Torokgyík ellen

A hívők számának növekedésével egyes templomokban, illetve a mellettük álló paplakban vagy kolostorban szükségszerű volt, hogy a feladatok ellátásához az egyre gyarapodó könyvekből kisebb-nagyobb gyűjtemény alakuljon ki. A kiadványok között a leggyakoribbak a liturgikus könyvek: missalék, breviáriumok, a különféle szertartások végzését segítő munkák, gyóntatási segédkönyvek, alapvető egyházjogi írások. És természetesen azokból a művekből is jócskán találhatunk e régi könyvtárakban, amelyek a prédikálást segítették. Kész prédikációgyűjtemények, példák, florilegiumok és a bibliai konkordanciák segítették a szentbeszédek összeállításában a papságot. Senkinek sem káptalan a feje, és a homíliák vázlatának elkészítésénél gyakran szükséges egy-egy bibliai hely pontos kikeresésére. Ehhez a legjobban használható segédkönyv a konkordancia, mely a szentírás szavait vagy fontosabb témáit gyűjti betűrendbe, megadva az előfordulás pontos helyét. Ha például valaki a kevélységről beszélt, értelemszerű volt, és ma is természetes, hogy utánanézett, milyen szentírási szövegekben fordul elő a kifejezés.
A középkorban, középkor végén a legelterjedtebb Hugo kardinális, vagyis Hugo a Sancto Caro XIII. században élt dominikánus szerzetes, később püspök konkordanciája volt, melyet a Vulgata alapján állított össze. De sokan mások is jeleskedtek e fontos segédkönyvtípus összeállításában: Franz Lucas németalföldi exegéta vagy Antonius von Königstein ferences szerzetes a XVI. században írták össze könyvszerűen a Szentírás szavait. Természetesen munkájuk elkészítésekor nem csupán saját cédulagyűjteményükre támaszkodtak, hanem a már megjelent konkordanciákra is.
Így járt el Franciscus Arola, szintén franciskánus szerzetes, teológiai doktor, aki a korábban megjelent konkordanciák szövegeit a maga jegyzeteivel egészítette ki, és a kész művet a híres lyoni Sebastian Gryphius nyomdájában jelentette meg 1551-ben. Azt hiszem, ez a kiadvány nagyon sok helyre elkerült szerte a világban, Magyarországon is több ismert példánya található, de igazából nem volt sikeres, nemigen adták ki újból, és magát a szerzőt is elfelejtette a „teológiatörténeti emlékezet”.
Hogy milyen a könyv, tulajdonképpen részletkérdés. Egyik példányának kalandos története azonban nagyon érdekes. Hogyan, hogyan nem, kereskedő segítségével vagy más úton Magyarországra, méghozzá Erdélybe került nem sokkal a nyomtatás után. Az első tulajdonos, aki megörökítette magát a könyvben, györgyfalvai Aczél Ferenc volt, aki 1579-ben 32 forintért vásárolta a kötetet. Az ő neve alatt szerepel egy másik Aczél is tulajdonosként, aki azonban valószínűleg csak névrokona az első possessornak. Jeremias Aczel de Lipo éppúgy pénzért vásárolta a kötetet, mint Franciscus Aczél. A magukat regisztráló tulajdonosok közül a harmadik Császár István, aki szerencsére nem akarta kitörölni a könyvből az előző possessorok emlékét, csak feltüntette a maga nevét is, mint ahogyan Császár János is odaírta, hogy Császár István után ő birtokolta a könyvet. 1644-ben pedig Borosznyai Ferencé lett a konkordancia, 1676. november 10-én a nagykászoni plébános, Ivanics Márton írta oda magát a szépen gyarapodó névsor végére. Hogy meddig volt nála a kötet, nem tudjuk, de tíz évvel később, 1686-ban már Boldizsár István használta. Utolsónak még egy tulajdonos van feltüntetve a kötet lapjain, sajnos évszám nélkül: a csíksomlyói ferences kolostor. Talán Boldizsár István hagyományozta a barátokra, és ezzel a könyv hányattatásainak sorozata is megszűnt egy időre, mert dacolva a tűzvésszel, átépítéssel a következő 318 évet sikeresen átvészelte.
A sokféle tulajdonosi bejegyzés mellett két egyéb kézírás is található a konkordancia lapjain. Az egyik gazdasági, a másik orvosi természetű. A két szöveg bejegyzője nem azonosítható, mert sem a tinta, sem az íráskép nem egyezik a becsületesen felrótt nevek egyikével sem. Talán olyan tulajdonosok emlékét őrzi, akik nem akarták magukat megörökíteni, ám a papírra szükségük lévén, kénytelenek voltak „nyomot hagyni” az utókornak. A gazdasági természetű, XVII–XVIII. századi feljegyzés igen apró betűkkel hat font olaj eladásáról tett említést. Ehhez képest a másik bejegyzés sokkal érdekesebb és az írás alapján lényegesen régebbi is. A címe: Contra angina. Torokgyík ellen. Talán a legkorábbi tulajdonos valamelyik hozzátartozója küzdött a veszélyes gyerekbetegséggel, mely annyi áldozatot szedett. Talán másokon akart segíteni. Ki tudja, hogy került ebbe a szép, fatáblás, német reneszánsz bőrkötéses, rézkapcsos kötetbe a torokgyík elleni orvosság ma már alig kibetűzhető receptje.