Német jóvátételi perek sorozata indul

Aggastyánként is lehet hírnevet szerezni. A német–lengyel viszony feszültségtől telített színpadán a nyolcvanegy esztendős Alexander von Waldownak juthat a főszerep abban a politikai drámában, amely a maga szövevényes leágazásaival igazi jogi és taktikai labirintus benyomását kelti.

Várhatóan a két évvel ezelőtt alapított Porosz Vagyonkezelő Kft. felügyelőbizottságának az elnöke lesz a zászlóvivője a jóvátételi- per-sorozatnak azt követően, hogy Gerhard Schröder Varsóban kijelentette: a kormány nem hajlandó támogatni a Lengyelországból elűzött németek kárpótlási törekvéseit. A veterán meggyőződése: 1937-es határaival a Német Birodalom még ma is létezik, hajdani szülőföldjén Lengyelország csak megszálló hatalomnak számít, és így továbbra is az ő tulajdonát képezi családjának harmincötezer négyzetkilométeres birtoka Gorzow Wielkopolski közelében. Rudi Pawelka, a Porosz Vagyonkezelő Kft. felügyelőbizottságának elnöke további tíz hasonló eljárást helyezett kilátásba.
A sziléziai és kelet-poroszországi kitelepítettek szövetségei mellett ezer magánszemély tulajdonát képező kft. két alapgondolatra támaszkodik: biztosítani a keleten igazságtalanul elkobzott vagyonokra vonatkozó jogigényt; a jóvátételi követelésekből származó külpolitikai károkkal kényszeríteni a kormányt arra, hogy a Berlin–Varsó-béke érdekében a német államkaszsza vállalja magára a terheket.
A pereskedni hajlandók tábora két csoportra oszlik: a világháború után elűzöttekre és a hetvenes, nyolcvanas évek során visszatelepültekre. Ez utóbbiakhoz tartozó és német származásuk miatt átköltözött személyek nagy része kénytelen volt lemondani ingatlanjairól. Volt lakhelyük telekkönyveiben azonban még mindig az ő nevük szerepel, és a rendszerváltást követő törvény szerint külföldi állampolgár is rendelkezhet vagyonnal. A visszatelepült németek ezen jogát a jelenlegi lengyel kormány ennek ellenére nem hajlandó elismerni. E kérdés tisztázására az Emberi Jogok Európai Bírósága lenne illetékes. Nem sok értelme lenne viszont szintén ezen grémium elé vinni az elüldözöttek követeléseit, hiszen az emberi szabadságjogokra vonatkozó európai konvenció életbe lépése és az ezzel össze nem egyeztethető exodus között hosszú évtizedek teltek el. A beharangozott vádiratok így a Strasbourgban és Luxembourgban székelő EU-bíróságok elé kerülhetnek.
A német–lengyel viszonyt terhelő fejlemények érdekes jelensége, hogy Erika Steinbach, az Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnök asszonya igyekszik távol tartani magát a vagyonkezelő kft.-től és ismételten utal arra, hogy a perkezdeményezések nem a BdV-től származnak. Tekintettel a két szervezet tisztségviselőinek összefonódó funkcióira, ez nehezen elfogadható magyarázat, amelyet Varsó sokkal inkább taktikai manőverezésnek tart.