Csak az első pillantásra tűnik ártalmatlannak a Pénzügyminisztérium által szakértői munkaanyagnak minősített javaslat, amely megadóztatná az árfolyamnyereséget és a kamatjövedelmeket. A háttérben valószínűleg az MSZP azon tábora áll, amely a Fizessenek a gazdagok! felkiáltással újabb voksokat szeretne begyűjteni a június 13-i EP-választásra, illetve a 2006-os parlamenti megmérettetésre. Az ötlet persze nem csak a szocialisták felettébb tévútra futott szavazatmaximálási akciója miatt jelent veszélyeket a magyar gazdaságra. Azon belül is a lakossági szektorra, valamint a pénz- és tőkepiaci befektetésekre, hanem azért is, mert maga a felvetés olyan, amilyen: hevenyészett, s egyelőre konkrétumok nélküli. Második pillantásra azonban a szóban forgó téma valóban az, ami: a pénzügyi tárca irányítójának bejelentése után a napnál is világosabb, hogy a jelenlegi hatalom újabb sarcokkal kíván a központi költségvetés tátongó lyukai számára forrásokat előteremteni. Ám az a bökkenő, hogy Draskovics Tibor ismét melléfogott: a kamatadó bevezetése tovább pörgeti az amúgy is magas inflációt, másrészt pedig, s ez a súlyosabb gond, visszafogja a megtakarításokat. Az árfolyamnyereség-adó ugyanakkor a befektetőket riasztja el, továbbá azokat a piaci szereplőket, amelyeket a Medgyessy-kormány a tavalyi sorozatos pénzügyi krach miatt szinte elüldözött az országból. Márpedig a modern gazdaságok, reméljük ilyen hazánk is, fejlődését alapvetően befolyásolja a megtakarítások-befektetések alakulása, azaz, ha itt bakot lő a kormányzat, akkor újból bizalmi válságot gerjeszthet. De haladjunk sorjában.
1. Tény, hogy az Európai Unió (EU) legtöbb államában általános a kamatadó, ám számos országban ezt az adónemet összevontan kezelik. Például a számunkra legfontosabb Németországban az ottani személyi jövedelemadóval együttesen alkalmazzák, Olaszországban viszont a befektetési formától függően veti ki azt az adóhatóság. A környezetünkben azonban több olyan ország is van, amelyek mind a mai napig nem vezették be a kamatadót. Ilyen például a térség mintaállama, Szlovénia, vagy az immár elképesztő fejlődési pályán lévő Horvátország is.
Arról nem is beszélve, hogy a pénzügyi tárca szakértői által készített verzió lényegében a kamatjövedelmek integrálását javasolja az egységes szja-alapba, míg a hozzánk közel fekvő, európai uniós országokban inkább forrásadót alkalmaznak. A fentebb említett Németországban is tervezték a 25 százalékos forrásadóra való áttérést, de pár héttel ezelőtt szakszervezeti nyomásra el is vetették. A német szakszervezetek tudniillik úgy érveltek, hogy az emeléssel a munkajövedelmek a forrásadó bevezetése esetén hátrányosabban adóznának.
2. Hogy szocialista pénzügyi berkekben nem ismeretlen fogalom a kamatadó, azt mi sem jelzi jobban, mint a magyarországi kamatadó története: annak be- és kivezetése. Talán csak a legfiatalabb generációk nem emlékeznek rá: hazánkban a tőkejövedelmekre közül a kamatra és az osztalékra 1988-ban vetett ki az állam forrásadót. Hogy van némi hasonlóság akkori vezetőink (Medgyessy Péter volt a hivatalban lévő pénzügyminiszter, illetve a gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes) és a mostaniak névsorában, talán nem a véletlen műve. Mindenesetre a kamatok forrásadója sokáig 20 százalék volt. 1994-ben aztán a kamatadó úgy szűnt meg, hogy az adókulcsot nulla százalékra mérsékelték. Hogy a helyzet bonyolultságát érzékeltessük: ilyen adónemet hipp-hopp nem lehet rögtön megszüntetni. Az említett, 1994-es állapot csak 1996-ra normalizálódott. A kamatok adózása ugyanis a kivételek nyomán csak rá két évre szűnt meg teljesen, amikor is az új szja-törvény rendelkezései hatályba léptek. Az MSZP fináncklubja persze egykönnyen nem törődött bele ebbe: a Bokros-csomag számolt a kamatadóval, ám ez a terv meghiúsult. A józanabb szocialisták úgy érveltek: a kamatadó veszélyt jelent a megtakarításokra, a lakossági források elmaradása pedig a bankok pénzkihelyezéseit gátolja, így a vállalatoknak sem jut banki forrás a beruházásokra.
3. Nem tudni pontosan, hogy a Draskovics Tibor által szorgalmazott konstrukció mikor is lépne életbe. A hírekből annyit szűrhettünk le: az erre vonatkozó céldátum vagy 2005-ben, vagy pedig 2006-ban jönne el. Mindenesetre a József nádor téren úgy tervezik, a kamatadó a bevezetésétől számítva, három év alatt érné el a 20 százalékos szintet. A fentiekkel kapcsolatos fanyalgásunk oka: a dátummal várni kellene, hiszen az Európai Unióban, amelynek hazánk is tagállama lesz májustól, arra törekednek, hogy egységesen adóztassák meg a kamatjövedelmeket. Másrészt az EU jelenlegi tagállamaiban csak Ausztriában magasabb a kamatszint, az összes többi tagállam 12,5–19 százalékos forrásadóval számol. A szóban forgó uniós törekvést mellesleg azért is lenne érdemes megfontolnunk, mert Brüsszel lehetetlenné akarja tenni a külföldi kamatjövedelmek titkosítását, tehát az egységes, európai kamatadó ezt a célt is szolgálná.
4. A PM által korábban felvázolt, szigorodó, ám befektetésösztönző és megtakarítási hajlandóságot célzó, továbbá az általános adószintet és terheket csökkentő elképzelésekkel a kamatadó bevezetése köszönő viszonyban sincs. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a következő évek költségvetési és adópolitikáját olyan keretbe foglalják, amely egyfelől mérsékelné a lakossági és munkaadói terheket, másfelől pedig újabb sarcokat vetne ki; ez minden, csak nem a gyorsabb és kiegyensúlyozott gazdasági növekedéshez vezető út. Figyelemre méltó: az igazságosabb adórendszerrel kapcsolatban a pénzügyminiszter az Egyesült Államokban úgy nyilatkozott, hogy amilyen mértékben az állam a közkiadásokból vissza tud vonulni, olyan mértékben csökkenti az adóterheket. Ezek szerint olyan programon dolgoznak, amely egyszerre célozza meg az államháztartás méretének és az adóknak a csökkentését, eközben pedig a lakosság félre tett pénzének bizonyos részét magához vonná az állam.
A fentiek tükrében elfogadhatatlan tehát, hogy a Medgyessy-kormány be akarja vezetni a kamatadót, mert az újabb adóterhet jelent. Ismét az alacsonyabb jövedelműeket, a kispénzűeket sújtja, azokat, akiknek maradt némi megtakarításuk; az inflációt pedig tovább erősíti. Ráadásul Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete egy jó ideig ezt nem is teszi lehetővé, a kamatadó bevezetése pedig nem európai uniós tagságunkból fakadó kényszer. Amennyiben viszont a kormány hajthatatlan, legalább várja meg a szóban forgó EU-megállapodást. Ugyanakkor azzal is számolni kell, ha a kamatadó mértéke eléri a 20 százalékot, az már elriasztja a befektetőket attól, hogy itteni bankban helyezzék el a pénzüket, így nem marad más hátra: a csekélyke megtakarításokat az érintettek majd másutt kötik le. Egy szó mint száz: a magyar gazdaságot, az oly kívánatos megtakarításokat, amiből fedezhetőek a vállalati beruházások és az új munkahelyek, féltjük. Nem tudni persze, miként konkretizálódik a terv, csak az a biztos: a Medgyessy-kormány semmi esetre sem áll nyerésre az ügyben, legalábbis kamat nem jár érte.
A fentiek tükrében elfogadhatatlan tehát, hogy
a Medgyessy-kormány be akarja vezetni a kamatadót, mert az újabb adóterhet jelent. Ismét az alacsonyabb jövedelműeket, a kispénzűeket sújtja, azokat, akiknek
maradt némi megtakarításuk; az inflációt pedig
tovább erősíti
