Az elfeledett vízgép létéről beszámoló dokumentum először a kiegyezés évében bukkant fel. A török Topkapi levéltár 1860-ban örömmel értesítette a Magyar Tudományos Akadémiát arról, hogy közel 6000 oldalt találtak meg a híres útirajzíró, Evlia Cselebi írásaiból, és ezekből két kötet is Magyarországgal foglalkozik. Cselebi – aki megszállott utazó volt, 30 éves korától hittel szolgálta a portát, és bejárta az akkori török birodalmat a mai Ukrajnától Szudánig, Bécsig – megemlékezik az esztergomi csodálatos masináról is, amely a vár vízellátását biztosítja.
Kolumbán György, aki most egyike a vízgép „feltámasztására” szövetkezett kutatóknak, úgy véli: a nagy utazó forrásértéke annyi, mint egy újságírónak – nem több és nem kevesebb –, de a helyenként költői túlzásokból azért kihüvelyezhető az igazság. Cselebi 1663-ban keveredett el Magyarországra, amikor a Porta ismét Bécs elfoglalására tört. A török sereg a félhold uralma alatt lévő Esztergom alatt akart átkelni a Dunán, Cselebi, aki a sereggel tartott, ekkor ismerkedett meg a várossal, és írta meg tapasztalatait. A tervezett két nap helyett augusztus 1-jétől 7-éig tartott el a régi – a mai Mária Valéria híd alatt álló – híd megerősítése, ez idő alatt – az utókor örömére – bőven volt ideje szétnézni az utazónak. Részletes leírást készített a várról is – meséli az esztergomi útirajz történetét a vízgép kutatója.
Cselebi azt írja: a vár aljában egy meleg forrás fakad – ez mindmáig megvan, ez a karsztforrás 29 fokos –, ami egy malmot hajt. Ez a malom pedig egy bámulatos gépezetet működtet, egy vízemelő berendezést.
Még maguk a törökök is bevallják, hogy nem ők, hanem a gyaurok, a keresztények, az érsekek építtették. Cselebi ott állt a gépház küszöbén, és leírta, amit látott – újságírói rutinnal, meglehetős műszaki precizitással. Elbeszéli, milyen volt álló állapotban, működés közben, hogy ment a leállítás, az újraindítás, de hírt ad egy szökőkútparádéról is, amit a vezetékrendszer segítségével hoztak létre egy, a városba látogató török méltóság tiszteletére. A forrásból rögtönzött szökőkút vízoszlopa a 30 métert is elérte.
A meleg karsztforrásra épített vízimalomról egyébként 1235-ből származik az első írásbeli híradás. Évszázadokon át használták, mígnem Mátyás király idején, 1470 körül, Vitéz János érseksége alatt felépítették helyére a technikai kuriózumnak számító, a művelt világban egyedülálló, a kort legalább 100–150 évvel megelőző csodálatos reneszánsz vízgépet. A történelmi források is alátámasztják, hogy Vitéz János, a rendkívüli műveltségű humanista, aki járatos volt a természettudományokban is, udvarába hívta a firenzei Leonardo di Camiciát, a hírneves polihisztort. Ő a vízgép feltételezhető alkotója, aki az évszázados érseki malmot átalakította szivattyúművé. Kolumbán szerint már pusztán az is csodálattal tölthet el mindenkit, hogy a gépezet több mint 210 évig működött, körülbelül egymillió üzemórán át. A meleg vizet 60 méter magasra juttatta fel, hat atmoszféra nyomást produkálva.
– A vízgép rendkívülisége azért nem tűnt fel a kutatóknak – magyarázza Kolumbán –, mert sem Cselebi, sem a többi az útirajzíró – rajta kívül még 35-36 forrás tesz említést a gépezet létéről – nem szólnak a szintkülönbségről, ami a mű tudományos, technikai rangját adta. Ebben az időben Európában ehhez hasonló teljesítményű szivattyú semmiképpen nem lehetett több fél tucatnál. Ám kérdéses, hogy ilyen szintkülönbséget áthidaló szerkezet volt-e egyáltalán. Ezért az esztergomi vízgép méltán nevezhető igazi hungarikumnak.
Szavaiból az is kiderül, az esztergomi reneszánsz vízgép működési mechanizmusának újrafelfedezése, kitalálása nem volt egyszerű feladat, sőt – ahogy Kolumbán György mondja – még mindig maradtak nyitott kérdések. Cselebi útleírásában 1300 szóban ír a gépezetről, az újraalkotására vállalkozó csapat minden szavát külön értelmezte: műszakilag, etimológiailag elemezve körülbelül 120 tézis mentén elkülönítette a leírtakat. Ahol ellentmondás volt, tudományos segítséget kértek. Végül megszületett a koncepció.
Cselebi azt írja: a gépész megnyitotta a forrást, a malomkerék elkezdett forogni, és vele együtt a többi kerék is – egyik erre, másik arra. Ez azt jelenti, hogy fogaskerék-áttétel volt köztük. Egyszer csak a gépház közepén lévő kerek medencében – ami színültig volt vízzel – elkezdett forogni egy teli kerék, amelynek szélén tevenyak alakú, ívelt kovácsoltvas tartók voltak, amikből ágyúgolyók csapódtak a vízbe, amelyek felnyomták a forrásvizet a várba. De Cselebi ismertette a kerekek anyagát és méretét is. Viszont nem láthatta, így nem is írhatta le a működési mechanizmus lényegét, mert a lényeg a víz alatt történt.
– A működés igen bonyolult – mondja Kolumbán –, de egy példával egyszerűen érzékeltethető. Ha az ember be akar egy szöget „juttatni” a fába, próbálhatja úgy is, hogy megkísérli nagyon nagy erővel betolni: ezt csinálják a dugattyús szivattyúk. Nyomják a vizet. De van egy másik lehetőség is, hogy lendületből a kalapáccsal elkezdjük beütögetni a szöget. Nos, ezen az elven működik az esztergomi vízgép is. Az ágyúgolyókat a központi kerék felemelte, amikor lezuhantak, rácsapódtak a vízfelszínre, és egy-két korty vizet bepréseltek a merőleges vízvezetékcsőbe. Naponta 40 ezer „ütéssel” számolhatunk, ami biztosította a víz továbbítását a vezetékrendszerben több mint 210 éven át. Esztergom vára egyébként úgy jutott török kézre 1543-ban, hogy egy, mai szóval, janicsárkommandó rajtaütéssel elfoglalta a szivattyúházat. Két nappal később Nagy Szulejmán már győzelmi istentiszteletet tartott a városban, hiszen az augusztusi kánikulában elegendő víz nélkül a várvédők, a 3000 főnyi várnép nem tudtak kitartani. A törökök gyorsan helyreállították a magyarok által sebtiben megrongált szivattyút, egy év múlva már biztosan működött – erről írásbeli adat is van. Esztergom visszafoglalásában aztán szintén kulcsszerepe volt a vízgépnek. Az első próbálkozás sikertelen volt – Balassi Bálint is ottmaradt a csatában –, ám egy évvel később már okosabbak voltak a magyarok. Először felrobbantották a szivattyúházat, s csak utána fogtak az ostromhoz. A török várkapitány pedig – mit tehetett volna – elővette az adóívet, a „deftert”, és csak az kapott vizet a ciszternából, aki szerepelt a listán, vagyis adózott. A többiek – a leírások szerint – szomjúságukban a nyirkos márványt nyalták. Hamarosan fel is adták a várat. (A várban ma is megvan a központi kút, ami több mint 72 méter mély, több mint tíz méterrel nyúlik le a Duna medre alá, ám ezzel nem tudtak elegendő mennyiségű vizet biztosítani az egész várnépnek, a fő vízbázist a szivattyú jelentette.)
– A történelmi forrásokból tudjuk azt is, hogy a vízgép rettentően zajos volt – magyarázza tovább a rekonstrukció menetét a kutató. – Ennek is megtaláltuk az okát. A híres Pattantyús Ábrahám-féle gépészeti kézikönyv azt írja, hogy a vízlökő kos elven működő szivattyúk – mint az esztergomi vízgép is – igen nagy zajjal járnak, amit a visszacsapó szelep csattogása okoz. (Ez is igen fontos, víz alatti alkatrészre derített fényt.)
A gépezetet az eredeti helyén, az eredeti működésnek megfelelően építik fel. Kutatási eredményeik szerint az esztergomi vízgép nem volt más, mint egy vízlökő kos, csak éppen nem vízszintes volt a tengelye – mint ahogy ez szokásos volt –, hanem függőleges. Ez az újítás adta egyediségét, tette lehetővé egyedülálló teljesítményét. Hetven évig működött a gép az érsekség javára, ahol – Bonfini tudósítása szerint – hideg-meleg vizes, szivattyús elven működő vezetékrendszert működtetett. Esztergom visszavételekor, 1683-ban végleg megsemmisült. Mikor a bazilikát elkezdték építeni 1820 táján, a forrásra ismét szivattyúházat építettek, de az már egy angol gőzgéppel üzemelt. Egészen 1966-ig ez a forrás a városi vízrendszer része volt, de a dorogi bányászati tevékenység miatt elapadt. A bányászatnak vége, a víz kezd visszatérni. De hogy a vízgépet újra felépíthetik majd az eredeti helyén, az annak köszönhető, hogy a tulajdonos, a Rosemberg-Hungária Kft. úgy döntött: a birtokába került területeken mégsem lakásokat épít, hanem a város kulturális, műemléki értékeit gyarapítva felújítja a török fürdőt, a dzsámit, és támogatja a technikai kuriózumnak számító szivattyú újraalkotását. A város egy alapítványt hozott létre, hogy a vízgéppel kapcsolatos egyre bővülő kutatásokat összefogják Esztergom székhellyel.
– Azért is fontos a vízgép ügye, mivel megépítése esetén a vár jóval nagyobb eséllyel pályázhat a világörökség címére – magyarázza Kolumbán György, hozzátéve azt is: a vízgép feltételezett működési mechanizmusát szabadalmi oltalom alá vették, s az már díjat is kapott.
Ahogy mondja, a reneszánsz vízgép ügye megmozgatta a reneszánsz lelkületű embereket, egyetemek, tudósok, lelkes amatőrök álltak az ügy mellé. Ha minden jól megy, talán már az idén felépül az elfeledett csodálatos masinéria, ami amellett, hogy a régi mérnökök zsenialitását példázza, inspirációt jelenthet az újaknak is. A reneszánsz vízgép nem szennyezi a környezetet, csak a természet energiáit használja fel, mégis kitűnően megfelel a célnak. Működik: igaz, egy kissé zajosan…
origo.hu
Itt van Orbán Viktor és a BYD vezérének legújabb bejelentése – élőben az Origón
