Offenzívában a szerb radikálisok

Kezdetben Belgrádban agyonhallgatták a vajdasági magyarellenes atrocitásokat, később jelentéktelen csínytevéseknek minősítették, majd elvitatták a támadások nemzeti indíttatását. Ezt követte a beismerés – amikor már Budapest, Brüsszel és Washington is szót emelt –, ám tüstént hozzátették, hogy a magyarok nagyon eltúlozzák az ügyeket. Közben szaporodtak a belgrádi ígéretek, hogy véget vetnek az atrocitásoknak.

A szerb kormányfő, az elnök, a parlamenti elnök, a külügyminiszter, a belügyminiszter ígérete ellenére az elkövetőket nagyobbrészt futni hagyták. Főbűnösöknek kiskorúakat neveztek meg, akiket nem vonhattak felelősségre, vagy csak rendbontásért tettek feljelentést a nacionalista támadás elkövetői ellen, ami legfeljebb pénzbírságot von maga után. A hatóságoknak ezt az erélytelen hozzáállását egyesek éppen biztatásként értelmezhették. Nem csoda, ha az atrocitások megfékezése helyett éppen az ellenkezője történt: a magyarellenesség eszkalálódása.
Belgrád agyonhallgatta, majd tagadta, s a végén kényszerűen beismerte az atrocitásokat. A lagymatag és kényszeredett intézkedéseknek eleve kiszámítható volt a kudarca.
Amikor a kormány már eljutott a beismerésig, akkor jöttek a radikálisok, hogy vannak ugyan magyarellenes támadások, de azokról éppenséggel a magyarok tehetnek. Ha nem követelnének olyan túl sok jogot maguknak, s ha nem akarnának élni a már meglévőkkel, akkor nem váltanák ki a büszkeségében és önérzetében sértett – egyébként béketűrő – szerbség jogos dühét. De mi is az, ami ennyire sérti a szerb nemzet önérzetét? Például a városnevek magyarosítása, hogy „Zrenjanint valamiféle Becskerecskének” nevezik (a közép-bánáti Nagybecskerekről van szó.) Természetesen ilyet csak az mondhat, aki nem élt a Vajdaságban, nem emlékezhet rá, hogy az itteniek szülei szerbül is Veliki Becskereknek mondták a most egy partizánról elnevezett várost. Ugyanúgy ellenszenvet váltanak ki a többségi nemzet egyes tagjainál a magyar utcanevek, s a tapasztalat szerint a magyar beszéd is nyilvános helyeken. Egy vajdasági magyar családnak például félbe kellett szakítania pihenőjét egy szerbiai üdülőhelyen, mert egyes ottani vendégeket és a személyzet néhány tagját – a vendégfogadókat – zavarta a magyar beszéd. Természetesen lehetetlen felsorolni mindazt, ami a radikálisok szerint sérti a szerbség büszkeségét és kiváltja a verbális támadásban vagy tettlegességben megnyilvánuló, úgymond indokolt haragját. Mindezekkel a túlzott igényeikkel – a szélsőségesek szerint – csak provokálnak.

---