Lengyelország tegnap levelet juttatott el az Európai Unió ír elnökségéhez, amelyben hét uniós tagállam kifejezésre juttatta, hogy prioritásként kezeli az európai keresztény örökség belefoglalását az alkotmányos szerződés preambulumába – jelentette be Varsóban a lengyel külügyi szóvivő. A hét ország kormányai azt kérik az ír elnökségtől, hogy vegyék fel a küszöbön álló kormányközi konferencia vitatémái közé ezt a kérdést. Tekintve, hogy hétfőn folytatódnak a megbeszélések az EU alkotmányáról, úgy vélik, hogy ez a megfelelő pillanat a levél elküldésére – fűzte hozzá a szóvivő. A levelet Lengyelország, Olaszország, Litvánia, Málta, Portugália, Szlovákia és Csehország írta alá. Boguslaw Majewski lengyel külügyi szóvivő a PAP-nak nyilatkozva kijelentette, az aláírók listája nem zárult le, remélik, hogy további országok csatlakoznak hozzájuk. Lapunknak arra a kérdésére, hogy Magyarország aláírja-e a levelet, Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta, a kereszténység megemlítése ügyében hazánk egyértelmű és következetes álláspontot képvisel. Mint fogalmazott, amennyiben Európában konszenzus születik ebben a kérdésben, Magyarország nem lesz az az ország, amely ennek elfogadását megakadályozza.
Az európai keresztény örökség megjelenítése az EU jövendő alkotmányának preambulumában egyébként Lengyelország egyik fő követelése volt. Az alkotmány jelenlegi tervezete szerint a preambulumba csak azt vennék bele, hogy az alaptörvény ihletet merít Európa kulturális, vallási és humanista hagyományaiból. Az uniós tagállamok között azonban továbbra sincs egyetértés ez ügyben: a tagállamok közül többen ugyanis azt követelik, hogy az alkotmány bevezetőjébe egyértelmű utalás kerüljön a kereszténységről, Franciaország, Belgium és a skandináv tagországok azonban hevesen ellenzik ezt.
Varsó néhány héttel ezelőtt olyan kompromisszumos javaslattal állt elő, miszerint a kereszténységre történő utalás egy külön nyilatkozatban kapna helyet. A lengyel katolikus püspöki kar azonban már bejelentette, hogy számukra nem fogadható el egy ilyen kompromisszum, mivel az semmilyen jogi érvénnyel nem bír.
Trump terve működik + videó
