Az EU jobb oldalai

Egy demokráciában mindenkinek elemi joga a felkínált lehetőségek közül választani. Gerő Andrásnak, a közpénzekből több száz millió forintot kihasító történésznek pedig joga van a demokratikus joggal élők egy részét nácinak bélyegezni, hiszen tudja, hogy Magyarországon selymes terepen lépdel. A Habsburg Intézet kollégái szerint németül sem tudó vezetője ugyanis emlékezetesen kijelentette: aki nemmel szavazott az unióra, vagy távol maradt az EU-csatlakozási népszavazástól, az náci. A baj ott kezdődik, hogy egyesek Gerő Andrással szemben nem gyakorolhatják azon jogukat, hogy róla tömören megmondják vagy leírják épp oly sarkosan durva, de talán nem annyira igaztalan véleményüket, mint azt Gerő tette másokkal. Ilyen korban élünk. A világtörténelem egyensúlyra törekvő jellege majd ezt is helyre teszi.
Ennek ellenére a demokrácia mégis jobb a vörös színezetű egypártrendszernél, bármennyire is hiszi a kettőt sok, a demokrácia negatívumaitól megkeseredett, jobboldali párttámogató egyformának. Azért nem mindegy, hogy Aczél Endre, Bolgár György, Avar János és a múlt/jelen médiaszörnyei egyeduralkodó vagy csupán hegemón helyzetben védelmezik azokat a „szocialistákat”, akik államából élnek, vagy hogy e lap egyáltalában megjelenhet. Az sem mindegy, hogy 2006-ban leváltható az a kormány, amelynek – ha az igazság otthonosabban mozogna Magyarországon – a brókerbotrány után egyenként és kollektívan a börtönben lenne a helye, akár a Horn-kormány tagjainak az olajgate-botrány miatt.
Hajlamosak vagyunk tehát rosszabbnak látni helyzetünket, mint amilyen. Szinte minden területen. Szerencsére már egyre inkább érezhető a gondolati és érzelmi fordulat, eleinte a jobboldalon az internetet is sokan az ördögtől valónak látták, holott az, ha egy kicsit belegondolunk, és megvizsgáljuk a valóságot, a jobboldalt segíti. Ugyanis internet nélkül a hírmonopólium még ma is a roppant gazdasági hatalommal bírók kezében lenne. E helyett ma a jobboldalnak minimális ráfordítással elérhető Párizs kormányzati szervereinek szolgáltatásaitól a kambodzsai reggeli lapoktól szinte minden, ami hírértékű. Ezenkívül az internet és terméke, az elektronikus levelezés a jobboldal fizikai összetartásának elemi eszközévé vált, nem is szólva arról, hogy ma a magyarságot Erdélytől a Tűzföldig az internet köti össze, percre készen.
Ugyanez a helyzet az Európai Unióval. Miután belépésünk tény, amelyet a szavazáson részt vevők nagyobb része eldöntött, meg kellene vizsgálnunk az uniós csatlakozás előnyét is, kifejezetten jobboldali szemmel. Ugyanis annak óriási hozama van számunkra. Globális és specifikusan ránk szabott előnyei. Globális előnye az, hogy a jelenlegi kormány feltétlen és zabolázatlan washingtoni irányultságát neki szinte kegyetlenül és fájón korlátozza. Mint – ahogy mondják – „ismeretes”: Brüsszel és az Egyesült Államok számos területen alapvetően ellentétes nézeteket vall. Elsősorban a korunkat jelenleg leginkább meghatározó iraki konfliktusban, amelyben ma a brüsszeli konszenzus ellentétes az utódállamok kormányai által követett atlantista elkötelezettséggel. Berlin, Párizs és Madrid beavatkozásellenessége alakítja az uniós külpolitikát, amihez majd – akarva, nem akarva – felsorakoznak a csatlakozó országok posztkommunista kormányai is, noha Washington szívesen látná őket az amerikai akaratot erősítő külpolitika trójai falovaként. A másik, a jelenlegi budapesti kormányzat számára igen fájdalmas külpolitikai korrekció lesz holnaptól kezdve annak test közeli érzékelése, hogy az Európai Unió az izraeli–palesztin konfliktusban az Egyesült Államokkal szemben palesztinbarát. Ami ugyan a világ közvéleménye előtt – Dávid Ibolya terminológiáját kölcsönvéve – a „normális” (egy erkölcsileg magára valamit is adó ember mikor támogatna polgárokat is gyilkoló, kegyetlen megszállókat?), de a Köztársaság tér sohasem tartozott e normalitás birodalmába.
De ez még nem minden. Az unió nyitott határpolitikájának van még a jobboldal számára egy eddig észre nem vett, szinte beláthatatlanul nagy előnye. 2002 óta Magyarországon – sokak számára észrevehetően, sokak számára nem – nagy ütemben folyik az MSZP–SZDSZ közeli gazdasági körök szinte hermetikus zárása. Ami igen nagy veszélyt jelent a demokráciára nézve, ugyanis a játéktér a jobboldal győzelme esetén is igencsak szűkös lesz. Magyarul: a pénz gyakorlatilag teljes egészében a másik oldal kezében összpontosul. A „másik oldal” cégeit azonban már főként a fiatalabb, negyvenes éveikben járók irányítják, akiknél nem a volt, közös ideológiai alom iránti nosztalgia és a közösen elkövetett gazságokban való részvétel édes emlékezete a kötőszövet, hanem a prózai, de annál nagyobb fegyelmet biztosító anyagi érdek. Márpedig ennek a tulajdonosi és menedzseri rétegnek az üzleti képessége csak a hazai pályán érvényesülhetett, igazi versenytársak hiányában vagy korlátozott jelenlétében. Az uniós átjárást záró valamennyi gát felnyitása révén náluk sokkal erősebb és lényegesen jobb képességű üzletemberek vetik rá magukat a terepre. Ez pedig szükségszerűen az MSZP–SZDSZ-es „elit” gyengüléséhez, sőt, távlatilag talán megroggyanásához is vezethet.
De a jobboldalnak gyermekei tanulásában is megnövekednek a lehetőségei. Ugyanis a külföldi tanulásnál az alapítványoknak és a kiemelkedő anyagi helyzetnek a szerepe eddig szinte meghatározó volt, márpedig közismert, hogy a tehetősebb alapítványok kiknek a kezében vannak, azok kiket támogatnak (elég ránézni az általuk támogatott lapok jellegére), és hogy a kiemelkedően nagy vagyon a volt nómenklatúra tagjainak kezében összpontosul.
Márpedig az a tény, hogy az uniós országok egy részében lévő egyetemek egy része elérhető közelségbe kerül a magyar jobboldalon nem csak a kiemelkedően jól keresőknek, érdektelenként nem igazán hessegethető el.
De a szürke hétköznapok is hoznak majd egyszerű örömöket a jobboldalnak az uniós csatlakozás napjától. Nem igazán az MSZP és az SZDSZ szavazótáborára volt jellemző, hogy őket a hazánkban jelen lévő multik arcátlan üzleti magatartása (silány, nem ritkán romlott áruk eladása extra profitért) felzaklatta volna, hiszen nem ilyen a politikai kultúrájuk. Márpedig a határokon átható nivellálódás és az értékesítési szabályok szigorodása a multinacionális cégek itteni viselkedését is jobb irányba tereli majd – főként azt követően, hogy forgalmukat erősen csökkenni látják, ha nem állnak be az európai sorba.
Az uniót nem kell szeretni, de előnyeit értékelni szabad.