Harminc éve az olasz ipart mintaként emlegették a világban, a Fiat, az Olivetti, a Parmalat és az Alitalia növekedési kilátásai sokakat megdöbbentettek. Volt pár év, amikor Itáliában jobb és tartósabb termékeket gyártottak, mint a közeli, igen erős iparral rendelkező Németországban.
A nyolcvanas évek derekán azonban látszódott, hogy a mintagazdaságok a rossz szervezettség, a humán erőforrások kiaknázatlansága, a spórolás miatt tönkremehetnek. Egy-egy kis manufaktúrából óriási vállalatcsoport épült fel, de a tulajdonosok sok esetben nem értettek a cégek vezetéséhez, így ezek a vállalatok a pénzügyi hiénák áldozatává váltak. A tulajdonosok ismereteinek hiánya és a tőkekiaknázás lehetősége magasan kvalifikált, saját pénztárcára dolgozó személyeket vonzott a jól működő magáncégekhez.
Néhány napja az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia került bajba. A cég dolgozóinak sztrájkja csak pontot tett az i-re, hiszen a szeptember 11-i eseményeket követve az Alitalia a többi légi szállítási céghez hasonló forgalomkiesésről adott számot. A gyengülő kihasználtság, a fapados cégek árcsökkentő nyomása egyre nagyobb veszteségeket okozott az Alitaliának. Április elején a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek a légi közlekedési dolgozóknál annak érdekében, hogy a kormány tegyen intézkedéseket a cég megmentésére. Az Alitalia ekkor napi 1,2 millió eurós veszteséget termelt. A sztrájk hatására a Berlusconi-kormány 100 millió eurós intézkedési tervet jelentett be, de egyúttal felhívta a szakszervezetek figyelmét, hogy segíteni csupán akkor tud a kormány, ha a dolgozók és képviselőik együttműködnek és a megszorításokat elfogadják. Máskülönben – a kormány rámutatott – elkerülhetetlen a csőd, hiszen a sztrájk két hét alatt több mint 40 millió eurós további veszteséget okozott a cégnek.
Egyes elemzők szerint az Alitalia idei első négy havi vesztesége 200-250 millió euró közötti volt, miután az utóbbi öt évet működési veszteséggel zárta. Két hete tárgyalások kezdődtek a cég megmentéséért, a kormány és a szakszervezetek között, de nem szabad elfelejteni, hogy Berlusconiék lehetőségét az európai uniós szabályok korlátozzák, így csupán szűk keretek között lehetséges az állami támogatás. Az alkudozások során megvitatták egy jelentős létszámcsökkentés lehetőségét is: olasz sajtójelentések szerint legalább 25 százalékos csökkentés – mintegy 5000 álláshely – lenne szükséges a légitársaság életben tartásához.
Múlt hét csütörtökén a szakszervezetek és a részvényesek – köztük a 62 százalékos tulajdonnal bíró olasz kormány – megállapodtak abban, hogy milyen módon menthetik meg az Alitaliát. A szerződés pontos részletei nem ismertek, annyi tudható, hogy a kormány támogatást ígért, míg a vezetőség lemondott. A hét utolsó napján a többségi tulajdonos, az olasz állam visszahívta az igazgatóság tagjait, és helyükre újakat jelölt, többek között a Ferrovia – az olasz államvasutak – vezérigazgatóját, a 64 éves Giancarlo Cimolit.
A megállapodásról Giulio Tremonti olasz kincstárügyi miniszter azt mondta, hogy a terv konkrét részleteit napokon belül ismertetik. Azt azonban máris bejelentette, hogy személyi cserékre van szükség, kisebb vezetésre és tőkeemelésre, amiben magánbefektetők vehetnek részt. Viszont más források szerint a magánbefektetők egy centet sem ajánlottak fel radikális reformok hiányában. Hogy sikerül-e megmenteni az Alitaliát, vagy a Swissair csődjének mintájára jobb egy új nemzeti légitársaságot létrehozni, nem lehet tudni. De az biztosan látszik, hogy az Alitalia esete, valamint a Parmalat és a Fiat bukása nem egyedülálló.
origo.hu
Kocsis Máté: Ne dőljünk be Magyar Péternek és a szekás trolljainak!
