kutatások mai állása szerint nyolcszögletű temetői kápolnáról van szó; de az alaprajz azt sugallhatja, hogy akár keresztelőkápolnaként is működhetett az épület, illetve az ehhez hasonló nyolcszögletű épületek közül jó néhány mártíriumként szolgált, ahol a mártírok tiszteletét és kultuszát gyakorolták.
Dr. Bachmann Zoltán Ybl-díjas építész számára igen fontos a tanítás mellett a műemlékvédelem, az ókeresztény emlékek megóvásának ügye, amely harminc éve szerves része mindennapjainak.
– Nem volt kedvem panelházat csinálni, ezért kezdtem el annak idején ezzel foglalkozni. Később az építészeti folytonosság bemutatása és a világon egyedülálló kulturális értékek megóvása lett a cél. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Nem hittem, hogy egyszer a világörökség részévé nyilvánítják ezeket a sírkamrákat – mondja.
Bachmann immár tanítványaival együtt azon dolgozik, hogyan lehetne a nagyközönség számára is elérhetővé, érdekessé tenni a sírkamrákat. Megértetni ezek nagyszerűségét és történelmi különlegességét. Szerinte ugyanis sokan nem gondolják, mekkora értéken „gyalogolnak végig” naponta.
Napokon belül elbírálják azt a tervegyüttest, amely ha zöld utat kap, méltán válthat ki nagy visszhangot európai szakemberek körében. Az építész ugyanis kiötlötte, hogyan lehet megmutatni teljes pompájában azt, ami most a föld alatt van.
– A sírépítmények egy része ma már csak térdig érő rom, látszólag tehát nem valami látványos dolog. Az én feladatom az, hogy „kultúrplazát” csináljak, ahová bemennek az emberek, mert tudják, itt valami különlegeset kapnak. Ezért felhasználom a konzumizmusban rejlő lehetőségeket. Leviszem a nézőket a föld alá, de úgy, mintha a föld felett lennének – mutatja a terveket.
A sírkamrákat föld alatti járatok kötik majd össze, azonban néhányukat felülről nem beton takarja majd, hanem üvegfödém. Így a járókelők akaratlanul is részesei lesznek az alattuk elterülő sírok világának.
– A római kert, a sírok és a modellek segítségével azonnal érthetővé válik bárki számára az ókeresztény sírkamrák jelentősége és értéke – véli Bachmann. – Persze az a baj, hogy itt senki nem mer álmodni, de szerencsére azért mindig akad egy varázsló – mosolyodik el. Szerinte, ha megvalósulnak a tervek, Pécs joggal versenyezhet Pompejivel.