A zsennyei alkotóházban értem el Lessenyei Mártát, aki két alkotást készített a tizenháromból. – Férjem, Kiss Sándor szobrászművész után már én is erdélyi is lettem – kezdi Lessenyei Márta. – Amikor Blaskó János barátom megkeresett, hogy készül ez a szoboregyüttes, és járuljunk hozzá munkáinkkal, nem kellett kétszer kérni. Én Hunyadi János és Kós Károly mintázására kaptam felkérést, úgy érzem, mindketten Erdély teljességéért munkálkodtak. Hunyadi Jánosért rajtunk kívül románok– szerbek is mint a török elleni hadjáratok hőséért lelkesednek. A múlt század egyik óriása Kós Károly, aki Erdély polihisztora volt, s akinek alkotásai épületekben, könyvekben, tanítványi emlékezetben élnek, és megmaradnak nemcsak a magyarság, de az emberiség számára is. Most már igazán azért nyugtalankodom, hogy minden elkészülhessen időben.
– A történelem régmúltbeli személyiségeiről, saját korukból kevés hiteles ábrázolás maradt – mondja Kiss Emőke szobrász. – Én Fráter György és Wesselényi Miklós megformálását vállaltam. Számomra könnyebb feladatnak ígérkezett Wesselényi Miklósról képet alkotni, hiszen századának egyik legkiemelkedőbb tudósa és államférfia volt, akiről a nép és a nemesség csak a legnagyobb tisztelettel emlékezett. Erdélyben én már felnőttként jártam, de az ottani emberek szeretete, ragaszkodása annyira meghatott, hogy a felkérésre azon nyomban dolgozni kezdtem, hiszen önbecsülés ez egyben, ami számunkra kötelező!
A budapesti Képzőművészeti Egyetem fiatal tanársegédje, Krisztiáni Sándor is megbízást kapott három szobor mintázására. – II. Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem igazi európai uralkodó volt. Báthory István fejedelem, később lengyel király megformálása már nehezebb feladatnak ígérkezett. Bem apó személye pedig még közelebb állt hozzám. Maga a gondolat lelkesített mindnyájunkat, tudom, nem csak a magam nevében mondom, hogy részesei lehetünk egy nagyszerű terv beteljesítésének. Felemelő ilyen alkotóközösségben munkálkodni.
– Ahhoz, hogy az Emlékezetház méltó helyen gyönyörködtesse az ott élőket, komoly összefogásra volt szükség, mert ez nem kormányzati, vagy állami segítséggel jött létre – mondja Majkó Katalin kuratóriumi elnök.
Kifejezetten ebből az alkalomból hozták tető alá az Ábel Alapítványt, mely Tamási Áront is idézi, tehát nevében hordozza a jelképet a világba szóródott székelyekről. Tizenhárom ajándékozó küldi a válogatott alkotásokban megelevenedő üzenetet: az otthont soha ne felejtsétek! Az alapítvány kereste meg itthon a művészeket, és a kuratórium tagjai határozták el azt is, hogy neveik ne szerepeljenek, mert nem az ötlet az igazi érték, hanem ami abból megvalósul.
Megkerestem Heil Tibort is, az Emlékezetház megformálóját, aki a terveket – kicsit emelkedetten az álmot – a hazai, minden mesterséghez értő mesterekkel valósította meg. Arra voltam kíváncsi, miképpen tudta vezetni a munkálatokat, hiszen a földrajzi távolság több száz kilométer.
– Egy furcsán elnyújtott város főterén elhelyezni tizenhárom szobrot, hogy kényelmesen megközelíthető legyen, de az építmény hívja föl magára a figyelmet – ezt kellett megoldani Székelyudvarhelyen, az idő szorításban – válaszolta. – Ilyen gondolatok közt rajzoltam, reményeim szerint, a legmegfelelőbb építészeti tervet. Fából és élő sövényből alakítottam ki a kerítést, törekedtem arra, hogy a tér emberközeli maradjon. Nem felejtettem, hogy a fenyvesek országában vagyunk. Mindezekhez járul az a ki nem mondott kívánság: állja az idők szélsőségeit.
– Olyan semmiképpen sem történhet, hogy akkora vállalkozásból, mint ami Udvarhelyen készül, a hazaiak ne vegyék ki részüket – mondja László Árpád, az Emlékezetház külső kivitelezésének irányítója. – Tizenöt köbméter fát kellett megmunkálni, ennek java fenyő, és mintegy két köbméter a tölgy. A szoborcsoport és az elhelyezett alkotásokat védelmező építmény Székelyudvarhely főterét egészen átformálja. Élő sövény fogja körbe a kiállítócsarnokot. Kerek évfordulók alkalmából még koszorút is elhelyezhetnek a szobrok elé. Ez itt megelevenedett történelemóra lehet Erdélyről.
Szándékosan kérdeztem utoljára Blaskó János szobrászművészünket, aki az első felmerült ötlet óta gondozza, pártolja és mozgatja a művésztársakat. Az foglalkoztatott, hol is a gyökér, amely ehhez elég erőt adott?
– Két szülőhelynevet említenék a magyarázathoz: Zágon és Zilah. Egyik nagyanyám a székely faluban, a másik a partiumi városban született. Én ezt egész eddigi életem során a tudatomban hordoztam.
– Most akkor rajzoljuk föl a történelmi ívet: mettől meddig ér, hol a kezdet, hol a befejezés, amely egyértelműen jelképi erejű?
– Naptári kor nem létezik. A Csaba-legenda mesebeli királyfia, és a Vándorszékely hazatalál című alkotások fogják közre a történelem már avatott hőseit, akik a földért, a népért és az országért áldozták életük értelmét. A vándorok is jönnek, ha nem csillagösvényen, csak úgy gyalogosan, mint esztendőnként Csíksomlyóra a világ majd’ minden tájáról, Bartók halhatatlan muzsikájának dallamára. A kérdés úgy merülhet föl: megérti-e majd mindenki a tisztességes és nemes szándékot, amiért fáradtunk? Mert bizonyos, hogy lesznek, akik másra is gondoltak. Akadnak, akik a hiányzókat keresik. Ez nem a mi döntésünk volt. Hogyan is avatkozhattunk volna a hazai kiválasztók sorrendjébe? A mi parancsunk önmagunk számára úgy fogalmazódott: ne a lehetetlennek látszó feladatot bíráljuk, hanem tegyünk meg mindent annak megvalósításáért. Mert ez nem állami megbízatás, nem kormányfelkérés, nem „pénzes munka”, hanem kinek-kinek és együtt, a magunk lelkiismeretének a szava volt – vázolja Blaskó János vállalkozásuk lényegét.
origo.hu
Hatalmas hajtóvadászat van érvényben az ország legkeresettebb bűnözői ellen
