Mint ismeretes, Rogán Antal, a parlament informatikai bizottságának elnöke a napokban az ügyészséghez fordult, vizsgálják ki, történt-e visszaélés az informatikai tárca által a Brunszvik Teréz program részeként kiírt közbeszerzési pályázat során. Pálinkás Józsefnek, az Orbán-kormány oktatási miniszterének is az a meggyőződése, hogy teljesen indokolatlan a kisgyerekeknek tartandó számítógépes oktatás. Szerinte komoly zavarokat idézhet elő, ha a gyerekeket körülvevő világ megismerése helyett a mesterségesen létrehozott virtuális világ megismerését helyezik előtérbe az óvodákban.
Az akadémikus arra is felhívta a figyelmet: álszentség az oktatási és nevelési szempontokat hangoztatni, hiszen mindenki tudja, szinte kizárólag számítógépes játékokra fogják használni a gyerekek a gépeket, otthon is, a szomszédban is, a játéktermekben is. Ezzel sok csapdahelyzet jár együtt, mivel az is köztudomású, hogy életszerűtlen, agresszív, harci játékok alkotják az ilyen programok döntő részét. Ennek pedig veszélyes következményei vannak: a gyerek számára összemosódik az elképzelt és a valóságos világ, és egy élőlény elpusztítása is puszta játékká válik.
A professzor a kérdés egy másik vetületére is felhívja a figyelmet: vajon miért nem mentek el a minisztérium szakértői az érintett hátrányos helyzetű óvodákba nagylelkű számítógépes felajánlásuk előtt? Talán, ha megkérdik az óvónőket, ők mit tartanának leginkább szükségesnek, nagy valószínűséggel mind a háromszáz intézményben előbb említenek más égető hiányokat. Miért nem azt térképezi fel a szociális érzékenységével kérkedő kormány, hogy a rossz helyzetben lévő óvodákban vajon van-e labda, építőkocka vagy éppen megfelelő nagyságú udvar, füves tér, ahol a kicsik friss levegőn tudnak játszani? – teszi fel a kérdést a volt oktatási miniszter. Így ugyanis az az abszurd helyzet is kialakulhat, hogy fölösleges és méregdrága számítógép már van, világos terem, tiszta vizesblokk, mozgásra, játékra való tér viszont nincsen. További kérdés: vajon miért nem tartják szem előtt miniszterelnöküknek, Medgyessy Péternek a direktíváit, aki régebben azt hangsúlyozta, hogy meg kell vizsgálni, mennyiben felelnek meg az óvodák és az iskolák az alapvetően fontos higiéniai előírásoknak. Mindezek fényében aljas és cinikus dolog felzárkóztatásról és esélyteremtésről beszélni. Olyan ez, mintha egy éhező családot meghívtak volna vacsorára egy méregdrága étterembe, ahol mellesleg a meghívók eszik a jobb ételt, és azzal büszkélkednek, hogy megoldották a család gondjait. Pálinkás József konklúziója: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) csak arra koncentrált, hogy egy presztízsberuházással megjelenhessen a sajtóban, és valakik „nagyot kaszálhassanak” az ügyleten. Öngólt lőttek azonban, mert a közvélemény egyértelműen elítéli ezt az álszent osztogatást, amelyben a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő óvodák kaptak 269 üveggyöngyöt, az osztogatók vagy barátaik pedig meggazdagodtak. Mindezt jól jelzi, hogy a kereskedelmi televíziók szinte alig foglalkoznak a kérdéssel.
Nem igaz, hogy a gyerekeknek gyors képekre van szükségük, mint ahogy azt Csepeli György, az IHM államtitkára állítja – fűzi tovább a gondolatsort a Fidesz kulturális tagozatának vezetője. Egy olyan generációnak vethetik így meg az alapjait, amely nem megfelelő fizikai és szellemi környezetben felnőve, testileg satnya, lelkileg sérült lesz, egy részük később gyógyszeres kezelésre szorulhat, s tartós fogyasztójává válhat az antidepresszánsoknak, növelve a komputerek mellett a gyógyszerek iránti piaci keresletet is. Mi lehet a megoldás? Az akadémikus leszögezi: nem a számítógépes kultúra ellen vannak, hiszen az része a mindennapi életnek, csak a megfelelő korban kell az oktatást elkezdeni, mégpedig inkább a felső, mint az alsó tagozatban.
Arra a felvetésünkre, hogy ha a gyerekeknek nem kell megtanulniuk rajzolni, hiszen sokkal „formásabb” kutyákat, macskákat és más állatokat találnak a szoftverben, s így kreativitásuk is súlyos csorbát szenvedhet, Pálinkás elmondta: lényegében írni sem fognak megtanulni, és súlyosan sérül képzelőtehetségük is, mert mindent készen és olyan gyorsan kapnak, hogy a külső képek nem alakulnak belső képekké, az őket körülvevő világ lényegi jegyei nem rögzülnek. Még a kezük sem lesz képes arra, hogy papírral, ceruzával bánni tudjanak a későbbiek folyamán. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a mindennapi gyakorlati érzékük sem alakulhat ki. Kialakul viszont az a tévképzetük, hogy értenek valamit, mert képesek megtalálni azt a számítógép keresőprogramjával. Példaként említette Finnországot, ahol egy amerikai projektrendszert vezettek be az oktatásban, és az eredmény egészen siralmas lett. A gyerekek külsőleg szép dolgokat tudtak felmutatni az internet felhasználásával, ám kiderült, hogy fogalmuk sem volt annak tartalmáról, illetve az alapinformációkról, mivel csak az anyagok számítógépes összeollózásához alakult ki a készségük.
Pálinkás József úgy látja, tágabb politikai összefüggésben is vizsgálni kell a kérdést. 300 millió forintot dob ki ugyanis a kormányzat az ablakon éppen akkor, amikor egy stratégiai vállalatot, a Nemzeti Tankönyvkiadót el akarják adni. Eladják, hogy felesleges, másutt olcsó számítógépeket tudjanak venni borsos áron, s teszik mindezt azért, hogy saját klientúrájuknak költségvetési pénzt tudjanak juttatni.
Akár önálló tanulmányt is megérdemelne az a kommunikációs kapkodás, amely a kormányzatot, illetve a Kovács Kálmán SZDSZ-es miniszter vezette informatikai tárcát jellemzi az ügy kapcsán a botrány kirobbanása óta. Amikor a Magyar Nemzet június közepén beszámolt a kakaóbiztos óvodai komputerek vásárlása körüli anomáliákról, arról, hogy a minisztérium több mint egymillió forintot fizet a nyertes pályázónak egy olyan számítógépért, amelyet a feltüntetett ár feléért vagy akár harmadáért is meg lehet vásárolni a piacon, a tárca illetékese azt válaszolta, hogy a speciális kellékek srófolták ilyen magasra az árat. Vagyis: a kifejezetten óvodáknak gyártott gépet tökéletesen zárt műanyag ház védi, az egér a gyerekek kezéhez igazodik, a klaviatúra fittyet hány a ráöntött kakaóra is.
A lapunknak nyilatkozó számítógépes szakemberek elmondták, hogy a hasonló felszereltségű berendezések még nagyvonalúan számolva is beszerezhetők 200 ezer forintból, az informatikai tárca azonban mereven ragaszkodott álláspontjához. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára egészen odáig ment, hogy azt a könnyedén cáfolható állítást is megkockáztassa: a készülékek különleges készségfejlesztő szoftvert tartalmaznak, s maguk a gépek sem vásárolhatók meg a kereskedelmi forgalomban. A külső szemlélőnek azóta is az lehet a benyomása, hogy a minisztérium vezetői újabb és újabb argumentációt keresnek kétségbeesve, hogy a borsos végösszeget további részszámlákkal próbálják legalább szalonképessé tenni. A nyílt – ám több mint gyanúsan egyetlen pályázó számára testre szabott – közbeszerzésen nyertes Haisystem Kft. a beszámolók szerint a szállítást, üzembe helyezést, hároméves garanciát, sőt az óvónők „kiképzését” is vállalta, s ez mind megnyomta az árakat, ám hogy ezek az állítólagos pluszok külön-külön mennyibe kerültek, arról már nem tudtak nyilatkozni. Mint ahogy arról sem, vajon miért kellett egyáltalán pénzt adniuk egy olyan számítógépre, amelyből az IBM 1998 óta már száznyolcvanezret ajándékozott ingyen és bérmentve szerte a világon? A hallgatás természetesen érthető, hiszen az IBM Magyarország Kft. tájékoztatásából az is kiderült, hogy eddig már százharminc készüléket ajánlottak fel az IHM-en keresztül, és hamarosan újabb adományozási akcióra kerítenek sort.
A megaárat indokolandó, a specialitások kormányzati feltupírozása közben töretlenül folytatódott. Az IHM július elején már arról is beszélt, hogy a program során szakértőik magyar pszichológusok és számítógépes grafikai tervező bevonásával egy teljes egészében magyar fejlesztésű szoftvert is létrehoztak, amelyet mind a 269 hátrányos helyzetű óvoda számára is hozzáférhetővé tettek. Kisvártatva még tovább dagasztották a különlegességek legendáját: állítólag még arra sem sajnálták a fáradságot, hogy egy 300 oldalas kézikönyvet is legyártsanak a számítógép mellé.
Rogán Antal, az informatikai bizottság fideszes elnöke már ekkor parlamenti vizsgálatot és ügyészségi beadványt helyezett kilátásba, hiszen szerinte a komputerek – tartozékokkal és speciális programokkal együtt – még a legelnézőbb számítások szerint sem kerülhettek többe, mint 500 ezer forint. A „kakaóbiztos” billentyűzet méregdrága voltáról szóló legendákat kis demonstrációval tette nevetségessé: a 6875 forintért bármelyik informatikai áruházban megvásárolható víz- és kakaóálló klaviatúra kiállta a kakaótesztet a sajtótájékoztatón. Mint ismeretes, nemrégiben felgyorsultak az események, hiszen az Internetfelhasználók Érdekvédelmi Társasága büntetőfeljelentést tett az ügyben különösen nagy vagyoni kár okozása miatt, majd eleddig szokatlan módon Keller László közpénzügyi államtitkár is hallatta hangját. Korábbi makacs hallgatása tükrében részeredményként könyvelhető el, hogy legalább megszólalt. Bár szerinte törvényes volt a közbeszerzési eljárás, azt nem az úgymond értékarányos módon valósították meg. A bürokratikus bikkfanyelvet leszámítva ez ugyanazt jelentette, mint amit a keddi informatikai bizottsági ülésen a szintén MSZP-s Molnár Gyula alelnök úgy fogalmazott meg: drágának tartják a számítógépeket, de a pályáztatás szerintük törvényes volt. Az ellenzék szerint viszont se törvényes, se értékarányos nem volt 300 millió forintért szerezni az amúgy igen olcsón vagy akár ingyen is megkapható számítógépeket, így Rogán Antal bizottsági elnök az ügyészséghez fordult, hogy vizsgálja ki a kölyökszámítógépek beszerzésének körülményeit.
Az ellenzék szerint nem véletlen, hogy Kovács Kálmán informatikai miniszter ódzkodik a személyes megszólalástól, főként a botrányos ügy védhetetlen volta miatt. Mert hogy védhetetlen, az mindenki számára nyilvánvaló, aki utánanéz a gyermekszámítógépek beszerzési lehetőségeinek. A szóban forgó gyermekszámítógép ugyanis az amerikai internetes portálok tanúsága szerint legdrágábban számítva is 1999 dollárért szerezhető be, ami testvérek között is alig jelent többet, mint körülbelül nettó 400 ezer forintot. De ha az informatikai tárca szakemberei elég kitartóak, még ennél is olcsóbban megvásárolhatták volna ezt a modellt – ha már nem volt annyi türelmük, hogy kivárják az IBM nemsokára várható ajándékozási hullámát –, mivel magyar pénzre átszámolva már 150-200 ezer forintért is árulják a „Little Tikes Young Explorer Learning Computer”-t. Csepeli György júniusi érvelése tehát, amely szerint kereskedelmi forgalomban nem található gyerekkészülékekről van szó, stílszerűen akár gyerekesnek is nevezhető. Természetesen csak kevés szót szabad vesztegetnünk arra az okfejtésre is, amely a tartozékok és speciális szolgáltatások pluszköltségeire vonatkozik. Pestiesen szólva „vasággyal együtt” sem kerül többe a gép a világpiacon, mint az IHM beszerzési árának 40 százaléka, és akkor még nem is beszéltünk a nagy tételből adódó gyártói és nagykereskedelmi kedvezményekről, támogatásokról, szubvenciókról, akciókról, promóciós ajándékokról. Amúgy az interneten számos más gyermekszámítógépet is lehet rendelni, amelynek teljesítménye nem marad el az IHM által megvett típustól. Igaz, ezekhez valódi gyermekbútorokat lehet vásárolni, nem pedig minikalodaszerű installációt, mint a beszerzett 269 modellé, amely eleve kizárja a társas számítógépezést, s persze a szülők, óvónők sem férnek oda. Ezeknek a kutyát, macskát, pingvint formázó komputereknek viszont közös jellemzőjük, hogy nem az évtizedekkel ezelőtti technikát idéző (de magától értetődően törés- és vízálló) billentyűzet jár hozzájuk, mint az IHM által bemutatott típushoz, s az áruk sem ilyen „nagy ívű”: mindössze nettó 120-150 ezer forintnak megfelelő dollárért (a sokat emlegetett specialitásokkal, együtt) az interneten is megrendelhetők.
Szövetség a gyermekkorért. Sajtókommünikét adott ki a múlt hónapban a neves amerikai professzorokból álló Szövetség a Gyermekkorért (Alliance for Childhood) szervezet, amelyben a gyermekkomputerizáció veszélyeire hívják fel a figyelmet. Amerikában ugyanis megjelentek a számítógépbabák is, s ezzel a legfiatalabb korosztályok fejlődése is veszélybe kerülhet. Azért kongatták meg ismételten a vészharangot, s fordultak az illetékes „webalapú nevelési bizottság”-hoz, mert nincsen kormányzati kutatás a gyerekek komputerhasználatának lehetséges kockázatairól. Szerintük ugyanis ajánlásokat kellene megfogalmazni, amelyek túlmutatnak az azonnali gazdasági érdekeken és a divatos trendeken. A tudósoknak az a meggyőződése, hogy dollármilliárdokat költenek az országban bizonyítatlan technológiákra ahelyett, hogy bevált módszerekkel minden gyermek számára kedvező életkezdési lehetőséget nyújtanának. Többek közt azt is nehezményezik, hogy az iskolákban pusztán azért csökkentették az eddig is minimális feltételeket a könyvtári, művészeti, tudományos oktatásban és a testnevelésben, hogy több pénz és tér legyen a komputerizációra. Úgy vélik, a bizottságban a „high-tech lobbi” túlsúlya érvényesül.
