Tényleg gyarapodunk?

Hetek óta másról sem hallani, minthogy a magyar gazdaság bővül, már kiugróan tartós növekedési pályára állt. Sőt egyre jobbak a makromutatók, a folyamat pedig előbb-utóbb az életszínvonalra is pozitív hatást gyakorol(hat). Miközben tehát az átlagember a magyarországi GDP, vagyis a bruttó hazai termék gyarapodása, a BUX index, azaz a budapesti értéktőzsde mutatójának szárnyalása, továbbá a vezetőcserét máig nyögő Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szinte nap mint nap prezentált új, alapvetően gyorsuló gazdasági értékek trendje okán döngetheti a mellét, s az erőteljes kormányzati PR-munka eredményének hatására lehet „büszke” a kormányára, addig a tornyosuló, kifizetetlen sárga csekkek halmazával, az elképesztően megdrágult élet napi költségeivel szembesül. Így hiába erősebb a forint és csökken a jegybanki alapkamat, a korábbi ígéretek ellenére drágább az energia, az élelmiszer, a benzin, a lakhatás, a gyermek iskoláztatása, az albérlet. Viszi a pénzt a megugrott lakás- és áruhitel havi törlesztőrészlete, továbbá az újonnan vásárolt autó szervizelése. Ráadásul nyakunkon az európai uniós csatlakozás: előrejelzés ide vagy oda, a nyugati integráció után bizonyosan nem lesz olcsóbb az élet Magyarországon.
Bízhatunk-e a kormány gazdaságpolitikájában? A megszorító Draskovics-csomag ellenére tényleg gyarapodunk? Mi lesz a magyar gazdasággal az Európai Unióban? Vagy tegyük fel az életünket a világgazdasági trendekre? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ, annál is inkább: vezetőink a következő hónapokban a gazdaság erősödésével fogják – divatos szóval élve – tematizálni a közéletet.
Induljunk ki a száraz adatokból! A KSH kimutatása szerint tavaly az utolsó negyedévben a bruttó hazai termék 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ezzel is bizonyítva, hogy gyorsul a magyar gazdaság. Ennél is biztatóbb, állítják az elemzők, hogy a növekedés igen jelentősen elmozdult a fenntarthatóbb szerkezet irányába. A munkanélküliség csak minimális ütemben nőtt, és az inflációs pálya is bizakodásra ad okot – derül ki a kutatóintézetek anyagaiból. Miután hazánk nyitott gazdaság, továbbá az ország kivitelből él, örvendetes még, hogy jelentős szerkezetjavulás következett be az exportvezérelt bővülés irányába, amely az előző két évinél fellendülőbb gazdasági ívet jelenthet számunkra. A kivitel növekedési üteme egyébként hoszszú idő után először jelentősen meghaladta a behozatalét, a lakossági fogyasztás pedig közeledett a GDP-növekedés üteméhez.
Csupa-csupa jó hír. A Medgyessy-kormány tehát a csaknem két évig elhúzódó, a részben saját maga által okozott válság közeli állapotból ripsz-ropsz gyarapodó országot csinált? Aligha. A jelenlegi helyzet sokkal inkább azt tükrözi, hogy a magyar növekedési adatok a nemzetközi trendektől függnek, amelyeket a hazánkban fillérekért (olcsó telephely, alacsony bérköltség és adókedvezmény) megtelepülő multinacionális vállalatok kiviteli boomja hajtja. A baloldali hatalom amúgy azt csinálja, amit már tőle 1994–98 között megszokhattunk; a húzd meg, ereszd meg elv alapján vezérelt gazdaságpolitikát. Hogy nincsenek nemzeti prioritások, azt többek között jól jellemzi a mezőgazdaság egyre kilátástalanabb helyzete, a magyarországi kis- és közepes vállalkozások körében tapasztalható, gigantikus méretű körbetartozás, továbbá az egyes régiókban tapasztalható 25–40 százalékos munkanélküliség. A Medgyessy-kormány eközben az állami kiadások drasztikus lefaragását jelentette be, amely nemcsak több ezer család egzisztenciáját veszélyezteti, hanem az intézményi beruházások elmaradását is jelenti. Vagyis: ha az alapvetően exportra termelő vállalatok nem fejlesztenek, úgy minden marad a régiben, az országnak legfeljebb az állagmegóvásra futja. Arról már nem is beszélve, hogy a Draskovics-csomag sikerében, amely az egekbe szökött államháztartási hiány mérséklését tűzte ki alapvető céljául, nem csak hazánkban, de Nyugaton sem bíznak. Hiába tehát a lavírozó kül- és gazdaságpolitika – kormányunk hol itthon, hol pedig Brüsszelben próbálja meg lehűteni a kedélyeket –, a pénzügyi káoszokról híres-hírhedt újszocialista Magyarország képet még nem sikerült unalmas-jóléti ország imázsává átalakítani. Sőt, az euróbevezetés körüli, egyébként jelenleg is tartó mizéria tovább gyengítette Magyarország goodwilljét. Ha egyáltalán van még hová zuhannunk, hiszen már az összes szomszédbeli versenytárs rég lekörözött bennünket.
S persze nagy kérdés, hogy hazánk miként is tud helytállni az Európai Unióban. Noha a gazdasági kérdésekkel foglalkozó szaktárcák és a miniszterek azzal bátorítják a magyarországi vállalkozásokat, hogy kínos meglepetésre már nem kell számítanunk, továbbá hazánk felkészült az integrációból adódó változásokra, a csatlakozásból fakadó sokk sajnos nem marad el. Valószínűleg több tízezernyi kisvállalkozás és mikrocég megy majd tönkre – van mitől félniük. A minimális pénzügyi tőkéből összekalapált betéti társaságok, egyéni vállalkozások tulajdonosai joggal tarthatnak attól, hogy május 1-je egyet jelent majd a roló lehúzásával. Az egységesülő európai uniós piac, a vámok lebontása sok magyar vállalkozás számára ugyanis hátrányokat jelent, hiszen olyan lesz az árverseny, amelyben nem egyenlő felek mérkőznek egymással. De a legnagyobb problémát az okozza, hogy az elmúlt két esztendő alatt nem azt harsogta a kormányzati kommunikáció, amit kellett volna. A vállalkozások zöme ugyanis a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem sajátította el az európai uniós szabályokat, nem tanulta ki a támogatási források megszerzésének sajátosságait; elmaradt az állami felkészítés.
A jelek szerint a Medgyessy-kormány csupán a világgazdasági trendekben bízik. Most ugyan fut az USA, a Japán és az Európai Unió által vezetett szekér, ám jól emlékezhetünk arra az időszakra is, hiszen nem is volt olyan rég, mikor a legfejlettebb térségből begyűrűző recesszió miatt fulladt le a gazdaság motorja. S hiába haladta meg a negyedik egymást követő évben a világgazdaság növekedését, valamint a volt szovjet utódállamok gazdasági bővülését a kelet-közép-európai államok gyarapodása, uszkve harminc-negyven évre van még szükségünk ahhoz, hogy behozzuk lemaradásunkat. Ahhoz tehát, hogy a magyar gazdaság a kívánatos szintre érkezzen egyszer, lásd a szomszédos Ausztriát, ahol is a belső piac tartja el az országot, a beruházásokat kellene támogatni, növelni a foglalkoztatást, s megerősíteni a több mint kétmillió hazai dolgozót foglalkoztató kis- és középvállalkozói szektort, továbbá feltőkésíteni az agráriumot.
Egyébként megfigyelték-e már, hogy a Medgyessy-kormány tagjai újabban miként is aposztrofálják hazánkat? Nos, a pár hónapja tartó, amúgy a világ egyetlen pontjáról sem megerősített gazdasági „sikereink” alapján a régió harapós kistigrise lettünk egyszeriben. Pedig, ha komolyan vesszük az eredményeket – a változatlanul magas inflációt, a nagy költségvetési deficitet, a robosztus méretű államadósságot, a reálbérek stagnálását –, bizony-bizony nem a harapós tigrisre hasonlít a magyar gazdaság. Hanem a doromboló kiscicára.